2009. július 13., hétfő

Lovacskás kulcstartó


Tegnap volt a leánykám névnapja.
Nagy lórajongó, s bizony hónapok óta könyörög, hogy neki is hímezzek valamit, történetesen egy lovat.
Én pedig csak hitegetem, hogy majd ha ezt befejezem..., no majd ezután..., s most már tényleg kreálnom kellett valamit.
Viszont amit kiválasztott, azt bizony nem tudtam időre elkészíteni, így gyorsan kiböködtem neki egy apró lovat, s kulcstartót készítettem belőle, mondván ősztől ő már egyedül akar hazajönni a suliból, s kéri hogy másoljunk neki kulcsot is.
Így a hozzá való tartóka már készen áll.
(Azért a nagyobbik változatos lovat is igyekszem neki mielőbb befejezni, nektek pedig majd megmutatni. )




Minden lyukba öltögetve az egész minta alig 3*4 cm-es lett, s pont illett hozzá a Ritától nemrég kapott szép szövet.


Tudom, hogy vannak itt ügyes kezű gyerkőcök, akik talán maguknak is szívesen kihímeznék a mintát, ezért továbbadom, bár fonalakkal beazonosítva nem volt.


S ismét díjat kaptam. Mosolydíjat! Már ettől fülig ér a szám!
Nagyon köszönöm
Lilang!


A szabályok:
Tedd ki a díjat a blogodra!
Linkeld ki azt, akitől kaptad!
Nevezz meg legalább 3 blogot!
Hagyj üzenetet a díjazottaknak a díjukról!

s akkor az én díjazottaim most:
- Manka
-Dviki
-Melinda

S hogy még egy picit jobban mosolyogjanak......

7 megjegyzés:

Márti írta...

Nagyon aranyos lett - a lánykádnak, pedig boldog névnapot kívánok!!

GRATULÁLOK Neked a díjhoz!!! :)))))

Csicsóné-Melinda írta...

Édes kis lovacska!
Lánykádnak,boldog névnapot,így utólag is!!
A díjhoz gratulálok és köszönöm!!

Zsófi írta...

Isten éltesse a kisasszonyt! Remélem, elégedett lesz a lovacskával:) Juli nálam rózsaszínt kér folyton, és ha lehet tündért. Mindig kérdezi, ezt most nekem fűzöd, anya? Keresek hozzá fonalat...

Edit írta...

Nagyon helyes lovacska lett!

Nem tudom, csak nalam van-e igy, de en nem tudom megnezni a mintat...

Nina írta...

Ez olyan kis bájos, a kislányod biztosan nagyon örül neki :)

A díjhoz pedig gratula :)

unikat írta...

Kedvesek vagytok, lányok.
Zsófi ez a fonalkeresés nagyon jó!

Edit! Tényleg igazad van. Most próbáltam először ilyet, hogy a képtáramból linkeljek fel, s mikor a bejegyzést megírtam, kipróbáltam, s akkor én láttam a mintát, most viszont tényleg nem volt látható.
Megpróbálom korrigálni, ha megnéznéd újra, s megírnád látható-e, örülnék neki. Ha nem, akkor majd igyekszem valakitől tanácsot kérni, mit csinálok rosszul. Tényleg nagyon köszi, hogy jelezted, mert ezt is szerettem volna kipróbálni, s figyelmetlen voltam.

Lilang írta...

Cuki a lovacska :)