2011. július 4., hétfő

Levendulazsák

Végre a mai naptól elkezdődött a szünet. A tábornak vége, itthon vagyok újra, s most azt tehetek, amit csak szeretnék. Ma reggel pl. learattam egy bokor levendulát.
Szépen csokorba kötöttem őket, az apróbb szárakat pedig beszőttem szalaggal buzogánnyá.
Persze már egy ideje hímzés terén is készülök levendula zsákokkal, de a készre varrásukra csak mostanság jut majd idő. Itt az első variáció. 
Köszönöm a sok szép mintát, amit erre a témára javasoltatok, idővel a legtöbbre majd sort is kerítek.
Először egy rég lementettet mintát választottam,  amit letölthettek ti is.
Persze, mint szoktam, változtattam ezen is, hogy olyan "marcsis" legyen. 
Már oly nagyon rég meg szerettem volna megtanulni a bullion rózsák készítését, de az első "hurkák" után feladtam, mert nem tetszettek. Most viszont kitartóan próbálkoztam, s bár nem rózsa készült belőlük, kezdenek tetszeni.
Én ilyennek képzelem a bullion rózsás levendulafürtöket.

(Ha ti még nem sajátítottátok volna el ezt a technikát,  s kedvet kaptok hozzá, akkor itt és itt, (Kat blogján) sok segítséget találhattok.)
Zweigart Belfast opalescent
DMC 3041, 3042, és Anchor 101.

24 megjegyzés:

  1. It looks just amazing!! Very nice! I love the pillow and the lavanda ribbon!

    VálaszTörlés
  2. Megérte a kitartó próbálkozás, nagyon szépek a levenduláid és a képeid is.

    VálaszTörlés
  3. De formás, szép buzogányok! S a hímzés is gyönyörű!

    VálaszTörlés
  4. Amiket itt megmutattál valóságos csodák...teljesen oda meg vissza vagyok értük! Gyönyörűek!!!

    VálaszTörlés
  5. Wow, so beautiful work!!! Love it!!!

    VálaszTörlés
  6. bellissimo lavoro, raffinato e profumatissimo, sicuramente.
    Teresa

    VálaszTörlés
  7. So nice! I love you lavender flowers!

    VálaszTörlés
  8. Teljesen beleszerettem a levendulába az utóbbi időkben, mióta varrok, és mióta ismerlek benneteket. Ez a kis kompozíció egészen magával ragadott, nagyon tetszik. És a kis buzogányok!!! Hát, ha egyszer nekem is lesz itthon levendula a kertben, tuti elkészítem én is!

    VálaszTörlés
  9. Wow! Very nice! Your rococo stitches are just great! Incredibly beautiful pillow!

    VálaszTörlés
  10. Gyönyörű szép képek, gyönyörű hímzés, mint mindig!

    VálaszTörlés
  11. Egyre jobban szeretem a levendulát - Gyönyörű dolgokat alkotsz! Elárulod, hol tehetnék szert ilyen levendulás szalagra?

    VálaszTörlés
  12. Csodaszéép lett!!! És igazán "Marcsis ":DDD
    Jól tetted,hogy nem adtad fel a próbálkozást!:)

    VálaszTörlés
  13. Mmm... Milyen finom, napsütötte levendulaillat van itt nálad :) Szépséges a párnád és a bullion öltéseid tökéletesek!

    VálaszTörlés
  14. Beautiful work!
    It looks just amazing!!

    VálaszTörlés
  15. Very beautiful! I like very much the pillow!

    VálaszTörlés
  16. Bravo. I found your lavendel pillow so wonderful. Really nice.

    Greetings
    Anja

    VálaszTörlés
  17. Marcsi! Ahogy Apukám szokta mondani (most nekem is ez volt az első gondolatom): RÖGTÖN ELÁJULOK!!!!! Annyira tetszik, gyönyörű... oda vagyok!!!!

    VálaszTörlés
  18. Очень красивая работа! Браво!

    VálaszTörlés