2010. április 5., hétfő

Legesleg húsvét

 
 
Az utolsó tanítási napon, mikor kiléptünk a suli kapuján, a leánykám azt mondta, hogy ez a húsvét a "legesleg" húsvét lesz. Azonnal megnyugodtam, hogy az épp lezárt melléknév-tanulásos időszaknál a túlzófok kellőképpen készségszinten áll a gyerkőcnél, ugyanakkor iszonyú lelkiismeret-furdalás támadt bennem, mert bizony én még semmit sem készültem a közelgő ünneppel kapcsolatban. Bevallom az utolsó tanítási héten a tetőfokára hágott a pályázattal kapcsolatos tennivalók tömege, s már szinte csak az tartott életben, hogy mindjárt itt a szünet, s pár órára csak bambulhatok magam elé. 

A "legesleg" sajnos mégis sikerült. Dalma az éjszaka közepén kórházba került vakbélgyanuval. Szerencsére a gyanu megmaradt, a kellemetlen kórházi kezelésekkel és bent alvásokkal együtt.
Szegény drágám egy szó nélkül tűrte az infúziókat- ami másfél napig folyamatosan csöpögött, az állandó vérvételt - úgy, hogy még a kézfejének többszöri szurkálásával is csak sokadik kísérletre sikerültek.
A bent alvás az pedig valami borzalom! Alvásnak nem nevezhető, hiszen lámpák égnek, állandóan történik valami, s persze a gyakori hányás miatt első éjjel még ha minden külső körülmény adott lett volna, akkor sem aludhatott volna. 
Szerencsére megengedték, hogy az ágya mellett végigülhettem a bent töltött időt, ami neki sokat jelentett. 
S ez kedvezett egy kis hímezgetésnek is, amikor már nem kellett minden rezdülését figyelnem. 

Amikor még a fáradságtól jól láttam, s még nem szédelegtem, akkor miniben,...








... s később,
már minden második lukba öltve a régi nagy tervemet kezdtem el öltögetni:


Szerencsére hazajöttünk végre a kórházból, műteni nem kellett, de megbeszéltük, hogy elővigyázatosságból soha többé nem mondunk semmilyen ünnep előtt "legesleget".


18 megjegyzés:

Wildfell írta...

Vigyázzatok magatokra!Jó pihenést és kellemes öltögetést!Szép lesz!:-)

csutkailda írta...

Marcsi, nagyon sajnálom!!!!
Csak jót kívánok Nektek! :)

Monika írta...

Ó,drága kicsi lány! Hát ez az ünnep bizony nehézre sikerült!Nagyon sajnálom!
És akkor most mi a helyzet?Állandóan lesben kell állni,vagy elmúlt a veszély?Vakbeles bajunk sosem volt,minden más igen...
A hímzések gyönyörűek!

Nina írta...

Örülök, hogy csak gyanú maradt és nem műtét lett. Jobbulást kívánok Dalmának!

Marcsi, ez a mini meseszép!!! Mi lesz belőle? :) Annyira szeretném látni készen :)))) A fotók nagyon szépre utalnak :)))
A Sweet Treats is az lesz!
Képzeld, én is belekezdtem, de csak 2 zöld levél van meg a keretből... Valahogy... iszonyú lassú munka lesz, érzem.

Barbi írta...

Őszintén remélem, hogy Csöpped már sokkal, de sokkal jobban van. Rémes élmény lehetett.

A fotók, a hímzések valami gyönyörűségesek!!!!

unikat írta...

Köszönjük a kedves szavakat, jókívánságokat.
Manka!
Sajnos igen, lesben kell állni, mert bármikor előfordulhat ugyanez, de azért most bízunk benne, hogy talán más lehetett a gond. Hogy mi, az sokverziós.
De reméljük ennyivel megúsztuk.
Nina!
Hogy nekem is mindkettő minta hosszadalmas lesz, az már biztos, de legalább addig is míg nálam vannak, kiélvezem, s gyönyörködöm bennük.

Edit írta...

Marcsi, remelem mar minden rendben es nem fog megismetlodni ez az eset! Dalmanak jobbulast kivanok!!! Remelem kipiheni magat es gyorsan visszater az ereje is ezutan a korhazi "kaland" utan.

unikat írta...

Jajj, a nevet elírtam, kedves Mammka!

Monika írta...

:) Manka és Mammka....:))))Semmi baj!:)Ismerem Mankát..)

cerato írta...

So cute, Marcsi-
Precioso, Marcsi-
Gyönyörű.

Andulka írta...

Öröm az ürömben, hogy nem kellett műteni, remélem a jövőben sem lesz semmi gond! Jobbulást a lánykádnak, remélhetőleg kalandként fogja fel a kórházat!
A hímzéseid (mint mindig) gyönyörűek!

Melinda írta...

Drága Marcsi,remélem már kihevertétek az igalmakat...jobbulást!!
A hímzések,mint mindig gyönyörűek!!
Sok puszi Nektek!:)

dviki írta...

Marcsi, most már biztos minden rendben! Kívánom, hogy mostanában ne legyen semmi baj!

A hímzések pedig szépek, ígéretesek. ;)

IrLik írta...

Marcsi! Come to my blog for the award!

Zsófi írta...

Remélem, már jobban van Dalma!Szerencse, hogy műtétre nem került sor. Kiváncsi vagyok, mi készül amini hímzésből, zépnek ígérkezik nagyon...

Azalée írta...

sublime!!! et ton 1 fil est parfait!!! bravo
bises d'Azalée

Violet írta...

I always enjoy looking at your photos:) Your projects are so pretty:)) I have a blog award for you:)


Hugs,
Violet:)

Vinniey írta...

This is absolutely stunning! Very very pretty piece of work. Always love to see your work and your photograph. Inspiring! :)