2009. április 17., péntek

Mindenféle


Akkor sorban haladva:
A kolléganőm emailben küldött fotót a párnáról, amit a leánykájának a ballagására hímeztem. A varrás már nem az én művem, mert abban sajnos csapnivaló lennék.
Hát ilyen lett. Nagyon várom majd a visszajelzést, hogyan fog tetszeni a nagylánynak.


Húsvét délután, a fiúk mikor kilocsolkodták magukat, s megtettek a kis falunk férfi rokonai mindent azügyben, hogy mi, a leánykámmal és a nagyival el ne hervadjunk, útra keltünk Hévízre.
Már második alkalommal megyünk oda, de nem a tóban pancsizunk, hanem Kehidára átmegyünk, s van ott egy szuper termál-, és élménystrand.
Én maradtam a jó meleg pezsgőmedencénél, míg a gyerkőcök szinte mindent kipróbáltak.
Este nagy hamizások a közeli étteremben, kisvonatozás a leánykám kedvéért. S persze nekem a bökögetés.
Nagyon élveztük a nagy pihizést.

Tegnap délután egy csodaszép, grandiózus virágot készítettem Pesten a Hobby-művész bolt tanfolyamán, amit hazafeléútban még beiktattunk.
Közben kicsi családom mozizott, s ott derült ki, hogy Dalmus bizony lázas. Mire hazaértünk, már lángolt, éjjel persze alig aludtunk, mert próbáltuk a lázát lehúzni. Ő így ma még nem ment suliba, tovább nyújtja a szünetét.Mára azért már sokkal jobban van, így a virágot persze büszkén tartja, még ha kicsit bágyadtan is.



S itt van mutatóba a koszorúm, amibe bekúsztak a szulákok, s lassan kinyílik a rózsa is.
Lassan.
Sajnos.
S még: Este azért csak felnéztem a blogokra, s láttam Nina játékát. Nagyon megijedtem, hogy lemaradtam róla, de aztán a bejegyzést olvasva megnyugodtam. Még bőven beleférek a határidőbe.
Akkor itt vannak az ollóim, amiknek elmondom gyakran, hogy ne haragudjanak rám, mert még nincs ollóőrjük, s igérem lesz, csak hát előbb még ezt, meg amazt, s utána majd ha ezzel is és azzal is kész leszek, akkor igérem.....
A szép ezüstszürkét Ritától rendeltem, s imádom!
A rószaszínkét az Évából vettem magamnak a színe miatt, s közel sincs olyan jó mint a kedvenc, de azért használom azt is.


5 megjegyzés:

Névtelen írta...

A kislányodnak jobbulást kívánok!
A virág egyszerűen fantasztikus ,ekkorát még nem láttam...
A hímzésed is szépen alakul,úgy látom.
Szia! Manka

Márti írta...

A párna nagyon jól sikerült és ahogy nézem volt mit böködnöd rajta - remélem nagy volt az örömködés!!! :)
Az én lánykám is beteg, lázas... tegnap ugyan volt suliban, de ma már nem! Gyógyulgat!
Örömmel olvasom, hogy ilyen jól sikerült a kis pihenőtök!
A virág óriási - szó szerint!!! Szép!!!
A koszorúd nagyon jól halad és olyan szép!!!
Végezetül, pedig jó kis ollóid vannak!!!

Nina írta...

Nagyon örülök, hogy játszol velem, Marcsi!

Én is jobbulást kívánok a kislányodnak!

Melinda írta...

Szép lett a párna készen!
Lánykádnak jobbulást,de még így bágyadtan is egy kis tündér:))
A koszorúval pedig nagyon jól haladsz!!Szép lesz!

Lilang írta...

Jó lett a macis párna :)