Elkészült a második botanikai virágom.
Sokat töprengtem rajta, s próbálkoztam is, hogy eltaláljam a megfelelő vászon sűrűséget, s az igazán tetsző fonalat.
Azt hiszem célba jutottam.
40-es vászonra, most már DMC fonalakkal öltögettem.
Terveim szerint még 9 ugyanilyen méretű virágot fogok készíteni.
Egy apró kis szépséghibája azért van. Mivel 40-esre hímeztem, így mind a színes részt, mint a barnásat egy szállal kellett öltögetnem, s így a testességükben nincs különbség.
Viszont a tervezett méretet végre sikerült elérnem.
Míg a dáliám 32-es vásznon 170*170 öltéssel 27*27 cm-es, addig az akác a 40-es vásznon ugyanannyi öltéssel már csak 20*20 cm-es.
Érdekes, hogy mindkettő ugyanannyi öltés, mégis az akácnál úgy tűnt, reálisan több megadott munkaórának megfelelően, továbbig is tartott elkészíteni.
Egyenlőre nincsenek rajta feliratok, s azt hiszem maximum a virág nevét írom rá. De most ismét egy újabb tanakodni való: lehet, hogy jobb lenne magyarul feliratozva?
Marcsi! Le a kalappal... annyira szép, olyan kis finom!!! Gyönyörű!
VálaszTörlésA felirattal kapcsolatban bizonytalan vagyok, talán az eredeti a tuti! Puszi! :))
Csodaszép, olyan mintha igazi lenne!
VálaszTörlésÉn is az eredeti feliratra szavaznék.Kitartást a következőkhöz!
Szépséges lett!
VálaszTörlésGyönyörű lett ez is Marcsi!!
VálaszTörlésA felirattal kapcsolatban én a magyarra szavazok...ha egyszer kihímzem majd ,tuti magyar lesz az is:)
Csodaszép!:)
VálaszTörlésEz gyönyörű lett! Kíváncsi vagyok,hogy melyik lesz a következő virágod.
VálaszTörlésMaravilloso.
VálaszTörléswow :) beautiful :)
VálaszTörlésMarcsi, gyönyörű lett! Bevallom, én reménytelen 40-es párti vagyok.... jobban is tetszik a kisebb méret. Kicsit mintha bánnád, hogy egy szállal hímezted, pedig tökéletes ez így! A felirat pedig.... én nem változatnék, de Te fogod nézegetni őket..., neked kell döntened :D
VálaszTörlésThis is so beautiful and delicate. Wonderful stitching!
VálaszTörlésCsodálatos lett! Sokkal jobban tetszik 40-es vásznon :)
VálaszTörlésGyönyörű szép lett!
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésmagnifque!! bravooo
VálaszTörlésbisous
Annyira gyönyörűek !Nagyon tetszik mindkettő.
VálaszTörlésMaravilhoso! E o mais importante sua paciência de bordar em linhos 40... é emocionante ver um trabalho desse.
VálaszTörlésUm lindo domingo
ME PARECE DIVINO!!!!!!!!
VálaszTörlésES UN TRBAJO PRECIOSO.
SALUDITOS
Que espetáculo de bordado.
VálaszTörlésLindo, lindo, lindo.
Parabéns.
Beijo.
Beautiful!!!!!
VálaszTörlésMe encanta!
VálaszTörlésEs precioso!!
Isa
Oh, Marsci, chic work, and the magical colors!
VálaszTörlésSzebb a 40-es vásznat mérete. Bár kicsit kár azért, hogy a plasztikus hatás "eltűnt".
VálaszTörlésÉn is az eredeti (nem latin?) feliratra szavazok, hiszen ez amolyan botanikai téma... De lehet, hogy most nagyon mellélőttem:-DDD
Adorable stitched flowers!
VálaszTörlésGreat work!
Hugs,
Tatyana
Nagyon szép!
VálaszTörlésA fotók is!
Ügyes vagy.
Hű, Marcsi, ez csodaszép lett! 40-es vászonra nem is mernék elkezdeni hímezni, olyan apró lehet. A dália is gyönyörű!
VálaszTörlésNekem pl. tetszenek a nem magyar feliratok - kinek hogy tetszik.
Gyönyörű ez a virágos sorozatod!Csodálom a türelmedet!
VálaszTörlésHihetetlen, milyen szép!
VálaszTörlésTünemény!
VálaszTörlésNagy munka lehetett 40-es vásznon, sokkal nagyobb, mint 32-esen. Szép úgy is, hogy egy szállal készült minden eleme a képnek! Bevallom, nekem a feliratok hiányoznak...
Brigi
It's a wonderful stitching!
VálaszTörlés