Mint az előző bejegyzésemben említettem, most a szakkörön TST minták közül lehetett választani.
Próbáltam két hasonló méretű és nehézségű verziót keresni, bevallom nem sikerült. A lilás színárnyalatú Lavander Luminascence minta mellé a rózsaszín Antique Elegance-ra esett a választás.
A két minta közt csak 7 öltésnyi a különbség. De egyrészt nehezítette a munkámat az, hogy ezt a mintát 40-es vászonra hímeztem ( hogy megmutassam, mennyivel finomabb is a kész munka). Másrészt oly sűrű az egész minta, hogy ha a kis fél öltések, fél lépésnyi szálak csak egy apró lukat elcsúsztak, bizony nagy bontogatás lett az ára, mert lehetetlen volt folytatni.Jól megbontogattatott a kicsike!
Az előző minta 67 öltéssel 28-as vászonra 12 cm lett, ez 60 öltéssel 40-esre mindössze 7 cm.
Imádom a kis finom aprósága miatt is, no meg hogy rózsaszín, s az is mellette szól, hogy annyit bontottam. Szívemhez is nőtt, s most aztán el is határoztam, hogy ezt most csak magamnak, mert annyi needle-book-ot készítettem már ( ez lesz a következő tanulni való a szakkörön), hogy ezt most megtartom.
De jött a hugi, meglátta, beleszeretett, s mivel szülinapja is névnapja is közelben, hát csak ajándék needle-book lesz ebből is.
Na majd egyszer, egy még apróbbat.... :-)
Vászon: Nina által festett cameo rose 40 ct-os
Fonalak: Anchor: 830, 968, 681, 262, 1018,
Gyöngyök: még gondolkozom, hogy ráteszem-e őket
Anniyra gyönyörű!! És néha érdekes sűrű lenre öltögetni, de ugye, hogy megéri? :)
VálaszTörlésNagyon tetszik!!
Kapunk majd képet a tanfolyamos lányok munkáiról is? :)
Marcsi, ez gyönyörű !
VálaszTörlésCsodaszép lett! Gyönyörűek ezek a minták...
VálaszTörlésGyönyörű lett!!
VálaszTörlésочень весеннее настроение!!! очеь красиво!
VálaszTörlésGyönyörű lett ez is !!
VálaszTörlésОчень красиво и нежно!
VálaszTörlésgyönyörűséges lett! igazi kis ékszer:O)
VálaszTörlésNagyon szép és olyan légies ez a kis minta. Szerintem nagyon jól mutatna a gyöngyökkel.
VálaszTörlésone more beauty:)
VálaszTörlésNagyon szép lett, megint olyan ízléseset választottál!
VálaszTörlésIstenem de gyönyörűséges!!! Tényleg antik elegancia :-)
VálaszTörlésHol lehet hozzájutni ehhez a szépséges mintához?
It's marvellous! Congratulations!
VálaszTörlésExcellent! Beautiful!
VálaszTörlésVery beautifully!
VálaszTörlésIt to be pleasant to me!!!
kedves Margó köszönöm hogy feltetted a képet mert már az este elbizonytalanodtam hogy a virág körüli zöld levélkék egyszinűek e, vagy a fél öltés világosabb zöld,és a "háromveretes" meg beautiful! Ja ezt még nem kell..:)
VálaszTörlésköszönöm hogy feltetted mert az este már megint elbizonytalanodtam ,és a "háromveretes" nagyon szép ja ezt még nem kell...:)
VálaszTörlésjó hogy feltetted a mintát mert az este már elbizonytalanodtam. és a "háromveretes" nagyon szép
VálaszTörlésja még most nem kell...:)
Цветовая гамма- великолепна.. Изысканно и стильно.
VálaszTörlés