Már egy hete készen van a mikulásom, de nem találom a végleges formáját.
Azt tudom, hogy képeslapot akarok belőle, s már szép papírokat is találtam hozzá, de nem találom a végleges formát.
Piros és zöld színekben gondolkodtam, de az arany kék relief papíron jobban mutatott a kész minta.
Még variálok, tervezgetek, hátha meglesz a végleges formája.
S hogy kinek adom, még az is talány.
Tegnap említettem a vászonra hímzést.
Egy bannert készítek belőle. Nagyon szépen összeválogatott készletet vásároltam, csak a szalagokat és gyöngyöket kell saját magamnak beszereznem.
Fogalmam sincs, hogy a hatszálas fonalból hány szállal kell a vásznon hímezni, de én a kongréhoz viszonyítva két szállal dolgoztam.
Megmutatom eddig mire jutottam.
Nézelődöm a blogok közt. Vannak kedvenceim, s nem túl gyakran kötök ki másoknál, mert minden bejegyzést el akarok olvasni, mert sok ötletet és szépséget lehet találni.
Nem tudtam azt sem, hogy nem csak aidára, hanem vászonra is lehet hímezni.
A fotókat láttam, s kértem az üzletekben, de azt mondták, nincs más, csak kongré.
De a héten bejutottam egy igazi keresztszemes boltba, s vettem magamnak vásznat.
Elsőre azt mondom, sokkal nehezebb dolgozni rajta. Nem áll rá még a szemem, hogy nem kell minden lyukba ölteni, s nehéz leszámlálnom hol kell a következő mintát kezdenem. De alakul. S nagyon tetszik, hogy végre nem csak fehér alapra dolgozhatom.
Ma olvasgattam a textilfestésről is természetes anyagokkal, azt is ki kell próbálnom.
De már napok óta az ollók bűvölnek el leginkább.
Csodaszép ollóik vannak a keresztszemezőknek. Mit nem adnék egy ilyenért. Már keresgélek, s kell hogy magaménak tudjak egy hasonlót.
A héten ismét voltam tanfolyamon.
Kissé tartottam ettől a foglalkozástól, mert nem szeretek papírt hajtogatni, s nem is tudom, ha egy hajtást a nevén neveznek, hogy az vajon melyik lehet.
Az értesítéskor, melyben meghívnak, küldtek egy fotót, s azt meglátva végképp elszállt a bátorságom, de mivel a férjemmel pont erre a napra terveztük a bevásárló körutat (melynek eredményeként egy ajándékot sem sikerült beszereznem), anyanapot vettem ki, s így már ha a helyszínen vagyok, nem hagyom ki a munkálkodást- gondoltam. Egyébként sem vagyok olyan megfutamodós fajta- akkor vágjunk bele.
Eszméletlenül szép mintadarabokat készített az oktató. S a neve Bascetta csillag.
S jött a hajtogatás.
30 db 10*10 kis négyzetlapból kellett kicsi rombuszokat hajtogatni, melyek szétnyitva két fél háromszögre estek. Csak ezek több mint egy órába kerültek. A körmöm és az ujjam hegye már bizsergett akkor, s tudtam, hogy most jön a neheze.
Vissza kellett nyitogatni a rombuszkákat, s egybecsúsztatni őket, hogy három kiadjon egy csillaghegyet. Máig nem tudom, hogy hogyan készült el, s mivel félek, hogy elfelejtem a téli szünetben kell egy újabbat készítenem, hogy benne maradjon az ujjamban. De az már zöld-piros lesz.
Nina blogjában jelentkeztem egy játékra.
Csodaszép dolgokat alkot ő is. Jó felnézni, mert tényleg emelem kalapom az ő és Ralina munkái előtt is.
S a játék feltétele, a kis képecske elhelyezése a saját blogban, s egy bejegyzés írása az övében.
Így csinálják a nagyok! Figyelek és tanulok.
Hát persze, hogy beneveztem! Jaj, de örülnék, ilyen édes saját készítésű apróságoknak!
Látogassatok el hozzá! http://xszemkozt.blogspot.com/
Mindjárt jön a Mikulás!
S ma az egész osztály már Mikulás-lázban égett.
Már a múlt héten elkezdtük, s folytattuk tovább egészen máig a terem díszítését.Nagyon szép dekorációs kellékeket kaptunk szülőktől, s ettől kicsit újabb lett a karácsonyi hangulat az teremben. Bár hozzá kell tennem, minden évben azért készítünk valami maradandót, amit a következő évben is kitehetünk újra.Így az évek elteltével azért egyre bővül a kínálat, amit hónapról-hónapra elő tudunk venni.
A terem ajtajára egy pár évvel ezelőtt készített, csupa termésekkel díszített kopogtatót tettem. Szalmaalapra ragasztópisztollyal rögzítettem még anno a begyűjtött tobozokat, gesztenyéket, apró terméseket.
A faliújságot egy kész dísz köré terveztük meg. Minden gyerkőccel meghajtogattuk a kis ajándéktasakot egyesével. Időigényes volt, mert egyszerre mindig csak 2-3 gyerekkel dolgoztam, de a héten ezt is mindenki befejezte. Eredetileg adventi naptárnak szántam, s számokat akartam rá nyomdázni, de olyan csúszós és fényes volt a papír, hogy nem tudtunk rá nyomtatni. Így karácsonyi matricával díszítettük ki.
Köréjük pedig a faliújságraanyukám által, múlt évben horgolt hópelyheket tűztünk.
Ma reggel az eddig kész gipszmécseseinket is lefújtuk festékkel. Hétfőn lesz a karácsonyi vásár, s ott szeretnénk árulni őket, de az öntést még nem hagyjuk abba, folytatjuk tovább, mert meglepi készül belőle. Ez titkos!
De a munkafolyamat nem.
Most már szinte segítenem sem kell, olyan ügyesen készülnek elő, s kavarják be a gipszet a gyerekek. S a mosogatásban ma két nagy segítségem is volt, Peti és Timcsi.
Aztán a festékfújást minden szünetben más folytathatta. A képen éppen Viktor és Réka ügyeskedik:
S a kész darab:
S ma még mennyi mindent csináltunk..., de erről legközelebb.
S a zárás előtt:
Azok a gyerkőcök, akik ma a két technika órán fegyelmezetten, és aktívan dolgoztak, belebújhattak egy mikulás-sapkába, s egy fotón lettek megörökítve.
Ügyesek voltatok!
Gratula!
S bár a képről lemaradt, de a nevét ki nem hagyom, mert olyan szépen dolgozott Roland!
Szerdán színházba voltunk. Bár múlt évben is fergeteges darabokat láttunk, a mostani mégis szerintem az eddigi legjobb volt. Molnár László Musical Színházból "jött" rendező és szereplő előtt ( Chauvelin) kalapot lehet emelni.
A dalok, a díszlet a kosztümök és Koós Réka is nagyszerű volt.
A múlt évben is még minden darab megtekintése előtt elolvastam könyv változatban is amit lehetett. Most nem volt időm rá, s nagyon sajnálom, de utólag is azt hiszem élvezetes lesz.
S a történet:
A francia forradalom legvéresebb szakaszában játszódó romantikus musical főhőse egy minden ízében angol nemes. A Vörös Pimpernel álnevet viselő báró eszmei elkötelezettségből és emberségből furfangosabbnál furfangosabb módon francia arisztokratákat ment ki sokszor egyenesen a guillotine alól. A francia kormány Angliába küldött kopói és spiclijei semmilyen eszköztől, így a zsarolástól, emberrablástól, gyilkosságtól sem riadnak vissza, hogy kézre kerítsék az átkozott angolt. A Vörös Pimpernelt ifjú barátainak és híveinek maroknyi csapata, valamint szerelmes hitvese, az ünnepelt francia színésznőből előkelő angol bárónévá lett szépséges Marguerite segíti, hogy elkerülje a halálos csapdákat és sikerre vigye a jó ügyet...
Ma Ószőlőn voltunk matekversenyen. Ebéd után indultunk a kis csipetcsapattal.
S íme Dorottya, kis tanítványom.
Igértem, bekerültél a blogomba fotón is immár. Várjuk most már az eredményed is.
De egy kicsit vissza.
Előtte még volt két rajz óránk.
Bár nincs kész a munka, azért megmutatom, mire jutottunk. 
Hópehelyformákat vágtam ki sablonnak.
Aztán órán olajpasztellt vittünk fel a gyerekekkel a körvonalaira. Igyekezni kellett összeillő színeket választaniuk (nem túl sokat- max 2-3-t), s arra is figyelni kellett, hogy az alaplappal összhangban legyenek a választott kréták. Ez ment legkevésbé.
Itt a következő képen már látszódik az alaplap, amire az ujjaikkal befelé húzogatva, összemosva vitték fel a krétáról az anyagot, s ezzel rajzolódott ki a minta.
S akkor egy feladvány:
Mint kiderült, (most is megmosolyogtat) a tanítványaim rendszeres blogolvasóim.
Hát nektek szól a feladvány:
Bárki aki felismeri és helyesen válaszol, esélyes lehet egy apró meglepire.
Szóval ha felsorolod, kiknek a keze látható a képeken, kedden kihúzzuk a nyertest, aki egy aranyos apró karácsonyi meglepit kap. Hajrá! :-)
S végül keresztszemeztem még tegnap este, s mivel ma reggel nem volt első órám, s már nem is matekoztunk hajnaltájban, napvilágnál lefotóztam a mikulásom jelenlegi állását.
Reggel elutazunk a szüleinkhez, s ott talán több időm lesz. Jó lenne befejezni, mert jövő hétre már mást tervezek.
Kellemes hétvégét mindenkinek!
Imádom a gardéniát. Az illatát különösen, de maga a látvány is lenyűgöz. S ha találok hozzá még egy ilyen romantikus hangulatú kaspót is, akkor bizony le kell fotóznom. Ajándékba vásároltam, de egy picit még ma este én is gyönyörködöm benne itthon.
S gondoltam megmutatom mellette a Ralinától "lopott" tűpárna-sorozatom is. Ezek is mind meglepibe készültek.
Sajnos varrni nem tudok, így abba anyukám segített be, s ő sem rendelkezik olyan nagy gyakorlattal, de neki ha másért nem, azért hogy a nadrágszárat felvarrja, van egy varrógépe.
Szóval ilyen két nagy zseni, hozzáfogott, hogy amit én a fejembe vettem még nyáron , hogy megvalósítsuk.
Ralina blogjában láttam meg a tűpárnákat. S pont olyan szövetem volt is itthon (bár én is tűpárnának szántam, de nem ilyennek, s még arra sort is fogok keríteni, s megmutatom majd azt is.) Elmentem s vásároltam még jócskán az anyagból, aztán hozzá még csipkéket és szatén szalagokat, vetexet is. Az őszi szünetben kihímeztem a rózsákat (azt is Ralinától lestem el), s anyukámmal elkészítettük a végleges formát. Közel sem olyan szépek mint az eredetiek, jó kis bucikásak lettek, de az én munkáim, s én erre is büszke vagyok.
Előbb a Ralinától vett ötletet mutatom meg:
S ők már az én munkáim:
De sokkal többen vannak:
Tegnap este volt a mesejáték első előadása. Nagyon jól sikerült! A tanítók és tanárok fantasztikusan ügyesek voltak.
S utána az állófogadás mondhatni pazar volt. Sok gratuláció mindenkinek, eszem-iszom, finom sütik, gyümölcstálak.
S nagyon fontos, hogy megemlítsem, hogy én is kaptam egy gyönyörű meglepit. Tényleg nem számítottam rá, pedig eddig mindig engem is megleptek a kollégák. De most valahogy az izgalomtól kiment a fejemből. Aztán mikor Beatrix a mese végén elkezdett olaszul megírt szövegével hadoválni, s dőltem a színpadon Fityiszre a nevetéstől, leesett, hogy ez nekem szól, s előkerült egy gyerekméretű mikulásvirág egy csodaszép gyékényből szőtt kaspóban.
Nagyon tetszik, és még egyszer nagyon köszönöm!
A premiert megnézte az alpolgármester-asszony is, s elismerően nyilatkozott róla. Ennek hatására meghívtak bennünket egy művelődési házba, így jövő héten hétfőn ott két alkalommal fogjuk eljátszani. Aznap alig fogunk tanítani, mert már délben előadás lesz.
Keresztszemes:
Miután a gyöngyhópelyhekkel készen lettem, kellett egy kicsit újra hímezgetnem. Már múlt évben kiválasztottam egy mikulásfejet, ami egy képeslapra fog majd felkerülni. Bár szombat este elkezdtem, még nem sok látszik belőle, de megmutatom az fázismunkákat. Hiába akarom, ma este már nem tudom folytatni, s holnap este sem, mert akkor meg megyünk a bérletes színházi előadásunkra egy igazi nagyszínházba.
De most miki-miki-mikulás:
.
Most van egy kis időm, pótolom amik időhiány miatt lemaradtak.
Még november közepén, egy csütörtöki napon voltunk két kis tanítványommal egy városi rajzversenyen. Én kísértem a nagyobbakat is. Ígértem a gyerkőcöknek, hogy aki bármilyen versenyen részt vesz, készítek róluk fotót, s felteszem a blogomba.
Sajnos eredményt nem sikerült az iskolánknak elérni, de azért tapasztalatszerzésnek mindenképpen jó volt. S íme a két kis rajzosomról Krisztináról és Rékáról a fotó.
Aztán másnap pénteken pedig feladtuk a közlekedési rajzpályázatra a munkáinkat. Sajnos az utolsó pillanatban csak telefonnal készült el a fotó, nem az igazi, de Adrienn munkáját még sikerült rögzítenem, s feltennem ide.
Túl vagyunk a mesejáték főpróbáján.
Kicsit furcsa volt a steril légkör, hogy nem volt alapzsongás, gyerekkacaj, de szerintem a kollégák fergeteges alakítást nyújtottak. Különösen a második felvételkor. Ha ilyen jó lesz hétfőn is, tarolni fogunk.
Eljött a hugom is a kis keresztlányommal megnézni a darabot, mert elég messze laknak tőlünk, s nem érnének ide munka után hétfőn estére.
Számomra nagyon fontos volt az ő véleménye. A múltkori mesénket nagyon jónak ítéltem meg, s mikor a hugi azt mondta, hogy a mostani még azt is felülmúlja nem kellett több dicséret.
Jaj, s még azt is megjegyezte, hogy egyeseknek javasolná, hogy váltsanak szakmát, ha nem tudná róluk, hogy amit nap, mint nap tesznek abban is a legjobbak közé sorolhatók.
Szóval még annál is jobban sikerült minden, mint akartam.
Ezen felbuzdulva, mikor hazajöttem, neki álltam a hétfői premier utáni állófogadásra a sütemények előkészítésének. Dalmuska meggyes piskótát kért, én mézes-krémest terveztem, de még belefért egy adag ischler is. Egyenlőre csak a Dalmusé fogyasztható, a többi még mázazásra, krémezésre vár, de azt már csak holnap.
Feljöttem a blogomhoz pihizni egy kicsit.
Mindig körbenézek egy-két kedves ismerős blogjában, s elámulok, hogy milyen profin csinálnak dolgokat. Annyira szeretném én is tökéletesíteni, apró fogásokkal csinosítaniblogocskámat, de az elmúlt időszakban még ha tudtam volna, se lett volna rá időm. De nem tudom, sajnos nem, hogy hol kell beállítani. De keresgélek tovább. S keresgélés közben ráakadtam arra is, hogy meg tudom nézni egy nap, hány látogatója volt a blogomnak. Azt nem tudom hogy kik, de számadatot látok. S nem akartam hinni a szememnek, hogy az én szerény, a többiekéhez mért kezdetleges elsőszülöttemet ennyien megnézik. Pedig hol vagyok én azokatól az iszonyúan szép anyagokra készített, eszméletlenül finom fonalakkal, mintákkal elkészített, s fantasztikusan lefotózott remekművektől!
De mégis attól, hogy hozzám is ennyien felnéznek, iszonyú jó kedvem lett. Tudtam hogy egy-két tanítványom anyukája, aztán egy pár tanító néni, óvó néni ellátogat hozzám, de hogy ennyien?!
Köszönöm az érdeklődéseteket.
S el is döntöttem, hogy a századik bejegyzésemkor (mint a nagyoknál láttam) én is sorsolást fogok rendezni azok között, akik abban az időszakban majd írnak nekem, s ajándékot küldök a kiválasztottnak. De ez még messzi van, s szólni fogok.
S most egy kis segíségnyújtás azoknak, akik a tegnapi gyöngydíszt megfűznék, s a hozzávaló tasakot is meghajtogatnák.
Az ötlet nem saját, mert annyiszor mondom, hogy nagyon távol állok én a kreatív emberektől, csak szeretek nézelődni, próbálgatni dolgokat.
A kreatív ötletek honlapján találtam meg a gyöngyből készült hópelyhet, s ott a részletes leírás és fotó alapján nem túl nehéz elkészíteni. http://a-x.hu/news.php
A tasakot pedig lefotóztam, mert a hajtogatás sem az erősségem, nem tudok szakszavakat eszközölni.
Egyébként kipróbáltam már a harmadikos tanítványaim némelyikével, s elég jól ment nekik, csak a rövid körműeknek kellett segítenem, leélezni a hajtásokat.
Ezt meg kell hajtogatni mindkét oldalán:
Itt is úgyszintén:
Ma végre becsomagoltam a meglepiket.
Holnap reggel lesz az általam rendezett mesejáték főpróbája, ami az idei évben nem is igazán rendeztem (bár máskor sem), inkább próbáltam a vele kapcsolatos teendőket összefogni.
S hagyományainkhoz híven, a kis társulat minden tagját ilyenkor egy aprósággal meglepem, amiért estéiket, szabadidejüket és lelküket is beleadták a mese próbáiba.
Most olyat technika villant be ( s ha már befészkeli magát az agyamba, nem tud onnan eltűnni, míg ki nem próbálom), ami abszolút nem áll közel hozzám, mégis élvezettel készítgettem.
Gyöngyből fontam hópelyheket. Az első még iszonyú lassan készült el barátosnémtól Marikától is próbáltam tanácsot kérni, de ő fonalra fűzi a gyöngyöket, nem igazán tudott a dróthoz ötleteket adni, aztán magamtól is annyira belejöttem, hogy ha korán felkeltem kettőt is meg tudtam kötni, mielőtt a családot ébresztgetni kellett.
Mindenki más színű hópelyhet kap, de most nem személyre szabottan készültek, hanem zsákbamacska módjára fogják a "művészek" az adott színt kihúzni. (Talán el sem tudnám találni, kinek melyik a kedvenc színe.)
Kis szaténszalagokkal díszítettem őket, s ezekkel könnyebben fel lehet majd akasztani is.
S végül egy kis ajándéktasakot is hajtogattam, amibe egy finom csoki és a hópehely lapul.
Szép, kétoldalán festett papírból készült, a száját a zsinór miatt szegecseltem, s díszítettem a tasakot kis rátéttel, matricával.
Remélem örülni fognak neki!
Már nagy az izgalom. Pár nap és premier.
A héten minden este volt eddig próba. A mai már biztatóra sikeredett. A végére tudom, hogy mindig mindenki összeszedi rejtett tartalékait, és csúcsszuper alakítást nyújt.
Ma végre jelmezben próbáltunk! Elhoztam délelőtt a ruhákat, voltam a tv-nél időpontot egyeztetni, s mikor délután hazamentek a gyerekek a suliból, kezdtünk. Jött a kamerás is, és végignézte a mesét, hogy minél jobb felvételt tudjon szombaton délelőtt a főpróbán készíteni.
Nagy öröm volt számomra, hogy az új nézőnk is, hatalmasat kacagott a mese közben, magunkról már nem is beszélve.
Már csak pár nap!
Este elküldtem még a megírt cikket és a jelmezes fotókat egy-két újságnak.
S készen vagyok a meglepikkel is, már csak a fotózás hiányzik. Remélem lesz holnap hozzá egy kis napsütés is délben, mikor hazaszaladok a lyukas órámban.
Ralina, akire úgy felnézek, s aki folyton bátorít, egy játékra hívott.
A játékszabályok a következőek:
1. Ha téged jelölnek ki, rakd ki a blogodba ezt a képet és írj egy bejegyzést a gyermekkori emlékeidről.
2. Nevezz meg 7 bloggert, akinek szívesen továbbadnád a feladatot!
3. Linkeld be a blogok címét! Azt is, akitől a "díjat" kaptad!
4. Privát üzenetben értesítsd a kiszemelt bloggereket!
Borzasztóan kezdőnek érzem magam, s számomra a "blogosok" világa még mindig titokzatos egy társaság, s mivel csak Ralinával levelezem közülük, nem tudom most még másnak továbbküldeni a játékot, de mesélni, azt szívesen teszem.
Én is egy parányi faluban laktam a Mátraalján. Nagyon szép gyermekkorom volt ebben az alig 2 ezer főt számláló kisközségben.
A házunk előtt egy felvásárló telep, ahol tavasztól őszig nagy volt a nyüzsgés. Imádtam a nyarat, mert míg várakoztak a gyümölcsöt hozó nénik és bácsik, addig megkínáltak bennünket a húgommal az épp aktuális finomságokból. Ők is eszegettek, s közben szanaszét szórták a ságrabarackmagokat, s mi este mikor az utcában lakó gyerekekkel összeverődtünk, felszedtük és kővel feltörtük őket. Imádtam. Nem kevésbé a zöld levelek közt megbúvó papsajtot, ami számunkra manna volt.
Nagyon szerettem kint játszani az utcán. Egy emlékkép van a fejemben, amikor bújócskázunk, s apukám és anyukám kint áll a teraszon, és kiabálva figyelmeztet bennünket, hogy jól húzzuk le a fejünk, mert felénk tart a hunyó.
Szerettem a nagy disznóöléseket, amikor a nagycsalád összeverődött, s hajnalban keltünk mind, és a legkisebbeknek is volt valami fontos dolga. A legkedvesebbek számomra mégis a köszöntések voltak. Istvánkor, Margitkor, Rozálkor mind összegyűltünk, énekelve köszöntöttük az ünnepeltet, finomakat ettünk, s nagyokat beszélgettünk, játszottunk. S ezeknek se vége, se hossza nem volt, mert sokan voltak Margitok, Istvánok, Rozálok a családban, így előfordult hogy egy hónapig jártunk egymáshoz.
Szerettem a falu szélében a temető mellett az őrületesen nagy dombról a szánkóval való csúszkálásokat, mikor közben különféle feladatokat kellett teljesíteni, pl. felvenni a lehelyezett sapkát a földről, de szép emlék az is, mikor a szüleimnek utat kellett vágni a házunkhoz vezető járdán a fölénk magasodó hóban, hogy haza tudjak menni. Elsős voltam akkor.
Emlékszem a hugival nagy párnacsatákra, a szoba padlóján lévő bírkózómeccsekre, amiben a szüleink voltak a bírók, s ők kongattak, ha a menetnek vége volt.
Nem számított, mikor eltört a karom, hogy mennyire fáj, hátratett kézzel ültem a padban, mert én már büszke kis elsős voltam.
Lehetőségem volt még a TSZ-ben a frissen fejt meleg tejet megkóstolni, szőlőben kapálni, szálvesszőt kötözni, (amit azért még most is hébe-hóba alkalmam van megtenni) s közben a kisebbeknek kijáró pihenőidőben gombát gyűjteni a közeli mezőről, a rögök közt megbúvó kisnyuszikat egészen közelről megnézni, vagy a sor végére kihordott zöld vesszőből bunkert építeni.
Az erdőben apukám mutatta meg nekem a muflonokat, elvitt bennünket a hatalmas kilátóhoz, melyről a közeli településeket, de még a városokat is lehetett látni, vagy az erdei bányatóhoz a Széleskőhöz túrázott velünk.
Szép gyermekkorom volt. Egy falusi gyereknek volt akkor a lehető legjobb dolga. S én ezek közül is a legszerencsésebbek közé tartoztam, mert szüleim igyekeztek a lehető legtöbb élményhez juttatni.
Köszönöm e játékra való felhívást, mert nagyon kellemes, melengető érzés volt visszaemlékezni, s közben elgondolkodni, hogy vajon ennyi szépre az én gyerkőceimnek lesz-e alkalma majd visszagondolni.
Szegény blogom elhanyagolom.
Napok óta nem tudok semmit ide írni. Alkotgatni azért mindig egy pici időt elcsípek hol innen, hol onnan, de arra, hogy ezt ide bepötyögjem, arra már nem jut.
Most a hajnali órákban tudok kicsit kézműveskedni. Fél 5-kor kelek, kávé, és aztán gyöngyözés. Alakul a dolog, de csak a végén szeretném megmutatni. Imádok meglepni emberkéket, valami saját készítésűvel, s mikor lenne jobb alkalom rá, mint majd karácsony havában.
De kevés dolog van, amit jobban utálok, mint a korlátozások. S ha ezt még az időhiány miatt kell elviselnem az az egyik legrosszabb. Az ötlet megvan, az eszközök az anyagok is, csak határidő ne lenne, amikorra át akarom adni. De most van. S ez frusztrál. De készen lesz.
S amiért ma ide jöttem, az az, hogy szülőink volt, s hízott a májam ezerrel, mikor az egyik anyuka próbálta kicsikarni tőlem az ígéretem, hogy karácsonyra ugye meglepem egy tündérkés mécsestartóval.
Jól esett a dicséret, de most nem megy. Ismét, mint már annyiszor túlvállaltam magam, s a bevállalt munkát meg kell csinálni. S újra csak a saját karácsonyom rovására fog történni. Annyiszor ígértem már, de tényleg belátom le kell adni valamit. S már körvonalazódik, hogy mit.
De nem panaszkodni jöttem ide, s addig még van idő, csoda is történhet, s még az én házam is lehet, hogy idén olyan lesz karácsonyra, amilyenre megálmodom.
S most a hosszú bevezető után még egy újabb kobold, hátha más anyuka is megdicsér. :-)
Már készen van pár napja, de a fotót sem tudtam elkészíteni, mert újabban napvilágnál nem érek haza sosem.
De most már a férjem lefotózta, s felkerült ő is a többi háromhoz ide az ágyam végébe.
A héten részt vettem egy olyan tanfolyamon, amelyre még a nyáron regisztráltam magam, s most behívtak. Egy másfél órás vonatút oda- és vissza, és hatalmas élmény.
Apróságokat is tudtam vásárolni, s milyen jó, hogy csak aprókat, mert így is szép kis összeget hagytam ott az engedmény ellenére is.
Aztán végre kézműveskedés.
Készítettünk egy üvegmécsest és egy gyöngyből fűzött karácsonyi díszt.
A mécsesre, hogy haza is tudjuk vinni magunkkal, nem kontúrral rajzoltunk mintát, hanem előre gyártott matricasablonokat használtunk, majd üvegfestékkel ecsettel töltöttük ki a formákat.
A gyöngydíszt pedig előre gyártott, 150 Ft-ért megvásárolható drótalapra fűzögettük. A drót végét kúpos fogóval csavarintottuk vissza.
S hazafelé, hogy még jobb legyen az estém, a vonaton végig hímeztem a kis keresztszemes koboldomat. Talán ma este a tv-nézés közben kész is lesz, de előbb még egy képeslap is vár. Róluk legközelebb.
A mai napra két élmény is kijutott.
Délelőtt az Ifjúsági Házba mentünk az osztállyal táncolni. Minden héten van egy táncóránk, s most befizettünk egy hivatásos táncoktatóhoz egy fél órára táncházra. Nagyon élvezték a gyerkőcök. Karcsi bácsi pedig végtelenül türelmes és nyugodt volt, s a tánci mellett mesélt régi hagyományokról, hangszerekről is. Azt mondta eljön hozzánk a suliba is, és segít befejezni az év végi gálára tervezett néptánc koreográfiánkat is. Én borzasztóan örülök, de szerintem nem kevésbé a gyerekek.
Most már csak arra leszek kíváncsi, mit szólnak a szülők, mert én már most melegiben lefoglaltam a decemberi táncházra is az időpontot.
Aztán délutáni élmény:
Utaztunk Törökszentmiklósra a megyei Bólyai matekverseny eredményhirdetésére.
Ez volt a harmadikosok első igazi versenye, s rögtön elsőre egy csoportos verseny. Négy főnek kellett együtt kiokumlálni a helyes megoldásokat. Harmadik helyezést hoztuk el.
Végre megvan az első eredményünk ebben a tanévben. Most jöhetne egy rajzos is, s aztán újra egy matekos. S így tovább....
Hihihi...
De aki nem mer nagyot álmodni.....
Egyik szemem sír, a másik nevet.
Sajnos a Vojtina Varázsceruza rajzpályázatán nem sikerült helyezést elérnünk az általunk oly szépnek tartott képekkel. Mikor ma megérkezett a boríték, szinte tépve bontottam ki, de gyorsan lelombozódtam. Pedig most annyira bíztam benne! Az őszi szünetben az is kiderült, hogy a Cifra palota rajzversenyen sem értünk el helyezést. Pedig múlt évben hányszor mentek ki gyerkőceim díjat átvenni rajzversenyek eredményhirdetésein! Akkor azt mondtuk jövőre a matekot is felvesszük a listára. De lehet, hogy kettő már sok lesz nekünk?
Azért még nem adjuk fel!
A héten már hozzákezdünk egy közlekedési rajzpályázathoz ( az előkészített anyagom alapján, s a fejemben már csodaszép gyerekmunkáka látok), aztán jövő héten próbálkozunk egy városi rajzversenyen szépen szerepelni két kis gyerkőcömmel, akiket bedobok a mély vízbe és összemérik erejüket negyedikes kortársaikkal.
De ma még reneszánsz volt az osztályban.
Az őszi szünetben a be nem küldött, de általam szépnek ítélt rajzoknak is elkészítettem a keretét. S amiért különösen fontosak voltak számomra az az, hogy 2 fiú munka is volt köztük. Bár Kristóf munkái már sokszor megközelítették azt a szintet, hogy beküldjem egy-egy pályázatra, Petié most először. A másik két lányról, Vikiről és Timcsiről pedig köztudott hogy szépen rajzolnak.
Már oly régen várták, hogy felkerülhessen rajzuk az osztály faliújságára, s most itt volt az apropó, hiszen jön a reneszánsz mese a hónap végén, s kezdjük izzítani minden téren a motorokat. Nálunk már berreg, a faliújságon már parázslik, s az alkotók pedig büszkén mutogatják munkáikat.
Vikié:
Kristóf rajza:
Peti munkája:
és Timcsi alkotása:
Itt az év utolsó előtti hónapja.
Telisteli fontos eseményekkel, intéznivalókkal, kézműveskedni valókkal, s igyekezni kell, hogy minden jól sikerüljön, s készen legyen az adott napra, vagy épp egy adott nagy napra, pl. szülinapra, Mikulásra, Karácsonyra.
A naptárakra, határidőnaplókra ilyenkor még inkább szükség van.
Na, akkor kezdjünk hozzá az utolsó előtti hónaphoz ebben az évben, ami egy ilyen hosszú szünet után tuti, hogy borzalmasan hosszúnak fog tűnni.
(ezt a szép kis képet, s társait le lehet tölteni a graphicgarden.com honlapról)
2008. nov. 2. 18:29
A mai nap és tegnap is egy kicsit foglalkoztam a mesejátékkal is.
A meghívót el kell készíteni és ki kellene postázni már a héten. Így nem lehetett tovább halogatni.
Még a nyáron megkerestem az interneten Mátyás és Beatrix grafikával készített képmását, s mindenképp ezt szerettem volna a felső harmadba középre illesztve tenni.
Mivel ez szép fekete-fehér kép, ezért keretezni akartam egy reneszánszos dísszel.
Remélem, hogy a stílust eltaláltam a kacskaringós virágos dísszel.
Előbb felvázoltam, majd áthúztam tűhegyű filctollal.
Mindenképp valami régies lapszínt szerettem volna, de hiába próbálkoztam teával vagy kávéval megfesteni, a filctoll megfolyt rajta.
Beláttam, hogy ez jó lesz fehér lapon is, így legalább az idén nem kell költenünk a színes másolatos meghívókra.
Már csak a szereposztást illetve a mesejáték időpontjait kell begépelni, de itt elakadtam.
No, majd Mártitól segítséget kérek, s tudom, hogy ő elkészíti olyan formátumban, melyet el is tudunk postázni emailban is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése