2009. április 30., csütörtök

Koszorú, koszorú, mért vagy olyan szomorú....


Hát, ha én magam vagyok a koszorú, akkor jelentem egyáltalán nem vagyok már szomorú.
Olyan kedvesek voltatok a legutolsó bejegyzésemre reagálva, hogy bizony néha elérzékenyültem.
Aztán jöttek a kollégák is, s ajánlkoztak, hogy szívesen átvesznek tőlem egy-két órát, vagy napközit, csak varrjak, varrjak, aztán majd egyszer visszaadom, de most csak koncentráljak erre.
De a másik nagy projektem is fut, igaz, az előbb beér a finisbe.
Úgy 90 %-os készültségben áll a nagy pályázatom.

Így ma örömmel jelentem, hogy haladok. Messze nem olyan jól, mint a hátralévő idő igényelné, mégis meg vagyok elégedve magammal.
Miután leírtam a bánatom nektek, megkönnyebbültem, s oly örömmel böködtem végig az eltelt napokat, még talán a munkán is látszik.

Szóval a hosszú bevezető után, a lényeg:
kinyílt az utolsó gyöngyvirág is, pompázik a hortenzia, s már előkandikálnak a cseresznyék, s megvillantják a szárnyukat a szitakötők is.
Én pedig ÉL-VE-ZEM készíteni!!

Ide kellene eljutnom....


.. s ennyit haladtam


S még: mi már a suliban fel is állítottuk a májusfánkat, s jól ki is táncoltuk azt az egész alsó tagozattal.

12 megjegyzés:

KicsiKató írta...

Szent irigység... Évek óta vágyom megvarrni ezt a képet... És így, közelről, a részleteket figyelve még jobban tetszik. Hajráááááá, mutasd meg minél többször és siess vele:))))

Márti írta...

Micsoda színkavalkád!!! Gyönyörű és nagyon jól haladsz - ja és nagyon szépek az öltéseid!!!

Zsófi írta...

Hát ne is legyél szomorú! Szuperjól haladsz, SZURKOLOK továbbra is. És ne feledd élvezni az öltéseket!

dviki írta...

Nagyon jól haladtál vele, Marcsi! Továbbra is szurkolok!:)
Egyébként én is mindig "lekésem" a dátumokat, de szerintem az nem baj, a szándék a lényeg! Én is voltam már, hogy a szülinapján megköszöntöttem anyut és mondtam, hogy az ajándék kicsit késik. ;)

Névtelen írta...

Hűű ,nagyon sokat haladtál!! Gyönyörű lesz , a hortenzia az valami mesésen néz ki!!
További jó munkát!Szia.

unikat írta...

Köszönöm lányok a biztatást!

KicsiKató! Örülök, hogy nálam jártál!

Márti!
Nagyon köszönöm a dicséretet. Ennél nagyobb bókot! Bár szerintem nem illet, de mégis nagyon jól esik.

jutka írta...

Gyönyörű szép és ez már majdnem két évszak a négyből. Szívesen nézegetem az alakulását. Annál is inkább, mert régóta pihen a levarrandók c. dossziémban. Engem a színei is elvarázsolnak, ha majd készen leszel vele, kérném a segítségedet fonalváltás ügyben.

Melinda írta...

Marcsi,szuper már most!És már majd a felénél tartasz!Hajráá!
Nagyon tetszik,hogy "egyenruhában" vagytok!!A képen ugye te vagy?(már aki be van öltözve?)

evikusz írta...

Na ide értem én is :)
Csodás! Megint sokat haladtál!

Milyen rendesek a munkatársaid :) Használd ki a lehetőséget! Biztos tudod majd viszonozni nekik.

Érdeklődésedre, itt van a link, ahol sok-sok játékban lehet részt venni:
http://hungarianexchange.blogspot.com/

Hajrá, hajrá!
Drukkolok nagyon :D

Szilvi írta...

Én nagyon szurkolok neked. Biztosan készen leszel. Ha majd nem állsz jól besegítek neked. :-)Most úgyis ráérek.
Én élőben is láttam a koszorút és elmondhatom, hogy gyönyörű. Ha én ilyet tudnék készíteni...

unikat írta...

Ismét köszönöm, lányok!

Nagyon örülök, hogy benéztél hozzám Iluj! S ha készen vagyok és kéred, a maradék fonalat beazonosítva elküldöm neked.

Melinda! A képen a táncruhánkban vagyunk a tanítványaimmal. Mikor fellépésünk van, ezt vesszük fel.

Evikusz! Köszi a linket, ha lesz időm, megnézem majd.

S Szilvi!
Kész vagyok! Gyorsan leesett ki vagy! s hatalmasakat kacagtam. Drága vagy, hogy írtál! De nem adom oda hímezni, mert a nagyon nagy babáspocakodtól már nem látnád. :-) Imádlak!

KicsiKató írta...

Szoktam én rendszeresen, csak read only-ban:)