Mikor szeptember végén két éves lett a blogom, nem volt lehetőségem játékot hirdetni.
Most is ünneplek, de a saját szülinapomat. Ez már nem a második, de nem is kérném, hogy az legyen, mert jól érzem magam ott, ahol épp a koromban tartok.
Bizony 42 éves leszek holnap.
Most így ezen apropóból kínálok fel egy ajándékot, megköszönve ezzel az elmúlt évek kedves látogatóinak a figyelmes hozzászólásokat, biztatásokat, érdeklődéseiteket.
Szeretem a dobozokat, főleg azokat, amiket Angéla barátnőm fejez be.
Hát mi lenne más a meglepi, mint egy doboz!
Engem újra és újra lenyűgöznek ezek a szépségesen befejezett műremekek.
Na, ki játszik velem?! :-)
Mutatom tovább:
A tetejére az egyik nagy kedvenc, egy TST minta:
(ilyen lett befejezve)
Aki szeretné megnyerni, hagyjon itt egy kommentet, legyen rendszeres olvasóm, (ha még eddig nem lett volna), s ha még a blogján ki is teszi a képecskét, akkor tuti hogy a neve belekerül a nagy kalapba.
Határidő: február 18. éjfél
Csodálatos!!! Az is, hogy holnap ünnepelsz, és az is, ahogyan ezt teszed! Játsszunk :) Köszönjük szépen!
VálaszTörlésIsten életssen sokáig, erőben, egészségben, boldogságban! Puszillak!
Boldog születésnapot kívánok így ismeretlenül is! Köszönöm a lehetőséget hogy részt vehetek a játékodon.
VálaszTörlésОооо, какая красота! С удовольствием любуюсь вашими работами! С удовольствием поучаствую в лотерее!
VálaszTörlésЯ ваш читатель давно. Ссылка в блоге
http://ogachka.blogspot.com/
ОЛьга.
Boldog szülinapot! Szeretnék játszan is :) Az ajándék gyönyörű! :)
VálaszTörlésBár én már birtokosa vagyok egy "Marcsisszépségűdoboznak",de nem hagyhatom ki a lehetőséget!:D
VálaszTörlésIsten éltessen sokáig szülinapod alkalmából!!:)
Какая красота. Я тоже играю!
VálaszTörlésС Днём рождения!!!!
Rég sóvárogtam ennyire give away ajándék után, mint most... remélem, ez segíti a szerencsémet:))
VálaszTörlésNagyon boldog születésnapot, még sokat-sokat neked is, a blognak is!:))
Isten éltessen téged is és a blogodat is! Nagyon tetszenek a hímzéseid és az is, ahogyan végleges formába öntöd őket. Nagyon boldog lennék, ha én lennék a szerencsés, aki ezt a csodaszép dobozt megnyeri.
VálaszTörlésGyönyörű!! De először is Boldog szülinapot! Szeretnék én is játszani veled!
VálaszTörlésIsten éltessen!
VálaszTörlésCsak néhány napja lettem a követőd, de ezért a gyönyörűségért bizony ringbe szállok:)
Barbaral
Ci sono anche io , come non partecipare.
VálaszTörlésTeresa
Nagyon boldog szülinapot! Én is pont a 42. évemet taposom.
VálaszTörlésGyönyörűséges a dobozka és nagyon szívesen lennék a tulajdonosa.
Desejo um Feliz Aniversário!! com muitas legrias, saúde e muito amor.
VálaszTörlésEu também gostaria de participar dese jogo... quem sabe sou eu que ganho.
Lee
Felicidades por tu cumpleaños !
VálaszTörlésMe encantaria participar en este fabuloso concurso. Espero haber entendido bien, pues usé un traductor. Tu blog es muy bonito, bravo !
Drága Marcsi! Boldog születésnapot kívánok neked és mindenféle jóságot ez alkalomból! :)
VálaszTörlésHappy birthday :)
VálaszTörlésAnd very very nice box
Boldog szülinapot! Egy ilyen szépségért nagyon szívesen játszom Veled én is!
VálaszTörlésWow it is a stunning giveaway. Really beautiful. I would love to enter. Happy birthday and happy blogoversary. xx
VálaszTörlésJajj, nekem is úgy tetszenek ezek a dobozok!!! Nagyon szeretném megnyerni! :D
VálaszTörlésKöszi a játékot, és boldog szülinapot kívánok!! :)
(Kiettem a felhívást az oldalsávba.)
Boldog születésnapot! Örülök, hogy olvassa el a blog! Szeretnék részt venni a nyereményjátékban, és remélem, hogy szerencsés vagyok!
VálaszTörléshttp://fillefuse.blogspot.com/
Boldog születésnapot!
VálaszTörlésGyönyörű a dobozkád, én is szeretnék részt venni a játékban!
Hűha!
VálaszTörlésBoldog szülinapot, és naná hogy én is játszom!
Поздравляю! Работы и фото всегда чудесны!
VálaszTörlésМожет повезет мне? :)
http://olgamaxden.blogspot.com/
Marcsi, feliz aniversário e que o senhor Deus lhe sorria sempre!!!!
VálaszTörlésBeijos
Sonia
Nagyon boldog születésnapot kívánok! Isten éltessen sokáig!
VálaszTörlésGyönyörűséges ez a hímzés/dobozka!
Какая красивая коробочка! Хочу попытать счастья!
VálaszTörlésСсылка на правой панели.
http://karin1970.blogspot.com/
Marcsi, sok puszit és legalább még egyszer ennyi születésnapot!:-)))
VálaszTörlésA doboz....(nagy sóhaj), egyszerűen egy csoda!
Hát persze, hogy "ringbe szállok" érte! :-)
Most vettem észre, hogy nem is voltam eddig rendszeres olvasód! :-O Most bepótoltam a hiányosságot. ;-)
Lindos trabalhos!!!
VálaszTörlésAdorei!!!
Também quero participar deste concurso.
Bjs
Lita
Congratulations on your birthday, you meet many more years.
VálaszTörlésI would love to join your drawing.
Happy day
Boldog születésnapot kívánok!
VálaszTörlésKöszönöm a lehetőséget a dobozkára, szeretnék élni vele. Blogomra kitettelek :-)
Veronika
Én meghökkent mindent, amit csinál, és nem tudok kijutni ezen a versenyen. Imádom
VálaszTörléshttp://sandrapuntodecruz.blogspot.com/
sandrapuntodecruz@gmail.com
Nagyon boldog születésnapot, erőt, egészséget kívánok Neked, drága Marcsi!!!
VálaszTörlésA doboz csodálatosan szép, köszönjük, hogy játszhatunk :)
записываюсь к вам на конфетку, такая волшебная коробочка, что не смогла пройти мимо!
VálaszTörléshttp://mtv-anya.blogspot.com/
Boldog születésnapot kívánok!
VálaszTörlésMinden munkád gyönyörű. Szeretnék játszani ezért a csodás dobozért. :-)
Természetes, hogy itt a helyem! Ha nem kedvez a szerencse azért Angéla barátnődet is kölcsön adhatnád! Nálam is volna amit be kellene fejezni! :-)
VálaszTörlésHűha! Nagyvonalú ajándék az ünnepelttől!!!!!nem lehet ellenállni.:)
VálaszTörlésIsten éltessen, óvjon,védjen,segítsen!
Feltételek teljesítve.
Обожаю Ваши работы!Мечтаю выиграть :)
VálaszTörléshttp://allysic.blogspot.com/
Congratulations!!!!!!!!
VálaszTörlésYou know I love your blog!
I'd like to participate in this beautiful Giveaway...
Is fantastic!
Raquel Vigilato
VálaszTörlésRah
ravigilato@yahoo.com.br
Isten éltessen, drága Marcsi! Legyen sok-sok örömöd, szépben-jóban részed. S szabadidőt, hogy legyen ám amit csodáljunk. A doboz nagyon szép!
VálaszTörlésNagyon boldog születésnapot kívánok! Köszi a lehetőséget, fantasztikus a nyeremény :)
VálaszTörlésMár kinn is vagy :
http://judd25-keresztszemes.blogspot.com/
Boldog születésnapot kívánok! Reménykedem, gyönyörűséges a munkád!kerrerp
VálaszTörlésIsten éltessen sokáig, erőben , egészségben, boldogság !!
VálaszTörlésKöszönöm a lehetőséget, hogy részt vehetek a játékban.
Boldog születésnapot! játszom én is, bár igazából mi, olvasók kellene neked ajándékot adjunk, és nem fordítva... de nagyon tetszik a dobozka, hát beszállok én is a játékba... köszönöm a lehetőséget!
VálaszTörlésuhh, ez gyönyörű, én csak azért nem merek játszani, mert itthon kivágnak már a dobozaimmal :)
VálaszTörlésÁlomszép!
VálaszTörlésHátha...
Isten eltessen sokaig!
VálaszTörlésEn nem jelntkezek,mert tul sokba kerulne a szallitas ugyanis Romaniaba lakok,csak gratulalni szerettem volna.
Hola, es preciosa esta caja. Me encantará participar en tu sorteo. Felicidades por tu blog.
VálaszTörlésBoldog szülinapot kívánok!
VálaszTörlésÉn is szeretnék játszani ezért a gyönyörűségért!
Marcy! I love your blog and work! And get this magic box is my dream!
VálaszTörlésSzeretettel kívánok boldog szülinapot, bár én nem vehetek részt a játékban blog hiányában, azért még örülök Neked!
VálaszTörlésNagyon boldog szülinapot kívánok, kedves Marcsi! Ennyi sok bejegyzés - azt hiszem nem véletlen!:o) Köszönöm a játék lehetőséget, persze, hogy én is megpróbálkozom!
VálaszTörlésKedves Marcsi !
VálaszTörlésNagyon Boldog Születésnapot kívánok Neked!
Nagyon szép az ajándék, köszönöm, hogy játszhatok Veled :)
Me encanta participar en tu sorteo, tienes un blog precioso, ya me he hecho seguidora. Besos
VálaszTörlésHappy Birthday! I am a follower and would love to be entered into the lottery for this beautiful box.
VálaszTörlésAnna
Красота!!!Спасибо, с удовольствием и верой победой поучаствую:)
VálaszTörlésС уважением,Лена...иногда ТереЗа
http://inoditereza.blogspot.com/
Hűha!
VálaszTörlésMost értem haza, s ennyi komment várt?! El sem hiszem. Igyekszem mindenkinek válaszolni, s végigolvasni a kedves jókívánságokat!
De gyorsan. Természetesen, akinek nincs blogja, belekerülhet a kalapba, s Románia nem távolság egy csomagnak. :-)
Köszönöm nektek, hogy velem játszotok, s a sok kedves jókívánságot méginkább!
I would love to participate - What an absolute treasure - Stunning !!!
VálaszTörlésYour work is & always has been incredible !!!!!!
Boldog szülinapot! Szeretnék játszani én is :)
VálaszTörlésGyönyörűséges a doboz ! :)
Congratulations Marcsi!
VálaszTörlésThe box just beautiful. I would love to participate.
http://flamingosvalley.blogspot.com/
Happy birthday.
VálaszTörlésYour give-a-way is really nice. Wonderful work.
Greetings
Anja
Boldog Születésnapot! Sok-sok évet egészségben, boldogságban keresztszemben...
VálaszTörlésMinden vágyam egy ilyen dobozka! Februárban van a szülinapom nekem is, örülnék egy ilyen ajándéknak! Kiteszlek a blogomra!
Потрясающей красоты работа! Спасибо за возможность сыграть.
VálaszTörléswww.fabuletta.blogspot.com
Nagyon szép ajándék!
VálaszTörlésBoldog születésnapot, és szeretnék játszani én is!
Köszönöm a lehetőséget!
Boldog szülinapot kívánok, egészséget, boldogságot!
VálaszTörlésSzeretnék játszani veled, kitettem, olvasó vagyok. :))
Köszönöm a játékot én is!
annyira gyönyörű ez a doboz, hogy én sem tudtam ellenállni...bár nem vagyok az a nyerős fajta:)
VálaszTörlésde mindenképp szeretnék Boldog Szülinapot kívánni neked (én is ebben a hónapban ünneplem a szülinapomat,egy évvel több leszek nálad:))))
Bedő Magdi
Boldog születésnapot! Rendszeresen olvasom a blogodat. Csodaszépek a munkáid. Én is keresztszemezem, de sajnos nincs blogom. Remélem ez nem kizáró ok, hogy játszhassak egy ilyen gyönyörűségért:)
VálaszTörlésSan
Gratulálunk a születésnapod, és köszönöm a lehetőséget, hogy részt vegyenek a rajz. A köszöntés Spanyolországból.
VálaszTörléshttp://mirincondepuntodecruz-elena.blogspot.com/
Isten éltessen sokáig! A doboz gyönyörű, szeretnék játszani!
VálaszTörlésSzia
Erika
szaberka65.blogspot.com
Felicidades en tu cumpleaños y por tu hermoso blog. La caja está preciosa! es una joya. Me encantaría participar en el sorteo. Saludos desde Venezuela.
VálaszTörlésWhat a treasure! I would love to win, OF COURSE, who owouldn't ? Please count me in. I'm a follower from now on, no doubt about that!
VálaszTörlésHappy Birthday!!!!
Gyönyörű! Nagyon szeretném! Már az is öröm, hogy kirakhatom a blogomba.:)
VálaszTörlésBoldog szülinapot!
Happy Birthday, dear Marcsi! :) I wish to you good health and happyness!
VálaszTörlésIt would be great to win such a beautiful box! :)
Very beautiful! I want to try to receive it:)
VálaszTörléshttp://shei-ka.blogspot.com/
Очень красивая коробочка!!!!! http://olichka2.blogspot.com/
VálaszTörlésExcellent! I admire, find inspiration. Play! http:/naprilt/blogspot.com//
VálaszTörlésMagnifique !!!!!!!
VálaszTörlésIsten éltessen! Már az is öröm, hogy kirakhatom a blogomba. http://ytanyusha.blogspot.com/
VálaszTörlésHappy Birthday to you.
VálaszTörlésI would love a chance to win that beautiful box, pls include me in your giveway, I have been a follower for a while now.
Thanks
LISA V
Thanks for visiting me! I visited back and I find your works so lovely. And of course I want to paticipate in this giveaway!
VálaszTörléshttp://mariavladi.blogspot.com/
And Happy Birthday!
Happy birthday Marcsi! I would love to enter in your beautiful giveaway.
VálaszTörlés(I love this box!!)
Hugs
What a beautiful, gorgeous and stunning box! Please include me. I'd love to have a chance to win it. Thank you.
VálaszTörlésBeautiful - and those precious shell feet! I learned of you blog from Nina's blog - yay!
VálaszTörlésI've signed on as a follower, because I wouldn't want to miss a thing. No blog of my own.
Please enter me into your generous giveaway - and, Happy Birthday!
Mary in MN
m_kaeding@hotmail.com
Gratulálok,Marcsi,boldog születésnapod!Csodásak a munkáid,de ezen első bejegyzésemmel nem tartom fair-nek,hogy mások elöl elvegyem a nyerés esélyét,így nem játszom...Ez a doboz is csodaszép,ízléses,gratulálok!:-)
VálaszTörlésEmőke
That's amasing!!!!!!! What a beauty! The box is perfect! I loved all about it! I'll see it in dreams! Is it possible to win? I can't believe!! But I will hope with all my heart!
VálaszTörléshttp://olga-igolka.blogspot.com/
Nagyon szupi dobozka! A tetejéről nem is beszélve! Boldog szülinapot a bloghoz és neked is! :))
VálaszTörlésMarcy! Van szép blog, én, mint minden munkád! Kapott meg egy ilyen ajándék egy álom!
VálaszTörlésЧудечная шкатулка, очень красивая, я бы сказала - благородная) Мечтаю выиграть.
VálaszTörlésСсылка на панели слева.
Látom jó sokan szeretnének egy ilyen meseszép dobozt...bevallom én is!
VálaszTörlésBoldog 20.szülinapot!Hi hi....
Boldog születésnapot kívánok. Gyönyörűséges az ajándék.
VálaszTörlésBoldog szülinapot Neked, isten éltessen sokáig! :) Blogom csak most van születőben, de rajta vagyok. Ettől függetlenül szeretnék részt venni én is , és nagyon köszönöm a lehetőséget!
VálaszTörlésCongratulations to the happy birthday and the anniversary of the blog!
VálaszTörlésI wish prosperity, happiness and love!
My blog http://zlatashome.blogspot.com/
link on the right side
Yo también me apunto!!! Adorable tu blog, yo estoy aquí:
VálaszTörléswww.momentostranquilos.blogspot.com
Gyönyörű ez a doboz!
VálaszTörlésSzeretnék játszani és persze nyerni :)
kitettem a blogomra is ( bazsianyablog.blogspot.com)
Bonjour,
VálaszTörlésJe découvre votre blog, quel plaisir de parcourir vos pages, tout est tellement beau.
Je vous souhaite tout mes voeux pour votre anniversaire.
Quel magnifique cadeau vous nous proposez de gagner, je ne peux pas résister de participer au tirage au sort.
A cette adresse, j'ai fait un article à ce sujet :
http://patience-d-ange.over-blog.fr/article-giveway-chez-marcsi-66773569.html
Je vous souhaite une très agréable journée.
A très bientôt
Angélique
Isten éltessen sokáig! A doboz természetesen gyönyörű - mint mindig. Én is szívesen játszom a csodás nyeremény reményében.
VálaszTörlésWhat a lovely gift!I'll like to participate!!Thanksalot!Couson
VálaszTörlésNagyon boldog születésnapot, Neked és a bloggadnak is! Remélem lesz még sok-sok szépsé.
VálaszTörlésEz a doboz egyszerűen annyira gyönyörű! Nagyon szeretnék egy ilyet, remélem Fortuna kisasszon iy így gondolja. :-)
Cinella
Isten éltessen a születésnapodon!!!!
VálaszTörlésJó egészséget és mindent amit csak szeretnél!!!
A játékban szeretnék szerencsét próbálni, annyira csodás ez a doboz!:o)
Happy birthday
VálaszTörlésHaces unas cosas muy bellas me gustaría participar en tu sorteo y Feliz cumpleaños
Kany
kany_d_1@hotmail.com
Kedves Marcsi!
VálaszTörlésKöszönjük Neked ezt a csodás lehetőséget!!! És Isten éltessen erőben, egészségben így ismeretlenül is, bár régebb óta csodálód és követőd vagyok!
Неужели такое можно выиграть? http://irinakutina.blogspot.com/
VálaszTörlésС днем рождения!
Happy Birthday Marcsi !
VálaszTörlésThis box is so tempting! I will play!
Marsci,Happy Birthday! I wish all your dreams come true. Also I'd like to say thanks a lot because your works and tutorials which make me do my works better. I'd like to take part in your game, the link is on the right side.http://craftneedleworkandme.blogspot.com/
VálaszTörlésNagyon boldog Szülinapot Egyiptomból. Talán 4x küldöm el, de nem látom megjelenne.
VálaszTörlésBpldogan lennék tulajdonosa ilyen gyönyörü doboznak, de messze vagyok. Vásárolni lehet ilyen szépséget? ..vagy tútartót?
Legyen szép napod !
Amira
FELICIDADES¡¡¡
VálaszTörlésQué labores más bonitas tienes¡¡¡
Me apunto al sorteo, es un bordado precioso.
Te invito a mi blog:
http://sticheando.blogspot.com/
Gratulálok születésed napjának 42.évfordulójához!
VálaszTörlésMinden jót, leginkább egészséget kívánok!
Álomszép doboz :) Hátha megnyerem :)
VálaszTörlésWonderful candy.I am pleased to take part in the raffle.http://mira-l.blogspot.com/
VálaszTörlésFelicidades!!!!! Enhorabuena por todos tus trabajos son muy bonitos.
VálaszTörlésBesos
Mati
m.morenita@gmail.com
Sok boldog szülinapot kívánok!!
VálaszTörlésGyönyörű a doboz, a minta különösen nagyon tetszik, épp mostanában kísérletezgetek új öltésekkel, és ebben bizony bőven akad, és maga a befejezés is meseszép!
Nagyon boldogan birtokolnám, ki is tettem a képecskét a blogomba!
Köszönet a lehetőségért!
happy birthday:) I like your works and with pleasant participate in the lottery;)
VálaszTörlésDrága Marcsi!
VálaszTörlésIsten éltessen sokáig, nagyon boldog születésnapot kívánok Neked!!! :))))
Köszi a lehetőséget! :)
Drága Marcsi!
VálaszTörlésBoldog szülinapot! Köszönöm, hogy részt vehetek a játékodon!
:)
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésBoldog Születésnapot! Egyidősek vagyunk, én is idén töltöm be, és Imádom a dobozokat! :):)
VálaszTörlésMarcsi drága! Isten éltessen téged is, a blogodat is! Ölellek!
VálaszTörlésFelicidades!!Otra acuario, mi cumpleaños es el 18 de febrero.
VálaszTörlésEsta caja es una preciosidad al igual que el resto de las labores.
Albirginia
Boldog szülinapot kívánok!!!!Gyönyörűséges dolgokat alkotsz !!!!!Szeretnék játszani.Köszönöm a lehetőséget.
VálaszTörlésBoldog születésnapot!
VálaszTörlésCsodálatos ez a doboz, játszok én is!
Puszil: Dorka
örülök,hogy megismertelek és szeretnék én is játszani
VálaszTörlésKedves Marcsi! Így utólag is nagyon boldog szülinapot kívánok!
VálaszTörlésA doboz tényleg csodálatos, le a kalappal!!! :)
Nagyon Boldog születésnapot kívánok neked. És ha lehet én is játszanék!
VálaszTörlésEz a doboz gyonyoru.:)Szeretnek en is szerencset probalni.:)
VálaszTörlésJatekodat hirdetem es nagyon boldog szuletesnapot kivanok.:)
Очень и очень хочу поучавствовать в вашей лотерее. Буду надеятся, что смогу прикоснуться к шедевру, созданному Вашими волшебными руками!
VálaszTörlésHope you had a lovely birthday!
VálaszTörlésI love this box, it is gorgeous, I would love to be entered into your draw!
Lynn B
Супер! Очень красиво! Присоединяюсь к вашей конфете! Ссылка справа. http://marevka.blogspot.com/
VálaszTörlésBoldog születésnapot kívánok!
VálaszTörlés...szép és tartalmas a blogod, a nyeremény pedig gyönyörű.
Boldog születésnapot kívánok!
VálaszTörlésÉn is szeretnék játszani ezért a csodálatos dobozért.
Boldog Születésnapot!Szeretnék veled játszani!
VálaszTörlésCara amiga,
VálaszTörléstambém quero participar! Com certeza!
Soube do seu sorteio pela Lee Albrecht. Já sou sua seguidora há tempos. Feliz Aniversário, com muita saúde e sorte.
Um grande abraço de Maria Filomena
Happy Birthday to YOU!!!! The blox is beautiful and I would love to win this.
VálaszTörlésFelicidades Marcsi, te desejo tudo o que há de melhor.
VálaszTörlésTenha um feliz aniversário com muitas surpresas boas.
Beijos
Törkölyét Cheers, kívánom a legjobbakat.
Van egy boldog születésnapot, sok jó meglepetés.
Kisses
Congratulations, I too will take part in your candy!
VálaszTörléshttp://intheorderofthings.blogspot.com/
Boldog szülinapot!
VálaszTörlésÉn is szeretnék részt venni a játékban, mert eddig mindig csak olvastam róla ...
Sajnos nincs blogom, de remélem, azért van esélyem:)
üdv
Ez a doboz gyönyörű, persze hogy szívesen megnyerném! Nagyon szépek a dolgaid itt a blogon. Örülök, hogy rád találtam! Boldog szülinapot!
VálaszTörlésGosto do seu blog, os seus bordados são muito bonitos e tudo muito perfeito! Gostaria de participar neste concurso!
VálaszTörlésBjs
Jú
Очень красивая работа!!! С удовольствием поучаствую в розыгрыше
VálaszTörléshttp://moshkakrasotka.blogspot.com/
Hú de sokan vagyunk!:-)
VálaszTörlésDe nem csoda, mert ilyen gyönyörűséges dobozt már rég nem láttam! Annyira szeretem az ilyen csodás aprólékos kidolgozást! Nagyon-nagyon szép!
Olá,
VálaszTörlésOs meus parabéns pelo seu aniversário.
Também gostaria de participar no seu jogo.
Felicidades.
ezért a gyönyörűségért én is szívesen harcba szállok!
VálaszTörlésEzt a gyönyörűt!!!!!!! Hú, nagyon szép! Nem mellesleg boldog szülinapot, így utólag is!:)
VálaszTörlésParabens Marcsi,
VálaszTörlésTambém gostaria de participar. Vi a promoção através do blog da Maria Filomena e já estou te seguindo. Felicidades!
Ana Maria
Boldog, boldog, boldog születésnapot! Kívánom, hogy legyen még sok ilyen szép napod!
VálaszTörlésMarcsi, drága, Isten éltessen téged! (A dobozkádért nem jelentkezem, hiszen én már kaptam egy szépet tőled egyszer, jusson a munkádból másnak is. DE azt el kell mondja, nagyon szép hímzések kerültek ki a kezeid közül az elmnúlt hónapokban, gratulálok! puszi:))
VálaszTörlésBoldog szülinapot!
VálaszTörlésÉn is játszanék :)
What a wonderful giveaway!
VálaszTörlésThank you for the opportunity!
http://juna-art.blogspot.com/
Потрясающая коробочка! С удовольствием приму участие! Я ваш читатель уже давно!
VálaszTörlésСсылка в блоге справа.
http://ostrovoknagual.blogspot.com/
Thank you for your beautiful work. I am pleased to be forever relegated to the blog. I want to join the giveaway. And Happy birthday :).
VálaszTörléshttp://akane-sweethearts.blogspot.com/
Hola soy nueva por aca, me encanta tu blog, los trabajos una belleza, felicidades.
VálaszTörlésMe anotas para el sorteo?
Yesy
Az esélytelenek nyugalmával, de már csak baráti gesztusból is, és elájulva a doboztól jelentkezem! :D Végszóra még ideértem. Sok boldogságot! És jó blogolást még sokáig! :D Puszi!
VálaszTörlésjaj, le ne maradjak a végén :))
VálaszTörlés- bár ahogy elnézem, esélyem a nullával egyenlő ennyi ember közt :))
Isten éltessen sokáig!
Очень красивая шкатулка!Поздравляю с Днем Рождения!!!Хочу поучаствовать в розыгрыше .Ссылка справа http://listochek-klena.blogspot.com/ .Антонина
VálaszTörlésIsten elétessen, mert sokáig szeretnék még gyönyörködni a munkáidban!
VálaszTörlésÁá, próbáltam ellenállni ennek a doboznak, de nem lehet! :) Hátha, bár ennyi ember között... :))))))
Jujj, nagyon szép. :)
VálaszTörlésItt hirdetlek: http://ingyenholmik.blog.hu/2011/02/15/jateeeeeeeeeeeeeeeeek
С днем рождения!! Счастья и удачи!! Замечательная шкатулка..
VálaszTörléshttp://gorg25.blogspot.com/
Olá
VálaszTörlésQue trabalhos lindíssimos.
Feliz aniversário.
Também gostava de participar no sorteio.
Beijinhos
Helena
Мечта!!!Поздравляю с Днем Рождения!Творческих успехов и хорошего настроения!!!ссылка на панели справа http://pishitejulie.blogspot.com/
VálaszTörlésGratulálok.
VálaszTörlésи я к Вам. http://svetlana-tolk.blogspot.com/
VálaszTörlésKedves Marcsi!
VálaszTörlésIrigykedve kívánok boldog szülinapot neked.
Elbűvölő ez a dobozka, imádom.
Nyugalom, szeretet, harmónia.
Ezek a szavak jutnak eszembe róla, olyan finom darab, mint egy pillangószárny. Szívesen lennék boldog tulajdonosa.
Köszönöm a lehetőséget!
Какая красото. Встаю в очерель. Стала постоянным читателем, так понравились Ваши работы!
VálaszTörlésКакая красото. Встаю в очерель. Стала постоянным читателем, так понравились Ваши работы!
VálaszTörléshttp://www.alena75.blogspot.com/
Szia
VálaszTörlésNekem is most volt a 40. szülinapom a napokban. a blogom még csak másfél hónapos és csak most ismerkedem a foltvarrással, de "hátha én is megérem ezt a kort". Gratulálok a bloghoz és a családhoz na és az évekhez is. Nagyon tetszik az ajándék doboz is.
€dit
Hello!I like your blog and your works very much and of course I'd like to take part in your nice giveaway!
VálaszTörlésthe link is on the right side
http://lenasik.blogspot.com/
Congratulations with your birthday!
VálaszTörlésThis box is so beautiful!!
Best wishes,
Tatyana
Isten éltessen sokáig! Örömmel nézegetem a sok szépséget amit alkotsz. Remélem még sokáig teszed jó egészségben és boldogságban.
VálaszTörlésA játékodra örömmel jelentkezem, bár ennyi résztvevő mellett tudom, kicsi az esély. De sebaj.
Csodás ez a doboz, szívesen lennék a boldog tulajdonosa!Boldog szülinapot így ismeretlenül is!
VálaszTörléserzsi.tenk@gmail.com
Drága Margó!
VálaszTörlésMinden amit csinálsz ámulattal tölt el. You are so beautifeul! Csodás az ajándékdoboz, nem tagadom imádnám az otthonomban tudni, de türelemmel várom a nagy szerelmemet is még egy évig. Kívánom, hogy még nagyon-nagyon sokáig tudjál megörvendeztetni a gyönyörű munkáiddal! A te Fityiszed
Csodaszép ez a doboz, de jó lenne megnyerni! Igaz, még csak most találtam rá a blogodra, de követlek, mert gyönyörű dolgokat készítesz.
VálaszTörlésBoldog szülinapot:)
Csodaszép! :) Boldog születésnapot! :)Szeretnék játszani én is, bár blogom nincs, remélem így is van rá lehetőségem :)
VálaszTörlésBoldog születésnapot kívánok én is, így az utolsó pillanatokban. :-)
VálaszTörlésJátékra jelentkezem, gyönyörű ez a doboz. Méltó a bloghoz, a munkáidhoz, mert azok is nagyon szépek.
Írtam Rólad és a játékról a blogomban, ami még csak 10 napos, pont a játék meghirdetésével egyidőben nyitottam. Kezdő vagyok blogolásban, de hátha most utolsókból lesznek az elsők. :-)
Gyönyörű
VálaszTörlésEzért a gyönyörű dobozért harcba szállok.
VálaszTörlésBoldog születésnapot kívánok!!!
Gyönyörű nyeremény!
VálaszTörlésBoldog szülinapot!
Most nálam is játék van.....
Ezt jól elnéztem...
VálaszTörlésHogy nem találtam rád hamarabb?