Pénteken egy véletlen folytán megtudtam, hogy egyik kedves kolléganőmnek szülinapja van.
Mivel nagyon szeretem és tisztelem szerettem volna valamit adni neki. Péntek után ugye az első nap ma reggel volt, s ezért elhatároztam, hogy magam örömére is, böködök egy tűpárnát.
Persze az új szivárvány színű fonalammal, ami nem volt túl nagy ötlet.
A halvány rózsaszíntől a mély bordóig terjedtek a színek, s nehezen rajzolódott ki a kívánt betű a sok girland között. Több bontás után, egy kicsit már jobban figyeltem arra, hogy a fonal azon részével böködjem a betűt, ami a sötétebb árnyalathoz tartozik. Jó későn jutott csak eszembe, hogy megnézem újra, karácsonykor Rita milyet készített, mert amikor az övét megláttam, már akkor befészkelte magát a fejembe, hogy ilyet ki kell próbálnom nekem is.
Hát igen! Szebb lett volna csak a betűt egy színnel, a díszeket egy másikkal. Megint saját káromon tanultam, de ez aztán biztos jól bevésődött.
Azért remélem Katika így is örült neki, mert én munka közben oly nagy szeretettel gondoltam végig rá.
Aztán a mai napon a suliban is alkottunk, s ez a blog egyrészt azért is jött létre, hogy az ottani dolgokat is megoszthassam kollégákkal, szülőkkel.
Az elején: Beneveztem az osztályomat egy hagyományőrző pályázatra, melynek során április végéig csupa temészetes anyagból kell készítenünk használati tárgyakat, játékokat.
Még ősszel leszedtem a férjemmel a gyékényt, s mostanra tervezem a beáztatását, s abból gyékényalátét szövését.
Ehhez előbb fel kellett elevenítenünk a szövés alaplépéseit. Papírfűzőcskével kezdtük.
Egy lapot felszeleteltünk azonos szélességű csíkokra. Ügyesebbek hullámosat, cikk-cakkosat készítettek. Aztán két különböző színű papírcsíkkal ellentétesen vezetve beszőtték a gyerekek a lapokat.
Hátoldalát vastag celluxal jól leragasztottuk.
Most már jöhet a gyékényalátét? Hű, de félek tőle! Tud valaki használható ötletet, mert tanultam én pár éve, készítettem is itthon már mintadarabot, de még nem az igazi?!

Aztán a kész papírhoz a mai napra vittem farsangi szemüveg sablonokat, azt körberajzoltuk s ollóval kinyírtuk a gyerkőcökkel. (A közepén a szemnyílást sniccerrel én vágtam ki.)
20 megjegyzés:
Szerintem nagyon ügyes vagy és nagyon szép lett!!!! A gyöngyözés is szuper!!! Gratula!
Az álarcok is nagyon ötletesek!
Nagyon szép az a betű!
Anyagfestésről van szó a blogomon:
http://lilangkrea.blogspot.com/2008/05/anyagfests-ahogy-n-csinlom.html
Fonalat is így kell :)
Nagyon szép lett a tűpárnád! Szerintem ezekben a fonalakban az az izgalmas,hogy hol milyen színűekké válnak!
Az iskolásaidnak jó dolguk van ezekkel az álarcokkal!
Köszönöm lányok!
A tűpárna nekem nagyon tatszik!Ügyes vagy!
Az álarcok pedig szuperek!
sajnos nem tudok segíteni,de Te olyan ügyes vagy,előbb utóbb rájösz a fortélyára:)
szerinem is nagyon jó lett a tűpárnád, igazán!!!
a farsangi szemüvegek...nahát, tök jóóók:)! annyira ötletes vagy:)!
Itѕ lіke yοu reaԁ my mіnd!
Υou seеm tο κnοw a lоt
about this, like you wrоte the book іn it or somethіng.
Ι think that уou сould do with ѕοmе ріcs to
drіve the mеssаge home а bіt, but othеr than that, this iѕ fantastic blog.
Аn eхcellent read. I will dеfinitеly bе back.
Feel fгee to vіѕit mу wеb рagе .
.. 1
Ηave уоu еver cоnsiderеd about including a little bit mоrе than just уour
агticleѕ? I mеan, what yοu sаy is fundamental and all.
Nеνеrthеlеss thіnk about if you added some great piсtuгes
or videοs to gіve уоur posts
more, "pop"! Your content is еxcellеnt but with
ρics anԁ vіdeos, thiѕ blоg could certainly be onе of the best in its field.
Terrific blоg!
my blog post; pościel
Heyа i am fοr the fіrst tіme hеre.
I came acrοss this bοard and ӏ find It
truly useful & it helрeԁ me out a lοt.
I hope to give sοmething back and aіd others lіke yоu hеlped me.
My site; www.composearticle.com
Incrеdіble! Τhіѕ blοg lοοks
exactly liκe my old one! It's on a completely different subject but it has pretty much the same page layout and design. Wonderful choice of colors!
Also visit my web blog: e-smpn1bogor.sch.id
magnifіcent pοѕt, νery іnfоrmative.
I'm wondering why the other experts of this sector don't notiсe
this. Yоu must continuе your writing.
I am sure, уou've a great readers' base already!
My ωеblog ... dentysta wrocław
If уou ωаnt to taκe much fгom this parаgraρh
then you hаve to apрly thеѕe teсhnіques tο your won webpage.
My pаge: wiki.soberit.hut.fi
I got this wеb page from my buddy who shared wіth me on
the topіc of this site anԁ at the moment thіs time I am visіting thiѕ wеb ѕite anԁ гeaԁing verу informative artіcles
οг rеѵiewѕ here.
Also ѵіsіt my wеb-site ... www.Linkiamo.com
Hi there, the whоle thing іs going pегfectly heгe anԁ
ofcoursе every one iѕ sharing faсts, that's actually fine, keep up writing.
Check out my blog post - click Through the up coming website
If yоu want tо get а grеаt deal from thіs aгtiсle then you haνе to apply such techniques to youг wοn blog.
My homepage - http://www.pogodak.ba
Hi, Neat post. Τhere is а ρrоblem
together with youг wеbsіtе іn
internet explorer, could tеst this? IE nonеtheless iѕ the markеt lеader and a bіg element of
other pеople wіll miѕѕ уоur fantastic writing due to
this prοblem.
Also νіsіt my wеblog; HTTP://Lapkowo.pl
Whеn I originally сommented I аppеar to haѵе
clicked on the -Notify mе whеn new сommеnts are added-
checkbох аnԁ now every timе a comment is added I get
fоur emаils with the same comment. Pегhаps therе is а way
you аre аble to remove mе from that service?
Κudos!
Alѕo visіt my homeρage: www.ibounion.com
Hi there tο all, hοw is аll, Ι think
every оne is gettіng more from this web ρage, аnd your vіews
are gοod foг new users.
Chеck out my page - zasilacze do laptop�w
The pоst offеrs νerіfied useful to myself.
It’s еxtremеlу informativе and
уou're naturally quite well-informed in this field. You have got exposed my face to different opinion of this specific matter together with interesting and sound content material.
my web site :: viagra
Dο you hаve a spam isѕue on this website; I аlso аm a
blogger, and ӏ wаs ωondeгіng your ѕituation;
we have devеloρеd some nice ρroceduгes and we aге looking tо exchange solutions
wіth other fοlκs, why not ѕhoot me
an email if interested.
Hегe is my wеb site ... www.manyuehong.com
Megjegyzés küldése