2010. február 28., vasárnap

Farsang - La valses des Coeurs

Pénteken farsangoltunk a suliban. A kis- azaz már nagy osztályom- Paso Doble-t táncolt, amire hetek óta készültünk. Egy tánctanár bácsi segítségével tanultuk be a koreográfiát, a ruhákat megterveztem, s két lelkes anyuka több éjszakán át varrta meg a hölgyekre és az urakra, hogy a nagy napon negyedikes nagyfiúk és nagylányok már igazi pazar jelmezben pompázhassanak.
Annyira szépek voltak!

A leánykám pedig az osztályával pingvin-csapatnak öltözött fel, s persze ők is táncoltak a kis tappancsaikkal. 

Aztán egy játék, amiről majdnem lemaradtam, pedig terveztem.
No, gyorsan, még beleférek a határidőbe, egy fotó csatolás, egy komment Lilangnál, az ő kézzel festett fonalaiért.



S bár hétköznap tényleg szinte semmi időm sem volt hímezgetni, a szüleimnél töltött két nap alatt, mégiscsak tudtam egy keveset haladni a legújabb mintámmal. 
Jó kis munkás darab lesz, amit első látásra nem gondoltam volna, de nem hajt a tatár, majd elkészül!
 28 ct-os vászonra miniben hímzem Marie Suarez mintáját. 
Fonalak: DMC 221, 3857, 3859

Bár a mintát én kissé rózsaszínes árnyalatúnak véltem a fotón, s meglepődtem, mikor az előírt fonalakat kértem, de ezzel a barnás színekkel talán még jobban tetszik. S hogy meglegyen a rózsaszín is, a vászon enyhén barackos árnyalatával azt hiszem ezt a hatást is elérem.
(a következő fotók a legszínhűbbek)






12 megjegyzés:

dviki írta...

Aranyosak ezek a kis pingvinlányok! :)))
A Marie Suarez minta pedig egy álom! Nagyon szépséges lesz, ha készen lesz...ill. már most is az! :)

Anja´s Wunschpunsch írta...

Hello,

your new stitching is wonderful. I like the colors.

Greetings
Anja

Hazel írta...

You do such stunning work. I am so inspired when I come and visit your blog. xx

Dovilė írta...

I love your new WIP:)

Nina írta...

Jajj de szépségeset hímzel már megint!!

Édesek a gyerkőcök, még halványan emlékszem, anno én is mennyire szerettem a farsangot :)

Névtelen írta...

Nagyon helyesek a gyerekek, a táncosok is meg a pingvinek is :) !

Nagyon tetszenek az új hímzésed szinei, gyönyörű lesz.

Edit írta...

Nagyon helyes az osztalyod es a pingvinked is :)

Az uj himzesed pedig meseszep.

unikat írta...

Köszönöm, lányok!
Nagyon büszke vagyok a "gyerkőceimre"! A sajátomat meg úgy ahogy van, rövid nadrágosan a lyukas képével egyenesen megenném!

Néha kell ilyen bejegyzés is, mert nem tagadhatom meg, mi az ami számomra nagyon fontos, s amire annyi időt fordítok.

Thank you!

Edige írta...

Ismét csodaszép mintát választottál! A pingvinkék pedig irtó cukik.

Zsófi írta...

Ne szerénykedj, Marcsi, méghogy keveset?! Nem ismerem a mintát, kiváncsi vagyok a befejezésére. És szerintem nagyon szép, hogy barnás árnyalatai vannak.:)
Édesek a pingvinlányok!!!

Azalée írta...

bravo magnifique travail :o)

Vinniey írta...

Your work is always stunning and gorgeous as usual! As always, enjoyed seeing all your lovely works by just seeing the photos. :)