2009. november 29., vasárnap

Itt vagyok újra!

Nagyon munkás két hét áll mögöttem, s ezt az utolsó bejegyzés óta eltelt idő is mutatja. Sajnos x-szemekre nem jutott idő, s ez a bejegyzés sem keresztszemekről fog szólni.

Advent van. S a karácsonyi hangulat, a készülődés teljesen átjár.
Tegnap elkezdtük díszíteni a házat, s késő este Angéla-dobozos barátosném hívott, hogy ugorjak el hozzá. Kicsit furcsáltam, hogy ilyen későn, és most és azonnal, de mivel nagyon szeretem, nem kérdeztem, be az autóba és gáz.
A fenti gyönyörűséges adventi koszorúval várt. Akkor végezte az utolsó simításokat rajta.
Nem tudok betelni vele, annyira csodaszép. A termések rajta, a színvilága, azok az édes mézeskalács utánzatú gyertyák! Tökéletes!
A konyhaasztalom felét betölti, az illata meg az egész házat! Még sosem volt ilyen szép koszorúm!
Köszönöm!



A suliban a nyílt napok, és a karácsonyi műsorra való készülődés mellett játszóházat is tartottunk két délután.
Nálam ajándék-kísérő kártyákat készíthettek a gyerkőcök.
A kisebbek képekkel, díszítve, széleit festékpárnával maszatolva,
a nagyobbak ( az osztályom) fonalgrafikával öltögetve
(A minta Timici segítségével került el hozzám, köszönöm neki.)
Tegnap a leánykám is kipróbálta, s ma is nekilátott egy újabbnak. Ezek sarkait dombornyomásos saroklyukasztóval díszítettük.

A játszóházban tevékenykedő tanító néniket a hagyományokhoz híven minden évben meglepem valami aprósággal.
Az idén egy kis zsákbamacsi-bőségszarut kaptak, amiben bőség nem, de egy pici meglepi és édesség azért lapult.

S még egy kellemes meglepetés ért a minap. Andrea a kérésemre küldött nekem fonalgrafikás mintákat, s nem bírtam ellenállni, készítettem két képeslapot.
Annyira tetszenek!
S akarok még, mert írtóra élveztem.
S hátha a gyerkőcök is kedvet kapnak még hozzá.
Köszönöm Skorpiócska!


19 megjegyzés:

  1. ezek valami fantasztikusak!!!!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép adventi koszorút kaptál , ilyenért én is elutaznék. Annak meg külön örülök hogy tudod használni a mintákat melyeket küldtem! :-)

    VálaszTörlés
  3. Marcsi,hiányoztál!!!
    Mennyi szépség.......a koszorú valóban csodálatos!!!!

    VálaszTörlés
  4. Marcsi, ez a bejegyzésed maga a hangulat! Csodásak a fotók, ez a koszorú tényleg bámulatos! És akkor is milyen szépeket alkotsz, ha nem hímzel, szóval csak gratulálni tudok :)

    VálaszTörlés
  5. Olá, amiga!
    Conheci seu cantinho...
    Tudo de bom!... Lindo, criativo e inspirador!...
    Você é muito talentosa!
    Espero sua visitinha...
    magiadaines.blogspot.com
    Uma ótima semana!
    Beijinhos.
    Itabira - Brasil

    VálaszTörlés
  6. Örülök, hogy újra itt vagy!
    Csodálatos a koszorúd, ha nem írod, nem is tűnt volna fel, hogy a mézeskalács gyertya!
    Kezd leteríteni a karácsonyi hangulat! Szerintem az adventi időszak csodálatos!
    A "szarvacskáid" szerintem sulitölcsérek - szeptember elején.
    Köszönöm ezeket a szép fényképeket!

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szép minden! A koszorú, a képeslapok...! Nézz be hozzám, van nálam valami Neked!

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szép minden, de a fonalgrafikás képeslapok fantasztikusak, ezt én is szívesen kipróbálnám!

    VálaszTörlés
  9. Gyönyörű képeket mutatsz, Marcsi! Az az adventi koszorú naaaaagyon szuper!

    VálaszTörlés
  10. Marcsi, már nagyon hiányoltalak,
    de most elbűvöltél ezzel a kellemes,
    ünnepre készülős hangulattal, ami
    a mondandódból-fotóidból árad.
    Az angyalok köztünk vannak..........

    VálaszTörlés
  11. Irigylem a koszorúdat!:-)Köszönöm a dícséretet az enyéimre!

    VálaszTörlés
  12. Gyönyörű dolgokat készítettél megint.

    VálaszTörlés
  13. Húúúú ezek a képeslapok eszméletlen szépek!!! Te nagyon tudsz!!!!!

    ... persze-persze minden tetszik! ;)

    Puszi!

    VálaszTörlés
  14. Mennyi szépség megint! Már úgy vártam, hogy mit fogsz mutatni :)

    Az adventi koszorú is meseszép.

    VálaszTörlés
  15. Nagyon szépek a képek, a koszorúd pedig gyönyörűséges!

    VálaszTörlés
  16. wowww very very nice! hugs Ely

    VálaszTörlés
  17. Hű, azért a te koszorúd sem semmi, úgy beleharapna az ember. :)
    A fonalgrafika is fantasztikusan néz ki. :)

    VálaszTörlés
  18. csodaszép az adventi koszorúd!!!
    és örülök, hogy segíthettem, nagyon szépeket készítettetek:o)
    tervezek egy hópiha tutorialt csinálni, remélem az is elnyeri a tetszésed és tudod majd használni a foglalkozásokon;o)

    VálaszTörlés
  19. Köszönöm lányok!
    Thank you!

    VálaszTörlés