....a bullion, vagy mások által rokokónak nevezett rózsákat. Sokat okosodtam. Már rájöttem, hogy nagyon lazán kell a tűre tekergetni a fonalat, s minél kevesebb a tekerés, annál kisebb lesz a rózsa. A sorok közti különbséggel is eljátszadoztam.
A végeredményeket pedig dobozkákká alakítottam, s x-szemes barátnőknek adtam.
A dobozkákról kérdeztetek, de nem sok infóval tudok szolgálni, mert én is kaptam őket.
Préselt papírból vannak, s úgy kb. 6 cm átmérőjűek. Azt hiszem láttam már ilyeneket a Hobby-művész boltokban is.
Nyaralok, miközben írom ezt a posztot. Egy fél órával ezelőtt még ültem a jakuzziban, feküdtem a fűtött kőágyon, s élveztem hogy mellettem csörgedezik egy kis patak, hallgatom a lágy relaxálós zenéket, s belélegzem a finom illóolajokat. Mindenkinek csak ajánlani tudom a Börzsönyben a Szent-Orbán Erdei Wellness Hotelt. (pontosítok: nem Nagybörzsönyben van, hanem Kóspallagon a Nagyírtáspusztán)
Tegnap Nagybörzsönybe túráztunk régi kis parasztházak közt. A hotel fogadott nekünk egy kisvasutat, s 40 percig az erdőben utaztunk vele, mire leértünk a faluba. Csodás volt a 800 éves kis kápolna, a vízimalom, de minden helyen kedves tárlatvezetők vártak bennünket.
A szállodai szolgáltatások pedig számomra pazarok.
A kaja pedig- jajjjjj!- fenomenális!
BRAVO!!! SUPER
VálaszTörlésMesések ezek a dobozkák. A hely, ahol nyaralsz csodálatos.
VálaszTörlésJó pihenést!
Ooooooooooo de dobozkakrol with the rokokonak are so beautiful.
VálaszTörlésGreatings Marie-Claire
Csodaszépek a munkáid! Ügyes vagy!
VálaszTörlésÁldás egy ilyen kéz!:)
Jó nyaralást kívánok, pihizz sokat, élvezd ki minden percét!
Gyönyörűek ezek a dobozok! Jó nézni őket! Gratulálok!
VálaszTörlésJó pihenést!!
Que lindo passeio! Desejo ótimas férias para voce!!
VálaszTörlésOs bordados estão lindos.
A dobozkák képen is csodásak, na de élőben..!!! :)
VálaszTörlésÉlvezd a pihenést, feltöltődést :) Puszik!
Csodásak a dobozkák! Ügyes vagy!
VálaszTörlésNekem is félkész állapotban van egy......de nem hinném, hogy sikerülne ilyen szépen kiviteleznem.
perfect little boxes!
VálaszTörlésAhhhhhhhhh, elájultam:-) Gyönyörűek a dobozkáid!
VálaszTörlésTovábbi kellemes pihenést!!! :D
VálaszTörlésGyonyoruek a dobozkak, a hely pedig, ahol nyaraltok... :) :) Elvezzetek a pihenest!
VálaszTörlésItt is köszönöm szépen! Puszi!
VálaszTörlésA dobozkák gyönyörűek!
VálaszTörlésTovábbi kellemes nyaralást kívánok nektek, de pontosíts, mert a szálloda nem Nagybörzsönyben, hanem Kóspallag-Nagyirtáspusztán van! Én abból a kis faluból (Kóspallag) származom...
Nagyon szépek a dobozkáid!
VálaszTörlésMesés szépségek,nagyon szépen köszönöm a kis lilát!:D
VálaszTörlésCsodás helyen pihentek,élvezd ki minden percét!!:D
Son preciosas!!!
VálaszTörlésОбожаю маленькие баночки-шкатулочки! Красота!
VálaszTörlésVery nice! Good holiday!
VálaszTörlésCsodálatosak a dobozok !!!
VálaszTörlésKellemes nyaralást, és jó pihenést nektek !!!
Mennyei dobozok,mind-mind romantikus és gyönyörű darab.További kellemes pihenést kívánok!
VálaszTörlésNagyon kis finomak ezek a dobozkák! Csoadszép bullionokat gyártottál!
VálaszTörlésAh, egy ilyen wellness időtöltésért mit nem adnék én is:-DD
Oh, repülősót! Ezek valami hihetetlenül csodaszépek!
VálaszTörlésJó nyaralást kívánok, érezzétek nagyon jól magatokat!
Puszi: Dorka
Jaj de nagyon-nagyon szépek! Jó pihenést nektek
VálaszTörlésGyönyörűek! - ebbe is hipp-hopp belejöttél! Köszönöm szépen!!! :) Sok puszi! :))))))
VálaszTörlésWow!! Your works are absolutely stunning! I love love all those little boxes. There are all so so beautiful. Looks like you have a wonderful vacation. Beautiful vacation pictures and thanks for sharing.
VálaszTörlésБраво! Шкатулочки шикарные и очень красивые!!!
VálaszTörlésCsodaszépek a dobozkák!!
VálaszTörlésMeseszépek!
VálaszTörlésoooh j'adore tout tes petits pots les roses sont très très belles
VálaszTörlésje te dis un grand bravo
nagyon szépek a dobozkáid, próbálkozom én is a bouillon rózsákkal de szeretném megtudni hányas anyagra varrtad? még a hátralevő szünetben jó pihenést kivánok Erzsi
VálaszTörlés