2010. július 24., szombat

Hardangeres párna 1.



A blogolás, mint olyan elgondolkoztatott. Miért is teszem?
Mert jó megmutatni, mit alkottam? 
Mert újabb és újabb sikerélményre vágyom azon felül, hogy milyen jó ránézni a kész munkára?
Mindkettő, s még ennél sokkal több.
Megnyugtat, feltölt, valami olyat ad a szépen elkészített kézimunka, amitől úgy érzem a legapróbb hiányzó részt is kitölti bennem és egésszé válok.

Mikor egy szép munkadarab kerül ki a kezem közül,egyrészt megelégedéssel tölt el, másrészt a kommentek hatására én csak úgy hívom " hízik ám a májam " is.
Ha viszont azok hiányát látom, főleg ha a számomra fontos emberek véleménye hiányzik éppen, magamban keresem a hibát.


A most elkezdett mintám megmutattam három, hozzám közel álló embernek, s nem tapasztaltam rajtuk azt a fajta elragadtatást, ami engem most csordultig betölt. Mondván, készítettél már ennél szebbet, nagyobb mérvűt, mire fel akkor ez a fajta rajongás, őrült szerelem?
Nem tudom. Egyszerűen imádom, s köszönöm Lee-nek, hogy lehetőséget teremtett arra, hogy elkészíthessem azt, amit szinte csak álmomban reméltem.


Hónapokon át néztem a párnát a blogján, kommenteket hagytam Lee-nél, s egyszer csak felajánlotta, hogy elküldi nekem a mintáját. Hát ez nem szerencse?
Bár még tudom, hogy szinte semmi sem látszódik rajta, de én már lelki szemeimmel látom, milyen szép lesz. 
S most tényleg úgy érzem, hogy ha nem érkezik egy komment sem, akkor sem leszek, elszontyolodva, mert most annyira magamnak hímzek, olyat, amire kitartóan vágytam. Sokáig kerestem a nappalimba való megfelelő párnamintát, s ez lesz az! Akkor is, ha hófehér!




Nagy merészen írom ám, hogy bizony ebből az alig látszó valamiből hardangeres párna lesz, de szörnyen izgulok, ha a szálkivágásos részhez érek, hogy meg tudom-e oldani.





22 megjegyzés:

Mánya írta...

Gyönyörűséges lesz ez a párna! Már most is az, nagyon szépen varrod! Hajrá!

Melinda írta...

Drága Marcsi!
Szemernyi kétséged se legyen,gyönyörűűű lesz a végeredmény!!!
Szerintem mindegy ,hogy mit mutatsz,keresztszemes,hardengeres,papírmunka,fonalmunka....imádok hozzád jönne,nézelődni,megjegyzést hagyni,mert őszintén gondolom,hogy a munkáid egyediek,ízlésesek,"marcsisak"!:))Pusziii:D

Anita írta...

Szerintem ez gyönyörű lesz, mint a munkáid általában! :) Szóval sok-sok örömteli percet kívánok a párnakészítéshez neked.

Annamari írta...

Számomra ez a technika teljességgel ismeretlen, de beleszerettem. Gyönyörű amit mutatsz. Ezt meg kell tanulnom.

Nina írta...

Én tudom, hogy csodás lesz, még akkor is, ha most még nem hiszed el :) Bár még tényleg nem látszik belőle sokminden, mivel mutattad, milyen is lesz, hát káprázatos, de majd készen dicsérem agyon :)))
Ma nincs gépem, mert karbantartás alatt van, páromén garázdálkodok :) Puszi!

Amanda írta...

Ebből a kicsi részletből is látszik, csodás párna lesz belőle. Nagyon szépek az öltések!

Lee Albrecht írta...

Eu fico muito feliz... quando uma mulher borda um desenho meu.... é uma realização incrível... uma alegria no meu coração.... Sei que Deus me deu um Dom... e preciso compartilhar com as pessoas... Fico ainda mais contente... quando pessoas muito distantes do Brasil... possuem a vontade de bordar um trabalho meu.
Tenho você hoje como minha grande amiga da Hungria. Um grande abraço
Lee

Skorpiocska írta...

Drága Marcsi!
Nyugodtan hízzon a májacskád minden egyes munkádnál, mert ha nem is ír senki megjegyzést akkor is csodálatos minden egyes munkád! Én is sokszor azért nem írok kommentet mert ritkán mikor a géphez ülök csak végig rohanok ki milyen szépet alkotot, sőt van úgy hogy még végig se tudom nézni a sok új bejegyzést! :-(

Dovilė írta...

so elegant:)

Zsófi írta...

Nagyon szép lesz, szerintem hófehéren a legszebb!

Szentpyr írta...

Hát te még ilyet is tudsz??? Vááá... csoda elegáns, éteri darab lesz!

Belinda írta...

Gyönyörűek a fotóid!

Carpacar írta...

Me alegro de que Lee te haya hecho este precioso regalo porque vas a disfrutar mucho.
Un beso, Mamern.

Márti írta...

Marcsi!!! Ez már most is nagyon szép, gyönyörűséges párna lesz!! Csak ámulok... Te aztán mindent bevállalsz és mindig valami hihetetlen csodát alkotsz! Puszi!!!

Dóra írta...

A kommentekkel kapcsolatban néha én is így vagyok. De szerenécsre az ember a maga örömére alkot, így ha mégsem tetszik a nagyérdeműnek az, amit összehoz, azért annyira nem kell elkeseredni!
De ahogy végignéztem az előbbi 14 hozzászólást, mindenképp örülhetsz!!!
Biztos vagyok benne, hogy szép lesz a párnád,majd benézek, hogy megcsodáljam készen is. Ha meg te alkotás közben eddig is örömöd lelted benne, az már tuti jó kezdet:-DD

Zlata írta...

So beautiful and gently!
Aerial work!!! :)

pat írta...

Your work is absolutely beautiful. Congratulations!
Pat

Jucus írta...

Hű, Marcsi, ez álomszép lesz! Már a mostani fotóid is csodaszépek!

Andulka írta...

Biztos vagyok benne, hogy ez a munkád is gyönyörűséges lesz, mint az eddigiek!
Szeretem a bejegyzéseidet, olyan jó gyönyörködni (és írigykedni :-) ) a szép munkákban!

Edige írta...

Megnéztem Lee-nél, hogy miért is rajongsz annyira... Tényleg nagyon szép lesz. Már alig várom, hogy készen mutasd, de addig is kérünk fázisfotókat!

unikat írta...

Kedvesek vagytok, köszönöm a biztatást, s az elismerő szavakat!

You are nice, thank you for the encouragement and recognition of words!


Annamari: Sajnos én is csak most tanulom, így segíteni nem igazán tudok, mert szenvedek még a leírás alapján is a hardangerezéssel.

eszter írta...

Sokszor megnézegettem már a hardangeres munkáidat, s egyre jobban tetszenek. Nagyon finom, nagyon precíz mind, előbb-utóbb muszáj megpróbálkozom vele - bár az a szálkivágás kicsit félelmetesnek tűnik.