2009. augusztus 23., vasárnap

Tralala- Bienvenue Carrés rouges 3. befejező rész


minta: Tralala Bienvenue Carrés rouges
Fonal:Atalie- Lie de Vin
Vászon:
Belfast color patinum 32 ct

Szerintem aki benéz hozzám a blogomra, az már tudja, hogy imádok ajándékozni.
Így ennek a mintának a felhasználásával is egy meglepi készült, leánykám másik tanító nénijének, akinek a múlt héten volt a névnapja.
Egyébként örömömre őt is a barátnémnak tudhatom.

Nagyon örülök neki, hogy felfrissült az idő, és esik az eső, de ez most a fotózásnak nem kedvezett. Próbáltam ezért vakuval és anélkül is készíteni képeket.

A dobozt tojáshéjszínre festettem, majd lakkoztam. Organza és szaténszalaggal, valamint az abból készült maslival és egy kis verettel díszítettem.
A minta alá pedig bordó csipke került.

Aztán még egy doboz. A kolléganőm-párom is augusztusban ünnepelt, de ő a szülinapját. Mivel ő már kapott tőlem "keresztszemest", így most neki a dobozos barátosnémmal- Angélával készítettem egy tolltartót.

Bízom benne, hogy holnap az átadáskor mindketten örülnek majd neki.


S ez egy ilyen hónap, nagy játékdömping.
Kalex-hoz és Kicsikatóhoz is nézzetek be játszani, még van rá időtök, hogy benevezzetek!


24 megjegyzés:

Lilang írta...

De lennék a tanító néni helyében!
Gyere hozzám limcsire :)

Márti írta...

Fantasztikus vagy!!!! Gyönyörű lett - ez is!!!!! :)))))

Edige írta...

Csodás lett ez a dobozka!

Kalex © írta...

Köszönöm hogy Velem játszol! Regisztráltalak! :o)
Sok szerencsét kívánok! Kalex

Дикая írta...

Wow! It is perfect work! Very style!)

Melinda írta...

Oda vagyok a Tralala dobozkáért!!!
NAGYON SZÉP LETT!!
Férjed dobozkája is szuper!

unikat írta...

Köszönöm lányok!
Melinda a tolltartó nem a férjemnek készült, hanem a sulis páromnak, akivel együtt visszük az osztályunkat.

Nina írta...

Hát ez hihetetlen... Annyira bámulatosan szép ez a doboz, nem találok rá szavakat :))) Micsoda remekmű :)))
Elfogadnám én is :D

Anzso írta...

Nagyon szép lett mindkét doboz, biztos boldog lesz aki kapja! :-)

Dorka írta...

Csak ámulok és bámulok! Nagyon profi! Hűha!

Zsófi írta...

ASZTAPASZTA!!!!!!!!!!

Unknown írta...

Beautiful box!

Hunszil írta...

Szia !
A nagymunkában biztos kiemelegedtél, gyere meghívlak hozzám, egy " Hűsítő Limonádéra" :)))

Kati írta...

Marcsi, a kézimunkáidnak vennék egy szép üveges szekrényt és jól bezárnám
az ajtaját, olyan szépek, amiket csinálsz!
Kati
(Edit anyuja)

Wildfell írta...

..szívesen elfogadnám bármelyiket!

Wildfell írta...

Kukkolj be hozzánk!

unikat írta...

Jaj, de kedvesek vagytok! Nagyon köszönöm!
Thank you!

Judit írta...

Dícsértem a másik oldalon is, hihetetlen szép lett! Bámulatos!!

jutka írta...

Nahát! Hogy Te milyen szépet készítettél már megint! A hímzés is szép, de az összkép is tökéletes. Nyithatnál egy kis boltot, mi pedig törzsvevők lehetnénk nálad.

unikat írta...

Judit! Köszönöm!
Iluj! Egyszerűen felkacagtam. Drága vagy!

Edit írta...

Gyönyörű lett ez a doboz, meseszép. Kifogytam a a jelzőkből, már nem tudom fokozni, mennyire tetszenek :)

Anita írta...

What a wonderful blog. I saw your blog at Nina's and I will be visiting often. Great stitching, finishing and awesome pictures.

Anita írta...

Thank you for stopping by my blog and left me a message. Don't worry about your English. I use Google translate all the time to read blog or communicate with my customers in French. See you again soon. Have a great week.

Timici írta...

de nagyon szépséges lett ez a dobozka, gratula!