2009. június 23., kedd

Kézműves tábor

A héten a suliban kézműves táborban ügyködöm a gyerekekkel.
Idén 10. alkalommal. Naponta 4-5 tanító néni várja a közel 60 gyerkőcöt közös munkálkodásra.
Reggel 7-től délután négyig 3 manuális és egy órás sportfoglalkozással töltjük el az időt.

Az első napon én olajpasztellel készíttettem képet. Előre kivágott sablon szélére vittük fel a pasztellt, majd az alá helyezett fehér lapra az ujjunkkal dörzsöltük be a színeket. Persze az alapelemekből csak egy-egy volt kinyírva, így a kompozíció megtervezése, a színek és a kasírozás már egyénileg változott.
A nap végén nagyon csinos lett az iskolai táblánk képe.

Ma kumihimó!
Pár éve a kenderezős továbbképzésen tanultam meg ezt a technikát. S persze az új érdekes dolgok felkeltik a kíváncsiságom, s ezt a lelkesedést próbálom átadni a palántáknak.
Kiszuperált iskolai egérpadokból egy osztálynyi kumihimó hengert készítettünk el, s erre a fonalak felvetése után, azok áthelyezésével készült el a kulcstartó, karkötő, nyaklánc.


Itthon pedig ez a kép fogadott a bejáratnál.
Apa régi kiszuperált usanka sapkája, mint cica-bölcső!
S még új ruhák is készültek a cicacsemetéknek a lányom által.

8 megjegyzés:

  1. Asztapaszta milyen jó dolgokat csináltatok!!!! :))))

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szerencsések ezek a gyerekek, hogy így tölthetnek egy hetet a szünidőből. Szuper dolgokat csináltok!

    A cicusok is szerencsések, micsoda lakosztály :)

    VálaszTörlés
  3. Hogy Te milyen klassz dolgokat tudsz!! Nagyon jó ez a tábor! Én meg azt hittem elutazós, amikor említetted.
    A cicáknak nagyon jó dolga lesz nálatok...

    VálaszTörlés
  4. De édesek a cicusaid :)))
    Nagyon klassz, hogy külön így is foglalkoztok a gyerekekkel!

    VálaszTörlés
  5. Hú, micsoda ügyesek vagytok!!!
    Látom, hogy milyen magas a csoport létszáma.
    Csoda, hogy ilyen gyönyörűségeket tudtok alkotni. :)))

    VálaszTörlés
  6. Marcsi,még most sem unatkozol látom!:)
    Csuda jó dolgokat készítettetek!!
    A karkötők elkészítése nagyon érdekelne...nehéz?

    VálaszTörlés
  7. Azért nem kell annyira nagy dolgokra gondolni ám.
    De mi élvezzük!
    Melinda!
    Hamarosan megmutatom, hogyan kell kumihimózni, ha gondolod.

    VálaszTörlés
  8. szerencsés gyerkőcök;)
    hát a cicák:D tudtam h kényelmes állatok, na de ennyire?:D

    VálaszTörlés