2009. június 9., kedd

Első fonalrendezőm

Már hetekkel ezelőtt belefogtam, de sürgősebb böködnivaló miatt félretettem. S nagyon imádtam most már, hogy nem kellett kapkodnom. Előírt határidő nem lévén kényelmesen varrogattam a Ninától vásárolt gyönyörű kézzel festett vászonra. A mintát igyekeztem körültekintően kiválasztani, hogy az aki kapja örüljön neki. Ha azt mondom gyergyói, akkor már sokan ki is találjátok, ki kapta a kis meglepimet. A mi drága Ritánk, aki oly sokunknak segített már. Egy picit gyergyói, egy picit én- mert van benne rózsaszín- de az is tőle vásárolt wdw. Minden lukba öltve egy szállal hímeztem, ami hamar kész lett, s utána jött jól az, hogy nem kell sietnem. Tudtam előre mit szeretnék készíteni belőle, de a kivitelezésnél jól jött, hogy gondolkozhattam rajta nyugodtan. Mikor Nina a Yuko-nak készült fonalrendezőt megmutatta, rögtön mondtam magamban, hogy nekem ilyet készítenem kell. Sokat segített a megadott tutorial, mégis 2-3 este elmolyoltam vele. Előbb a vastag karton szabdalása, aztán a megfelelő szövet utáni járkálás, ami nem lett az igazi, de csak kimosolyogtak, mikor meséltem milyet akarok. Ennél a szürkés-zöldes bársonynál döntöttem, amiben sajna arany és sárga girlandok is vannak, de én belevágtam a szövet közepébe, ahol legkevésbé jöttek elő.

vászon: Ninától- 32 ct peach pamut hímzővászon
fonal: WDW 2276,
minta:gyergyói


Használd Rita egészséggel az apróságokat!



15 megjegyzés:

Monika írta...

Milyen csodálatosan szép!!!!Tökéletes!!!!Huhh,nekem is varrni kellene,de annyi a tervem a munka mellett...:(
Na,de azért nem adom fel!

csutkailda írta...

Micsoda gyönyörűség!:)))

Szentpyr írta...

Egy csodálatos álom, amit kaptam Tőled!!! A minta, a tökéletes, aprólékos, ízléses munkád és a nagy szíved, ami benne van, nem tudok elég hálás lenni a barátságodért! Köszönöm Marcsi!

Márti írta...

Marcsi!!! Ez tényleg egy csodálatos álom!!! :)

evikusz írta...

Háááá :O

Ez is csodaszép lett :) Rita, örülni fog neki :D

mariah írta...

Ez gyönyörű szép lett!!!

evikusz írta...

Oké, látom máris örül neki :D

Nina írta...

Csodálatos ajándék!!!
De kár, hogy nem Rita vagyok :D
Komolyan: gyönyörű lett, nagyon ügyi vagy!

unikat írta...

Köszönöm lányok!

Zsófi írta...

Nahát Marcsi!!! Megint ámulatba ejtettél. Amihez nyúlsz... Külön plusz puszi,hogy ennyire aprólékos gondossággal és odafigyeléssel választottad a mintát Ritának!
És persze nagyon szép lett! De ezen már nem is csodálkozom.

Edit írta...

Gyönyörű lett, nagyon-nagyon gyönyörű!!!

Anita írta...

Megérte a fáradtságot, mert igazán szépséges lett! :-)

Melinda írta...

Marcsi, ez álom szép lett!!
Nagyon ügyesen kitaláltad és megvalósítottad!!

Névtelen írta...

Ez valami meseszép!! Nem is találok rá szavakat, annyira tetszik.!!

Névtelen írta...

Kukkants át kérlek a blogomba, kaptál tőlem egy díjat szeretettel!