2010. január 22., péntek

Zsófi csodálatos ajándéka



Álomszép meglepetést kaptam Zsófitól.
Egy PIF játékra jelentkeztem nála még egy évvel ezelőtt, s bizony én nem készültem el határidőre, s adtunk egymásnak plussz egy évet, hogy örömmel, és nyugodtan készíthessünk a másiknak meglepit. De hogy pár napra az újonnan megkötött egyezségre, már meg is érkezzen az ajándékom, nem gondoltam volna!
S a doboz kibontása után még nagyobb meglepetés ért.

Egy rendkívüli öltésekre épült (természetesen sok rózsaszín fonallal elkészíthető) mintán túl, egy annyira rám szabott, annyira a kedvemnek való varródobozt kaptam, hogy a szám tényleg a fülemig ér.
Mikor Zsófi nyáron megmutatta a varródobozkáját, aztán a tutorialt hozzá, csak sóhajtoztam, hogy de jó lenne, nekem is! Azt hiszem sosem készítettem volna el magamnak, mert valahogy sosem jut időm saját részre hímezni,  s a cérnás spulnijaim, csak egy dobozkában gurulgattak továbbra is. Egészen tegnapig.



Gyönyörűséges!
Az ötlet tökéletes, álmaim netovábbja. A minta: egyszerűen fantasztikus!
Az öltések, a vászon sűrűsége, a fonalak színe- mind mind elképesztően szép!
Zsófi mestermunkát adott ki a kezei közül, s én lehettem az a szerencsés, aki ezt megkaphatta.



(A fenti képre kattintva a régi formátumban, nagyítva is megcsodálhatóak Zsófi apró öltései, s a fonalak színének szép árnyalatai a 40 ct-os vásznon.)



Nagyon-nagyon köszönöm, Drága Zsófi!



Les creations de Chrystelle (Coté Couture) és Emma R nyomán
40 ct Zweigart Newcastle Natural
CC, DMC és Szentpyr fonalakkal
(Az okos tudnivalókat Zsófitól kölcsönöztem)



17 megjegyzés:

Monika írta...

Meseszép!!!!!csodás!megértem az örömödet.:)

Móni írta...

Csodálatos dobozt kaptál! :)))

Zsófi írta...

Milyen kár, hogy nem én vagyok az a Zsófi...

Névtelen írta...

Nagyon szépséges ajándékot kaptál!Gratulálok.

Unknown írta...

Ez egy rózsaszín álom! :) Dédelgesd csak! :)

CsacskaMacska írta...

Juj mindjárt megesz az a bizonyos irigység!!!:-) Gyönyörűségesen szép, a színek, a doboz, hát mind kedvemre való:-)Gratulálooook:-)

Márti írta...

Olyan, de olyan gyönyörűség és ez a gyönyörűség tényleg éppen-pont Neked való!!! Tökéletes!!!! :))))

Melinda írta...

Zsófi igazi profi munkát készített Neked!
Csodaszép lett!
Gratulálok hozzá!!:)

Nina írta...

Marcsi ez csodálatos ajándék :))Elhiszem, hogy táncolsz örömödben :)

Lisa V írta...

What a beautiful gift to receive. Absolutely stunning!

Judit írta...

Hát ez valami álomszép!!! Gratulálok hozzá!!

Zsófi írta...

Szívesen! Örülök az örömödnek!:)

Zsófi írta...

És köszönöm a dicséreteid, de azért túlzol rendesen!!!puszi

Dora írta...

Ez tényleg csodaszép! Ezek a szinek is együtt! Mindig ámulok nálad!

Dora írta...

Na igen, odatehettem volna, hogy gratulálok Zsófinak a szép munkához :) Lemaradt! Egyébként ti mindent olyan precizen csináltok!

Dovilė írta...

gorgeous:)

Pilar írta...

¡Precioso!!
Pilar