2014. december 28., vasárnap

Mérlegelés


 Az év vége felé közeledve, jól esik egy kis visszatekintés. 
A blogom szempontjából az alig több mint egy tucat bejegyzéssel nagy mellveregetést nem vívhatok ki. 
Viszont több szempontból is azt mondhatom, hogy nagyon sikeres évet tudhatok magam mögött. 
Nagy álmok váltak valóra, sikereket értem el a munkámban, s szerencsére a rossz dolgok is elkerültek. 
Ha ugyanilyen jó lesz a következő is, akkor nem lesz okom panaszra. 

Azt, hogy a hímzős- s a blogvezető kedvem visszatér-e, majd az idő eldönti. 
Az imádott kis elsős osztályom már beszokott, a portfólióm is fel lett töltve, így bizakodom, hogy a téli szüneti pihenést követően most már talán több idő jut a hobbimra is. 

Szinte hihetetlen, de a blogomban kutakodva tudatosult bennem, hogy 5 évvel ezelőtt készítettem az első needle-bookomat. S oly régen volt már az utolsó is, hogy kissé remegett a kezem, de azért nekiveselkedtem, s decemberben egy újabbat állítottam össze Angéla barátnőm leánykájának.

 Minta: Heart and Home Sampler
Vászon: Nina festette 40 ct-os vászon



 

S most pedig a téli szünetben saját örömömre hímezgetek tovább.


22 megjegyzés:

Jucus írta...

Veled örülök, hogy jól sikerült 2014-ed! A blog írásra meg csak buzdítani szeretnélek, mert annyi-annyi szépet és ötleteset adtál nekünk, hogy jó lenne, ha folytatnád!
Gyönyörű lett ez a needlebook-od is!
Szép 2015-öt kívánok Neked!

Anik írta...

Gyönyörű ez a neddle-book! Mestermunka! Az olló is nagyon szép,ami benne van, tervezem magam meglepni egy ilyennel a közeljövőben... mert a kedvenc DMC-ollóm tönkre ment....:(((

erdoseva55 írta...

Gyönyörű munka! Gratulálok a szép évedhez, jóleső érzés biztosan :)
Én is szívesen készítenék hasonló needlebookot, ha tudnám az elkészítés módját. Láttam már hasonlót, de nem mertem belevágni :)
Várom a további ötleteidet, a szép munkáidat :)

Palkó írta...

Gyönyörű ez a tűkönyvecske, mint minden munkád! :) Örülök, hogy eredményes éved volt, és annak is, hogy most pihenhetsz kicsit :)
Én is bízom benne, hogy visszatér a blogolós kedved, nagyon inspiráló minden munkád!
Jó pihenést és nagyon boldog, sikeres, békés új évet kívánok!

Unknown írta...

Belíssimo trabalho!!! Parabéns....

Sheryl írta...

Beautiful needlebook, the colour is lovely

Gillie írta...

So beautiful, love the finishing! Happy New Year!

Szilvi írta...

Marcsikám ezt öröm volt olvasni, kívánom, hogy a következő évben is maradjon meg ez a lendület és jó érzés.Gyönyörű a blogod, mikor kinyitja az ember nem győzünk betelni a szép munkákkal és fényképekkel. Várom a bejegyzéseket, ha van egy kis időd és kedved ne fogd vissza magad légyszíves!!! Sikeres, egészséggel és vidámsággal, hímzős munkákkal teli új esztendőt kívánok!

IrLik írta...

Beautiful needlebook!

dviki írta...

Csodás lett! :-) A szünet hátralévő részére kellemes időtöltést, hímzést (természetesen) és feltöltődést kívánok! :-)

Leki-Rita írta...

Gyönyörű lett!
Boldog, sikeres, békés új évet kívánok!

Анна Гончарова írta...

Очень красивая игольница! Прекрасная! очень понравилась!
Поздравляю с Новым годом! Желаю счастья и удачи!

Ancsi írta...

Gyönyörű lett! Örülök a sikereidnek és nagyon boldog új évet kívánok a jövő esztendőre is! :) :)

butterfly írta...

So Beautiful I love this sewing set.
Happy New Year.

Mmanka írta...

Gyönyörű ez a needle-book! Remélem jövőre sok ilyen és ehhez hasonló szépséget osztasz meg velünk.

Erika írta...

Öröm volt olvasni a soraidat és legalább ilyen öröm látni ezt a csodás tűkönyvet! Kívánok neked nagyon boldog új esztendőt!(és persze azt is kívánom, hogy térjen vissza a blogolós kedved:)))

KicsiKató írta...

Önző módon nagyon sok szabadidőt és jókedvet kívánok neked 2015-re, hogy minél többet alkothass... imádom nézegetni a képeidet! :)

BÚÉK!

ya_alla írta...

Очень красивая работа!
С Новым годом! Счастья, любви и удачи! :)

Melinda írta...

Mesés darab lett ez is...ezt nem lehet elfelejteni Mester!:) Remélem mielőbb sok szépséget láthatunk majd Tőled! Puszi:)

Lee Albrecht írta...

Desejo um Feliz Ano Novo! Que 2015 seja um ano repleto de amor, amizade, saude, paz e prosperidade. Um carinhoso abraço

Fáni írta...

Köszönöm szépen a jó kívánságot, és hasonlóan Áldott, boldog új évet kívánok

Chenia írta...

"A" like Aleksandra :)))