2011. február 3., csütörtök

Antique Elegance


 Mint az előző bejegyzésemben említettem, most a szakkörön TST minták közül lehetett választani. 
Próbáltam két hasonló méretű és nehézségű verziót keresni, bevallom nem sikerült. A lilás színárnyalatú Lavander Luminascence minta mellé a rózsaszín Antique Elegance-ra esett a választás.

A két minta közt csak 7 öltésnyi a különbség. De egyrészt nehezítette a munkámat az, hogy ezt a mintát 40-es vászonra hímeztem ( hogy megmutassam, mennyivel finomabb is a kész munka). Másrészt oly sűrű az egész minta, hogy ha a kis fél öltések, fél lépésnyi szálak csak egy apró lukat elcsúsztak, bizony nagy bontogatás lett az ára, mert lehetetlen volt folytatni.Jól megbontogattatott a kicsike!

 Az előző minta 67 öltéssel 28-as vászonra 12 cm lett, ez 60 öltéssel 40-esre mindössze 7 cm. 
Imádom a kis finom aprósága miatt is, no meg hogy rózsaszín, s az is mellette szól, hogy annyit bontottam. Szívemhez is nőtt, s most aztán el is határoztam, hogy ezt most csak magamnak, mert annyi needle-book-ot készítettem már ( ez lesz a következő tanulni való a szakkörön), hogy ezt most megtartom.
De jött a hugi, meglátta, beleszeretett, s mivel szülinapja is névnapja is közelben, hát csak ajándék needle-book lesz ebből is. 
Na majd egyszer, egy még apróbbat.... :-)

 Vászon: Nina által festett cameo rose 40 ct-os
Fonalak: Anchor: 830, 968, 681, 262, 1018, 
Gyöngyök: még gondolkozom, hogy ráteszem-e őket

19 megjegyzés:

Nina írta...

Anniyra gyönyörű!! És néha érdekes sűrű lenre öltögetni, de ugye, hogy megéri? :)
Nagyon tetszik!!
Kapunk majd képet a tanfolyamos lányok munkáiról is? :)

Zsuzska írta...

Marcsi, ez gyönyörű !

Mánya írta...

Csodaszép lett! Gyönyörűek ezek a minták...

gromine írta...

Gyönyörű lett!!

Аня írta...

очень весеннее настроение!!! очеь красиво!

Névtelen írta...

Gyönyörű lett ez is !!

Тavifa-stitch - Оксана írta...

Очень красиво и нежно!

Timici írta...

gyönyörűséges lett! igazi kis ékszer:O)

Anyinyóka írta...

Nagyon szép és olyan légies ez a kis minta. Szerintem nagyon jól mutatna a gyöngyökkel.

Dovilė írta...

one more beauty:)

Jucus írta...

Nagyon szép lett, megint olyan ízléseset választottál!

Mademoiselle írta...

Istenem de gyönyörűséges!!! Tényleg antik elegancia :-)
Hol lehet hozzájutni ehhez a szépséges mintához?

Elena írta...

It's marvellous! Congratulations!

IrLik írta...

Excellent! Beautiful!

Unknown írta...

Very beautifully!
It to be pleasant to me!!!

bözsierzsi írta...

kedves Margó köszönöm hogy feltetted a képet mert már az este elbizonytalanodtam hogy a virág körüli zöld levélkék egyszinűek e, vagy a fél öltés világosabb zöld,és a "háromveretes" meg beautiful! Ja ezt még nem kell..:)

erzsibözsi írta...

köszönöm hogy feltetted mert az este már megint elbizonytalanodtam ,és a "háromveretes" nagyon szép ja ezt még nem kell...:)

erzsibözsi írta...

jó hogy feltetted a mintát mert az este már elbizonytalanodtam. és a "háromveretes" nagyon szép
ja még most nem kell...:)

Пенелопа írta...

Цветовая гамма- великолепна.. Изысканно и стильно.