Legesleg húsvét

 

 

Az utolsó tanítási napon, mikor kiléptünk a suli kapuján, a leánykám azt mondta, hogy ez a húsvét a "legesleg" húsvét lesz. Azonnal megnyugodtam, hogy az épp lezárt melléknév-tanulásos időszaknál a túlzófok kellőképpen készségszinten áll a gyerkőcnél, ugyanakkor iszonyú lelkiismeret-furdalás támadt bennem, mert bizony én még semmit sem készültem a közelgő ünneppel kapcsolatban. Bevallom az utolsó tanítási héten a tetőfokára hágott a pályázattal kapcsolatos tennivalók tömege, s már szinte csak az tartott életben, hogy mindjárt itt a szünet, s pár órára csak bambulhatok magam elé. 

A "legesleg" sajnos mégis sikerült. Dalma az éjszaka közepén kórházba került vakbélgyanuval. Szerencsére a gyanu megmaradt, a kellemetlen kórházi kezelésekkel és bent alvásokkal együtt.

Szegény drágám egy szó nélkül tűrte az infúziókat- ami másfél napig folyamatosan csöpögött, az állandó vérvételt - úgy, hogy még a kézfejének többszöri szurkálásával is csak sokadik kísérletre sikerültek.

A bent alvás az pedig valami borzalom! Alvásnak nem nevezhető, hiszen lámpák égnek, állandóan történik valami, s persze a gyakori hányás miatt első éjjel még ha minden külső körülmény adott lett volna, akkor sem aludhatott volna. 

Szerencsére megengedték, hogy az ágya mellett végigülhettem a bent töltött időt, ami neki sokat jelentett. 

S ez kedvezett egy kis hímezgetésnek is, amikor már nem kellett minden rezdülését figyelnem. 

Amikor még a fáradságtól jól láttam, s még nem szédelegtem, akkor miniben,...

... s később,
már minden második lukba öltve a régi nagy tervemet kezdtem el öltögetni:

Szerencsére hazajöttünk végre a kórházból, műteni nem kellett, de megbeszéltük, hogy elővigyázatosságból soha többé nem mondunk semmilyen ünnep előtt "legesleget".