2009. szeptember 25., péntek

The Sweetheart Tree- Lavender Radiance

Sokat vártam rá, mire végre elkezdhettem, s most kiélvezem minden percét.
Tetszenek az új, érdekes öltések....., ahogy sikerül megoldanom, pontosan leszámolnom, s ahogy kirajzolódik a tű és cérna nyomán egy ismétlődő kis mintasor.
Szivet pl. még most készítettem ezzel az öltéssel először. A gyémántmintát már próbáltam, de a skót minta is új, s kedvenc is lett egyből.
Most már csak pár x, sok egy szálas kis backstitch, s ja persze a sok-sok gyöngyöcske.

Hát igen, a színei nem az én színvilágom.
Erről már többször írtam, mert a lilával érdekes a "viszonyom". Nem igazán szeretem. Ám ha mégis a minta kívánja, s ilyet kell öltenem, az összhatás ennél a színnél rajzolódott ki legszebben és adott nekem legvalósághűbb képet.
S képzeljétek hogy a minta hogy hat rám! Az elmúlt napokban a ruhatáram is gyarapodott két lila felsővel. (De azért inkább a melegebb tónusokból.)
Ezt a lilát, amivel most hímzek meghagyom másnak. Majd annak, akinek tetszik.
Meglepi lesz belőle, mint már annyiszor.
S kinek adom? Hát, akinek majd tetszik. Neked kedves olvasóm, eddig tetszik?


(A fotók egy időpontban különböző fényviszonyok közt készültek, hogy az eredetit elkapjam. A sárgásabb árnyalatú közelíti meg a valóságot.)



18 megjegyzés:

Anzso írta...

Nagyon szép lett és gratulálok a pályázathoz is.Nagyon tetszenek ezek a színek.Ezt nem azért írtam hogy nekem add. Lehet ha külön külön látnám a színeket nem is tetszene,de ezekkel az öltés kombinációval illetve a többi színnel együtt nagyon szép lett!

Barbi írta...

Naná, hogy tetszik! :D Csodaszép! :D

Nina írta...

Gyönyörű, csodás, finom munka! Ki nem adnám a kezemből :) Komolyan el fogod ajándékozni? :) Hűűű... :)
Ami a lilát illeti: a meleg sötét püspöklilát szeretem,a többit én sem viselném magamon :)

Márti írta...

Marcsi!! Csak nézek.... hogy Te micsoda öltéseket tudsz!!! Gyönyörűűű!!! Nagyon profi vagy!!!

Edit írta...

Meseszép, már most gyönyörű és még jönnek rá gyöngyöcskék is?? És mennyi különböző öltés, és mind mind milyen szép lett. Most már értem, miért nagy kedvenced a The Sweetheart Tree. Eddig nem igazán ismertem, de nagyon szépek ezek a minták.

Én a lila színt szeretem, de a sötétebb árnyalataival mint ruhaszínnel régebben kicsit hadilábon álltam. Aztán két éve vettem egy sötétlila (naaaagyon lila) pulóvert. Azóta is az egyik kedvencem :)

De mond Marcsi, mikor hímezel végre Magadnak is?????

Anita írta...

Kár, hogy nem vagytok túl jóban a lilával, mert ez nagyon szép! :-))) Várom a befejezést. :-)

Hunszil írta...

Nagyon finom igényesmunka, mint mindig:9 Gratulálok, Gyönyörű!

Judit írta...

Nagyon-nagyon szép lett!!!! Gratulálok!
:)

Melinda írta...

Marcsi!Megint gyönyörűségen dolgozol!:)Várom a befejezést!!

Dorka írta...

Elállt a lélegzetem is! Valami hihetetlenül pazar! Finom és elegáns minta tökéletes színharmóniában, remek kivitelezéssel!

Ely írta...

very very nice!

unikat írta...

Nagyon kedvesek vagytok lányok, köszönöm szépen.
Thank you, Eli!
S igen, elajándékozom, mert ezt szánom az első játékomon majd hamarosan ajándékul. Így bárki megkaphatja majd, ha ő lesz a szerencsés.

Zsófi írta...

Aprólékos, különleges a minta, mesteri a kivitelezés. Gratulálok! Játszom majd veled, perszehogy:)))

Judit írta...

Hát nekem kedvencem a lila szín, úgyhogy nekem nagyon-nagyon tetszik.:))

Anja´s Wunschpunsch írta...

Wonderful work.

Greetings
Anja

Azalée írta...

merveilleux Unikat
bises d'Azalée xxx

Timici írta...

nekem nagyon tetszik!:o)
bár én sem vagyok egy lila fan, no de ez a hímzés!!! azok a különleges öltések, vmi fantasztikusan szépséges,
gratula!

unikat írta...

Köszönöm Zsófi, Timi és Judit!
Thank you, Anja!
Merci Azalea!