2011. január 27., csütörtök

Így készítettem ezt az érdekes zsebes dobozkát


Emlékeztek erre a nyitott kis dobozkára, amit még a karácsonyi SWAP játékban küldtem Michelle-nek?
Akkor ígértem, hogy bár nem túl részletesen fotózva, de megmutatom, hogyan kreáltam meg. 

Mindenképp egy felakasztható kis dobozt akartam, amibe akár a december első napjaitól egy egy ajándék csempészhető bele. 


Persze először a hímzést kellett elkészíteni, mert annak a méretéhez lehetett tervezni.

Ahogy a kész mintát lemértem, láttam, hogy a zseb középső részének legalább 10*10 cm-esnek kell lenni. Sokkal nagyobbra sem mertem, mert féltem, hogy robosztus lesz az egész.
Ehhez terveztem utána a "zseb részt" 500 g/m2 szürkelemezből.
(Mindenképp ehhez még vékonyabb, de tartással bíró kartont gondoltam ki.) 

A felesleges részeket kinyírtam, az éleket vonalzó mellett sniccerrel bekarcoltam.

Így nézett ki összehajtogatva:

A zseb teljes felületét bevontam íves duplo kétoldalú ragasztóval, majd a választott mintás vászonnal. 


Fölül az íves résznél a vásznat kis háromszög alakban benyírdostam, a többi oldalon belül a hajtásvonalakat hozzányomtam a kétoldalú ragasztózott belső felülethez.
Az alsó (fenék) visszahajtást az oldallaphoz erősítettem. 

 Ezután a minta mögötti belülre néző zseb hátsó részét készítettem el, természetesen ügyelve a nagyon pontos, ugyanolyan kartonszabásra. 

.. aztán jöhetett a fenék lapja...

.. majd a két oldallap, amiknél már ügyelni kellett arra, hogy a belülre behelyezett lapok csökkentették az oldallapok belső szélességét, magasságát.
Jól eljátszottam vele. :-)




A nagy alaplap méretét a zsebhez igazítottam, s terveztem meg a vonalvezetését. 
Ehhez már 1220 g/m2 szürkelemezt használtam. Szerintem kell ez a masszív kemény lemez.
Szintén kétoldalú ragasztó, majd a vászon. 
A felakasztáshoz egy rombusz alakot vágtam a lemezbe. (na jó ebben a férjecském segített, mert szörnyen nehéz már sniccerrel ezt a keménylemezt kaszabolni.


A legtöbbb fejtörést az alaplap első felének felületete okozta. Mindenképp egy egybefüggő mintás vászonnal akartam befedni, hogy a zsebecskébe tekintve, a minta folytonossága ne szakadjon meg a vászon nyírásával.
Így úgy döntöttem, hogy egy, a zseb méretének megfelelő U alakot metszünk be.


De arra is kellett figyelnem, hogy ennek az U alakú bevágásnak, kell hogy legyen szélessége-vastagsága, hogy a már elkészült két rétegű zsebecske, amin még a vászon is növelte a vastagságát át tudjon csusszanni, de lötyögni se tudjon. 
Na ez a pár milliméteres U alakú "nút" bemetszése teljes egészében a férjem érdeme.


Aztán még óvatosan a bemetszett kartonrész vastagságára  is igyekeztünk a vásznat kissé ráhajtani, nehogy a natúr karton még csak véletlenül is előbukkanjon, vagy a későbbiekben megsérüljön. 


S innen már nincs több fotó, mert a zsebecske kis visszahajló ragasztandó felületét (a rögzítendő fülecskéket) két oldalt és alul, pont a bemetszésig betuszkoltam, a két réteg alaplap közé jól leragasztóztam (én bizony FBS-sel, biztos, ami biztos), s végül a hátlapot jól beragasztózva összeillesztettem a két részt. 

Aztán már csak a díszítés jött. 

Natúr farkasfog a pinkeep alá ..

...a szatén-masli és hópihés charmocska ráöltése középre.

A zseb körvonalát fehér vékony zsinórral kiemeltem..

.. s a végződéseiket elbujtattam a két réteg oldalfal közé. 


S legvégül zöld vékony zsinórral fedtem el a két réteg lemez összeillesztését.

Hát ennyi volt. 
Egyszer jó lenne majd magamnak is, ...de adni jobb, s ha másnak készítem, nagyobb gonddal figyelek a részletekre. 
Bár hibák tuti hogy vannak benne,  a prototípussal elégedett voltam.
Remélem tudtam segíteni a leírással, s ha bárkinek kedve lesz hasonlót készíteni, mutassa majd meg, mert a jó öltetek mindig hasznosak.

28 megjegyzés:

Patty C. írta...

Absolutely gorgeous !!

Ányi írta...

Anyám, de gyönyörű lett! És micsoda szépséges kivitelezés!!!!!

миледи Азазель (Инна) írta...

it is wonderful!

Leki-Rita írta...

Gyönyörű kivitelezés és leírás!

gromine írta...

Köszi szépen, ezt a részletes leírást és bemutatót.
Nagyon tetszik.

Kata írta...

Meseszép!!!!

Lee Albrecht írta...

Oh! como fico contente que hoje voce está melhor!!! Obrigado por esse carinho de compartilhar conosco suas criações. Um carinhoso abraço
Lee

cerato írta...

It´s wonderful!!
Hugs

Anyinyóka írta...

Köszönöm a részletes leírást, a hímzés is gyönyörűséges.

Ponto Cruz e Companhia írta...

Great idea. I love it
Kisses
Alda

Magdi írta...

Nagyon szép! Köszi a részletes útmutatót!

Nina írta...

Hát, ezt amikor még csak nekem mutattad, már akkor is csodáltam, nagyon jól kitaláltad, és szerintem pöpec lett! Tökéletes, nagyon szép dobozka :) Máig irigylem Michelle-t :) Nagyon ügyes vagy!

Marcsi írta...

Ez fantasztikusan szép munka! Gratulálok!

Calor de Hogar Tejidos írta...

Muchas gracias es muy lindo.
Isa

Sandra Salinas írta...

Ne csodálatos dolog, a mai naptól én

Isangel írta...

Que bonito trabajo. Muchas gracias por el tutorial. Esta perfecto.

Saludos

IrLik írta...

Thank you for the master class! Very nice work!

jutka írta...

Tetszett a doboz, amikor mutattad, most, hogy látom, hogyan készült, méginkább tudom értékelni. Ötlet és kivitelezés egyaránt irigylésre méltó, gratulálok!

Szilvi írta...

Fantasztikus!!

Unknown írta...

Örülök a részletes leírásnak,köszönöm én is.Gyógyulj meg teljesen!

Judit írta...

Gyönyörű! Nagyon tetszik! :)

Rita írta...

Complimenti!!!
è veramente bellissimo ed eseguito in modo impeccabile.
Rita

jenia írta...

нет слов! это очень красиво!

Anne írta...

Thanks for the tutorial! Beautiful finish!

xJuDesign írta...

Hálás köszi, amiért megosztottad velünk a kivitelezés lépéseit! Csodaszép munka!

szaberka írta...

Szia Marcsi! Végignéztem a tutorialjaidat, dobtam is persze egy hátast, de felmerült bennem egy kérdés: milyen ragasztót használsz textíliához? Az egyik képen láttam egy nagyobb büdögében folyékony ragasztót, de nem volt ráírva semmi...
Köszönöm!
Erika

Eszter/SubRosa írta...

nagyon ízléses és precíz munka!és az a fagyöngyös minta...gyönyörű♥

Tilda Frank írta...

supercute!