2010. november 6., szombat

Szakkör


Nem akarok magyarázkodni, mert miért tenném. Hiszen főképp magunk kedvéért vezetjük a blogunkat.
Mostanában, s a közeljövőben sajnos nem hiszem, hogy sok új bejegyzést írok majd, s kissé visszahúzódtam a kommentelés terén is. 
A hozzám legközelebb állóknak nagy terveim vannak karácsonyra, s azon túl, hogy nem mutathatom meg, még izgulok is, hogy vajon el tudok-e velük készülni, mert elég későn körvonalazódtak a tervek. 
Így ha tudom, azt a kis időt, amit a hímzésre tudok szánni, azt tényleg igyekszem csak arra fordítani. 


Addig míg mutatható lesz belőlük valami,  magamról egy kicsit. 
Egy új dologba kezdtem. 
Egy pályázat megvalósításához kértek fel. 
A városi könyvtárban felnőtteknek adom át a keresztszemezés terén szerzett eddigi ismereteim. 
Élvezem, hogy jönnek, hogy lelkesek, s bízom benne, hogy ez a szenvedély elég sokáig fog náluk is tartani.

Egy biscornuval kezdtünk, 28-as vászonra s már vannak akik be is tudták fejezni. 
Aztán egy kis karácsonyi pinkeppet készítünk majd, aminek a hímzés részével is többen elkészültek, s két hét múlva a szakkörön már az összeállítással foglalatoskodunk.
Nagyon jó érzés, hogy nem csak apróságokat, hanem felnőtteket is "tanítgathatok", s hogy ők lelkes befogadók. 
Aztán egy nagyon kellemes meglepetés ért tegnap.

Lee levele várt a szakkör után, melyben kért, hogy nézzek fel a blogjába. 
Semmi különöset nem tettem, csak élvezettel nézegettem a munkáit, s próbáltam lefordítani a hozzá tartozó szöveget. 
S mivel ezt oly sokszor tettem, másik három emberkével egyetemben, a web-boltjából választhatok magamnak egy meglepit. 
Na ez ám a Kánaán!!!!
Még nem tudom, mit választok, de a szám már fülig ér. 
Köszönöm, Lee!

Nézzetek fel a blogjára, mert karácsonyi játéka nagyon csábító, s még bőven van rá időtök, hogy ti is egy szépséges meglepi birtokosai legyetek!
http://leealbrecht.blogspot.com/

8 megjegyzés:

Lee Albrecht írta...

Marcsi
Como fico contente... quando olho fotos de pessoas bordando... isso é fantástico e devemos sempre ensinar o que sabemos.
Você é muito importante para a Escola de Bordado.
um grande e carinhoso abraço

Nina írta...

Szerintem sem kell magyarázkodnia senkinek, hogy miért ír vagy éppen nem :)
Kívánom, hogy a Te lelkesedéssel hímezzen minden szakkörösöd, jó látni, hogy ebben is mennyire örömödet leled :)
Ami a karácsonyi terveket illeti... nekem idénre még a tervezgetés sem fér bele. Sehogy. Azt sem tudom, mibe kapjak. :D

Unknown írta...

Nagyon jó hír, hogy a nagyoknak is tanítgatod a keresztszemezés titkait! :) Gratulálok! :D Az ajándékok pedig mesések!

csutkailda írta...

Én is szívesen beiratkoznék a tanfolyamodra.:)))
Az viszont lehet, hogy én feladnám neked a leckét.

jutka írta...

Érezd jól magad az új elfoglaltságod közben és azért néha adjál hírt magadról nekünk is.

aniko66 írta...

Ó, az a szakkör igazi feltöltődős órákat jelenthet minden résztvevőnek! Érezzétek nagyon jól magatokat! :)

Melinda írta...

Drága Marcsi!
Kívánom,hogy élvezd minden percét a tanításodnak,legyen az gyerekek részére vagy felnőttek számára...!!
Jó,hogy vagy!!:D

gromine írta...

Kedves Marcsi!

Érezd jól magad az új szakkörben, és ha van időd, néha mutass nekünk is a szép alkotásaidból.

( szívesen elmennék egy-egy szakköri előadásodra)