2010. január 22., péntek

Zsófi csodálatos ajándéka



Álomszép meglepetést kaptam Zsófitól.
Egy PIF játékra jelentkeztem nála még egy évvel ezelőtt, s bizony én nem készültem el határidőre, s adtunk egymásnak plussz egy évet, hogy örömmel, és nyugodtan készíthessünk a másiknak meglepit. De hogy pár napra az újonnan megkötött egyezségre, már meg is érkezzen az ajándékom, nem gondoltam volna!
S a doboz kibontása után még nagyobb meglepetés ért.

Egy rendkívüli öltésekre épült (természetesen sok rózsaszín fonallal elkészíthető) mintán túl, egy annyira rám szabott, annyira a kedvemnek való varródobozt kaptam, hogy a szám tényleg a fülemig ér.
Mikor Zsófi nyáron megmutatta a varródobozkáját, aztán a tutorialt hozzá, csak sóhajtoztam, hogy de jó lenne, nekem is! Azt hiszem sosem készítettem volna el magamnak, mert valahogy sosem jut időm saját részre hímezni,  s a cérnás spulnijaim, csak egy dobozkában gurulgattak továbbra is. Egészen tegnapig.



Gyönyörűséges!
Az ötlet tökéletes, álmaim netovábbja. A minta: egyszerűen fantasztikus!
Az öltések, a vászon sűrűsége, a fonalak színe- mind mind elképesztően szép!
Zsófi mestermunkát adott ki a kezei közül, s én lehettem az a szerencsés, aki ezt megkaphatta.



(A fenti képre kattintva a régi formátumban, nagyítva is megcsodálhatóak Zsófi apró öltései, s a fonalak színének szép árnyalatai a 40 ct-os vásznon.)



Nagyon-nagyon köszönöm, Drága Zsófi!



Les creations de Chrystelle (Coté Couture) és Emma R nyomán
40 ct Zweigart Newcastle Natural
CC, DMC és Szentpyr fonalakkal
(Az okos tudnivalókat Zsófitól kölcsönöztem)



17 megjegyzés:

  1. Meseszép!!!!!csodás!megértem az örömödet.:)

    VálaszTörlés
  2. Csodálatos dobozt kaptál! :)))

    VálaszTörlés
  3. Milyen kár, hogy nem én vagyok az a Zsófi...

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szépséges ajándékot kaptál!Gratulálok.

    VálaszTörlés
  5. Ez egy rózsaszín álom! :) Dédelgesd csak! :)

    VálaszTörlés
  6. Juj mindjárt megesz az a bizonyos irigység!!!:-) Gyönyörűségesen szép, a színek, a doboz, hát mind kedvemre való:-)Gratulálooook:-)

    VálaszTörlés
  7. Olyan, de olyan gyönyörűség és ez a gyönyörűség tényleg éppen-pont Neked való!!! Tökéletes!!!! :))))

    VálaszTörlés
  8. Zsófi igazi profi munkát készített Neked!
    Csodaszép lett!
    Gratulálok hozzá!!:)

    VálaszTörlés
  9. Marcsi ez csodálatos ajándék :))Elhiszem, hogy táncolsz örömödben :)

    VálaszTörlés
  10. What a beautiful gift to receive. Absolutely stunning!

    VálaszTörlés
  11. Hát ez valami álomszép!!! Gratulálok hozzá!!

    VálaszTörlés
  12. Szívesen! Örülök az örömödnek!:)

    VálaszTörlés
  13. És köszönöm a dicséreteid, de azért túlzol rendesen!!!puszi

    VálaszTörlés
  14. Ez tényleg csodaszép! Ezek a szinek is együtt! Mindig ámulok nálad!

    VálaszTörlés
  15. Na igen, odatehettem volna, hogy gratulálok Zsófinak a szép munkához :) Lemaradt! Egyébként ti mindent olyan precizen csináltok!

    VálaszTörlés