2013. február 24., vasárnap

Pillanatok, emlékek egy igazi kincsbaráttól


A pillanatok, amelyeket valaha átéltünk, azokkal, akiket valaha ismertünk. Ezek összege vagyunk mi mindannyian, ezekből áll majd össze a történetünk. Ez lesz az emlékeink slágerlistája, amelyet újra és újra és újra lejátszunk magunkban.

 Szerencsés vagyok! 
Sok kincsemberrel volt alkalmam összetalálkozni, s mély barátságot kötni.
S az élet úgy hozta, hogy ha egy szál elszakadt, adódott egy másik. Csak türelmesen kellett várakozni.
Az egyik, szívemnek oly kedves kincsember lepett meg egy szavakba nem foglalható gyönyörűséggel, melyen életem pillanatait rögzítette olyan formában, melyhez foghatót nem láttam, s nem is fogok soha.








"Aminek meg kell történnie, az megtörténik. Akivel találkoznod kell, azzal találkozol. Akinek észre kell vennie, az észrevesz. Ilyenkor mondhat bárki bármit, Te úgyis érzed. Nem lehet tudni, mi lesz belőle: egy éjszaka szép emléke, évek, vagy egy élet. Ott van és Te tudod, hogy közötök van egymáshoz. Tehetsz bármit: valahol, egy láthatatlan dimenzióban már össze vagytok finom kis szálakkal kötözve. Ne aggódj, ha most nem vesz észre, majd újra látod. A legfontosabb, hogy nyitott legyél. Nem lehet rosszkor rossz helyen lenni. Mindig ott vagy, ahol dolgod van és mindig azokkal, akikkel dolgod van. Lehet, hogy gyönyörű lesz, lehet, hogy fájni fog, de ez az életed. És ennél se szebb, se jobb, se izgalmasabb nem történhetne veled."


 Nagyon köszönöm Angéla, hogy birtokolhatom ezt a kincset, s hogy te készítetted el nekem!

18 megjegyzés:

Jutka írta...

Igazi szívhez szóló, személyes emlékek, gyönyörű kivitelben. Köszönöm, hogy megmutattad!

eszter írta...

Angéla egyszerűen zseniális a maga területén! Gyönyörű,ízléses album, amit kaptál, Marcsi, bárki megirigyelné...

Fáni írta...

Valóban nagyon szép ajándékot kaptál:))

N. Adri írta...

Gyönyörű ajándék!

Palkó írta...

Nagyon-nagyon szép ajándékot kaptál! Jó volt nézegetni és kicsit Veled örülni... :)

Anna-Viola írta...

Gyönyörű post! Gyönyörű és fényűző ajándék! Imádtam az albumot. És a hímzőkeretre néz ki!

Mammka írta...

Ez valami csoda!!!!!!!Hú!Nem is találok szavakat!!!!

Rosangela írta...

Lindo, lindo.
Parabéns.
Um abraço.

anik írta...

Gyönyörűű ez az album!!!

Erika írta...

Alig találok szavakat..ez az album egyszerűen mesés! Ilyet valóban csak igaz baráttól kaphat az ember.
Nem írtál semmit a kulcsos képről, te hímezted? Igazából azért tűnt fel elsőre, mert én is kiválasztottam magamnak ezt a mintát:))

Erika írta...

Alig találok szavakat..ez az album egyszerűen mesés! Ilyet valóban csak igaz baráttól kaphat az ember.
Nem írtál semmit a kulcsos képről, te hímezted? Igazából azért tűnt fel elsőre, mert én is kiválasztottam magamnak ezt a mintát:))

butterfly írta...

loved your stitched key, and what a wonderful album.

Anyinyóka írta...

Ez valami gyönyörűségesen szép és lélekhez szóló ajándék!

evikusz írta...

Fantasztikus ez az album!

Manka írta...

Megható, szép , szívhez szóló ajándék egy igazi baráttól....

En - Hababann írta...

Félelmetesen szép! Örülök, hogy ilyen kincset kaptál és köszönöm, hogy - bár nincs közöm hozzá - nekem is válasz ez.

IrLik írta...

Very nice gift, good memories!

Zsuzska írta...

Gyönyörű ! Tele az emlékeiddel, barátaiddal, szeretteiddel... :) Csodálatos ajándék !