2010. november 27., szombat

Sapi

Hát igen, a leánykámnak vannak határozott elképzelései. Egy konkrét sapkát álmodott meg magának, s meg is látta, hogy Melinda néni a nagylányának hasonlót készített.
Drága Melinda, azonnal válaszolt a felkérésre, hogy igen, elkészíti a sapit.
Levélváltás ment a fonalak színét, a csíkok szélességét érintőleg a lányom és Melinda közt. 


S Dalma álma szinte pillanatokon belül teljesült, mert alig ment el az utolsó egyeztető levél, már jött is a boríték a sapkával. 
Azóta fülig érő szájjal megy a suliba, s büszkén gyűjti be az elismerő bókokat.

Köszönjük Melinda !

Egy kis magyarázkodás:
Sajnos az utóbbi időben elhanyagolom a blogom, s mások blogjának látogatását is.
Néha bekukkantok ide-oda kapva, de nem engedek többet magamnak.
Remélem nem lesz tartós ez az állapot, de most a suliban is, és itthon is a saját gyerekeimnek nagy szüksége van arra, hogy sokat foglalkozzam velük. 
Rangsorolnom kellett, akármennyire is szeretek öltögetni. 
Hímzek én, de keveset. 
Sajnos azonban idén, nem tudok majd karácsonyra ajándékokat készíteni a kedves barátoknak.  A hozzám legközelebb állóknak is kétséges, hogy elkészülök-e a meglepivel, mert túl nagy dolgokat terveztem. 
Úgy érzem, csak kapkodok egyik helyről a másikra, és közben semmi sem készül el. 
Ismerhettek, hogy mindennél jobban szeretek meglepetést szerezni, de most sajnos nem tudok karácsonykor sem olyan szépségeket mutatni, amik indokolnák a hosszú hallgatásomat.

8 megjegyzés:

Mánya írta...

Nagyon csinos lett a sapi és Dalma lányod tündéri! A lila és a zöld nálunk is a nagy kedvencek :)

Melinda írta...

Ohhhh,de csinos valaki!!:DD
Nagyon szívesen!:) és köszönöm a képet!

Carla Susana Guadanini Pereira írta...

Olá amiga!
Faz algum tempo que venho acompanhando o seu blog e gosto muito do que vejo.
Prabéns!
Saudações do Brasil
Carla

Nina írta...

Nem kell magyarázkodj, szerintem sokan vagyunk így. Egyszerűen el kell fogadni, hogy egy nap csak 24 órából áll, noha jó lenne, ha legalább 3x ennyi lenne :)

A sapi telitalálat, nagyon jól áll Dalmának, csinos lánykád van :))

Lee Albrecht írta...

Com certeza em um novo momento teremos voce novamente escrevendo. Não esquecemos de voce pois voce foi muito importante para nós.
Um grande e carinhoso abraço

Rita írta...

De szép lánykád van! Mosolygós, nagylányos, gödröcske az arcán, csinos a sapival! :) Szerintem az a legjobb, hogy te rangsorolni tudsz, s helyesen állítod fel a fontossági sorrendet! Sok örömöt kívánok mindabban, amivel foglalatoskodsz!

Berry írta...

Én se tudok mást mondani, mint hogy csinos a sapi és a lánykád is gyönyörű! Kifejezetten jól áll neki! Hiába, volt kitől örökölni az ízlését! :D

Jucus írta...

Nagyon kis csini sapit készítettél! Én még csak készülődöm hozzá...