2010. június 24., csütörtök

Szerzeményeim

Az idén már negyedik alkalommal kedvezett nekem Fortuna, mert ismét nyertem. Belinda rózsaszín csodaszép szettjét tegnap hozta a postás. Azt hiszem a szerencsém nem csak ennyiből áll, hogy nyertem, hanem abból is, hogy ismét olyan dolgot kaptam, ami pont nekem való. Rózsaszín, romantikus, s nincs még sem a telefonomnak, sem a pendrive-nak tartója.
Viszont aférjem mikor meglátta, rögtön azt mondta, hogy ezt jól rejtsd el, mert Dalma ha hazajön a táborból, rögtön szemet vet rá. 
:-)

Köszönöm Belinda az ajándékodat!






Már napok óta lestem-vártam a postást, hozza-e a csomagom. S bár jöttek csomagok, amik nagy meglepetést hoztak nekem, már kezdtem aggódni, hogy elveszett az egyik. Brazíliából Lee küldött nekem egy csereajándékot. Csodaszép hardangeres párnákat láttam a blogján, s évek óta keresem a nappalimba a megfelelőt. Tudtam, hogy ezek lesznek az igaziak. Már többször dicsértem a munkáit, s egy hónappal ezelőtt azt írta, hogy bár nem tud eladni nekem, de oldjuk meg cserébe. Én egy párnás kit-et kaptam, ő vásznakat. Most már csak bele kell tanulnom a technikába. 

Ilyen párnám lesz, ha minden jól megy. 


Köszönöm Lee a segítségedet!

S végül Anitától a múlt héten érkezett meg a rendelt csomagom, melyben igazi kincsek voltak, amikre már rég vágytam. 
Terveim szerint hamarosan fel is használok belőle egy-kettőt.


2010. június 22., kedd

Sweet Treats 3.

Már nem sok van hátra....





S ma mikor beléptem a blogomra, észrevettem, hogy épp 200 látogatóm van már. Köszönöm nektek a megtisztelő figyelmeteket!

2010. június 20., vasárnap

Meglepetéscsomag Ritától

Már nem először érkezik hozzám ajándékcsomag Hollandiából. Rita egyszer már meglepett többek  közt egy fantasztikus képeslapötleteket bemutató helyi újsággal. Áradoztam róla, hogy mennyire tetszik, s a drága most küldött nekem nem is egyet, hanem egyből négyet. Ennyi szépséget, amit benne találtam! Ma már el is készítettem az első mintadarabot belőle!
Csak az átlapozásukhoz több óra kellett!
Ismét nekem való ajándék repült hozzám, aminek nagyon-nagyon  örülök!

Persze Rita is készített finom rózsaszín virágos képeslapot, s a tartalmával meg is ríkatott, olyan szép és megható dolgokat írt nekem.
Aztán kaptam még mintás vásznat és finom teákat.
S még.. még ....egy elképesztően szép, írásos terítőt. Sosem fogtam még a kezemben sem, s most elmondhatom, hogy nekem is van. Minden elismerésem, aki ilyen mestermunkára képes! 
Köszönöm Rita a kedvességed, a figyelmességed, s persze a mesés ajándékcsomagodat!


2010. június 17., csütörtök

Búcsúztunk





 A gyermekkor napfényből szőtt háló. A szép emlékeket soha el nem halványuló színekkel festi meg az emlékezet.







S az a sok meglepetés, amivel ők búcsúztak. ( Mikor leírom, még akkor is újra sírok. De ezek jó és örömkönnyek)
Azt hiszem még keveseknek lehetett ilyen élményben része, mint amit mi kaptunk. 4 év anyagából feliratozott képek, aláfestő szép zenével kivetítve, együtt pityeregve-mosolyogva megtekintve.

S mikor már itthon mindent kicsomagoltam, az utolsó meglepi következett. S újra sírtam. Ennyire nekem valót! Csodaszép!
KÖSZÖNÖM!

Ezt soha nem lehet elfelejteni! 
Kívánom, hogy ezt a kellemes érzést élje át még sok tanító néni!

További sikeres és szép emlékekkel teli éveket gyerkőcök!

2010. június 5., szombat

Pedagógus napra

Sokszor említettem és mutattam már Angéla barátnőm munkáit, s most itt vannak a legújabbak. A gyerkőceim részére készíttettem pedagógusaiknak meglepiként tolltartókat. 
Igyekeztem lefotózni az apró finom részleteket, mert már többen érdeklődtetek a munkái iránt. 
Én oda vagyok értük.















Játékba hívott egy kedves ismerős.
Nyelvbéli hiányosságaim miatt, remélem jól értem a feladatot. Egy kedvenc fotót kell mutatnom.
Hát tessék:



Egy időben a sárga virágokért voltam oda. Aztán mostanában teljesen lenyűgöznek a hófehér virágok, csokrok, iszonyúan sok zöld levéllel. Nem tudok most ennél szebbet elképzelni. A virág szinte mindegy, csak a színek és formák álljanak harmóniában.
Köszönöm Lenka a játékot!
S tőlem bizony sokkal ügyesebb fotósok is vannak, akiknek csodálattal nézem a képeit.
Ha van kedvük játékba hívom őket:
Márti, Rita és Nina!

2010. június 2., szerda

Rose Sampler -LHN



Egyszer azt mondtam, hogy ezt ki kell, hogy hímezzem. Aztán nem tettem, mert megkaptam ajándékba. Nem tudom Zsófi mit szól hozzá, de szegény kis tűpárnám kissé már lehet, hogy viharvert oldalát mutatja, de talán megvigasztalódik, mert ez igazán mutatja mennyire szeretem, s mennyire használom.

Aztán úgy adódott, hogy a barátosném ezt a mintát kérte, választotta, így mégiscsak volt egy apropó hogy kihímezzem.
40 ct-os vászonra a megadott színekkel, de Anchor fonallal minden második lukba öltve készült el a képecske. Ez a második a hatból. Nyár végére terveim szerint majd mutatom, mi készül belőlük.