2009. július 21., kedd

Végre, végre!

Elkészültem az első needbook-kal.
Már nekirugaszkodtam máskor is, de a folyamat közben kissé átminősült mássá.
De most végre sikerült.
Szépséghibáival együtt- amiken legközelebb igyekszem javítani- már most szeretem.
Annál is inkább mert ez most az enyém marad.

Az első borítólapból előre kimetszettem a szív formát, s a hímzett vásznat ennek a takarólapjára erősítettem, s mikor a kettőt összefogtam szépen előbujt a bucikás szivecske.

A belső részbe tű- és ollótartót szerettem volna, amiket bár fogalmam sincs hogy illik-e ehhez a stílushoz, az én kedvem szerint megbolondítottam charmokkal, szalaggal, csipkével.

21 megjegyzés:

  1. Na, megtaláltam a fotókat is :))
    Marcsi, ez szuper!
    Értem, mire gondoltál, amiket írtál mélben, de ne aggódj, nekem sem mindig tökéletes ;)
    Szerintem is tartsd meg!!

    VálaszTörlés
  2. Csinos kis apróság, és néha magát is meg kell jutalmaznia az embernek valami hasonlóval. :-)
    Még egyet árulj el, ennél is tovább tart az összeállítás, mint a minta kihímzése?

    VálaszTörlés
  3. Köszi Nina és Anita!
    Anita!
    A hímzés részt azt hiszem csütörtökön kezdtem, s vasárnapra készen lett, persze, nem ezzel töltöttem csak a napjaim.
    Az összeállítás tegnap éjjel kb. 2-3 óra, s ma reggel még vagy 1.
    De holnap már gyorsabban menne. :-)

    VálaszTörlés
  4. Nekem nagyon tetszik!!! Szerintem egy ilyen szepseges tu-, es ollotartoval meg gyorsabban fog menni ezentul a himzes :)

    VálaszTörlés
  5. Nekem nagyon tetszik! A charmokkal, csipkével együtt.
    Használd egészséggel!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon csinos darab lett!:) Gratulálok hozzá és használd egészséggel!

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szép lett! :) Használd egészséggel!

    VálaszTörlés
  8. Jaj ez nagyon szép lett:) Gratula hozzá:) és sokk örömet a használatában :)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon ügyes vagy! És a szerinted apró hibáktól lesz egyedi és csak a tiéd! De szerintem nincs is apró hiba, csak gyönyörű és tökéletes munka!

    VálaszTörlés
  10. Hű, nagyon jó lett! Ügyes vagy!!!

    VálaszTörlés
  11. Nagyon ötletes és szép befejése ennek a kis szépségnek. Ügyes vagy! Reméljük sok hasonló gyönyörűség elkészítésében lesz a társad.

    VálaszTörlés
  12. Hű, de sokan jártak itt mire hazajöttem.
    Nagyon kedvesek vagytok, köszönöm a kedves szavakat!

    VálaszTörlés
  13. Marcsi!!! Te aztán csúúúcs vagy!!! Gyönyörű lett, imádom minden egyes munkádat - olyan szépségesek!!!!

    VálaszTörlés
  14. Gondoltam, hogy nem keretezett kép lesz belőle. Nagyon tetszik és szépen ki is domborodik a szívecske. Jó, hogy megtartod, magadra is gondolj egy kis kényeztetéssel.

    VálaszTörlés
  15. Hát ez csodálatos! :-)Nagyon tetszenek a színek és ezek a karmok! Már a múltkorin is megcsodáltam!

    VálaszTörlés
  16. Szerintem is nagyon csinos lett, használd egészséggel :)

    VálaszTörlés
  17. Nagyon ügyes vagy!!!Gyönyörűű lett!

    VálaszTörlés
  18. Csodás!!!!!:)
    Szólj ám nyugodtan legközelebb is, ha valamilyen minta nincs meg, mert cserébe szívesen kapnék egy ilyen meglepit! ;)))))))))
    Komolyra fordítva: nagyon szuper lett, annyira jó, hogy kidomborodik a minta!:)

    VálaszTörlés
  19. Nahát Marcsi, ennyi csodálnivaló! Nem vagyok egy kicsit, és máris ennyi mindent mutatsz! Szuper lett a tűtartó, csudahelyes mintával, gyönyörűek az ajándékok, és a doboz... megint igazán marcsidizájn:), le sem tagadhatnád!:))) A gyerekek pedig édesek! Jó volt újra benézni hozzád!

    VálaszTörlés