2009. február 13., péntek

Köszönettel

Amikor még kicsi voltam, és ügyetlen, és szótlan, csak nézelődtem, szavam nem hallattam, s tanulgattam, mit hogyan kell. S egyszer megszülettem, s azt mondtam, megmutatom magam. Nemcsak keresztszemezem, hanem szeretek sok más technikát is kipróbálni, s mától megmutatom, hátha valakinek adok ezáltal valamit. Egy ötletet, amit tovább vihet, saját képére formálhat, de lehet hogy csak annyit, hogy véleménye lesz róla, s akkor már megérte. Mert lehet az pozitív, vagy negatív, ha előbbre visz, akkor már jó.

S abban a pillanatban, hogy jó két hónapja megszülettem, rögtön három anyukám is lett. Nem ily szerencsés ám mindenki. De ők azonnal, ismeretlenül felém nyúltak, felkaroltak, magyaráztak, segítettek, s csak adtak, csak adtak, viszont nem kértek, s nem is tudtam még adni, mert még annyira kicsi és ügyetlen voltam.
De bennem folyton az munkált, hogy hogyan viszonozzam ezt a sok kedvességet, figyelmet.
Eszembe jutott a Valentin nap, s bár nem szoktam ünnepelni, de a legközelebb álló szeretteim felé ha mást nem, egy kedves szót azért próbálok juttatni.

Most a három kedves segítőtársam szerettem volna meglepni, s megköszönni nekik a sok-sok odaadó szeretet.
Köszönöm Rita, köszönöm Márti és köszönöm Zsófi!!!
Nektek készítettem az első minden lyukba öltött ollóőreimet.




(pamutvászon, 1cm-en 12 pici lyukkal egy sorban- Látszik, hogy még ebben sokat kell tanulnom, de kérdeztétek, én meg számoltam- ha jól számoltam :-))

Azóta már egyre többen jönnek, segítenek, írnak megjegyzéseket, tanítanak, s most nekik csak írásban tudom elmondani köszönetem, s küldeni érte sok-sok puszit.

7 megjegyzés:

  1. Nagyon romantikusak az ollóőrök. Szépen díszítetted őket :)

    VálaszTörlés
  2. Olyan szépen írsz,nemcsak szépen hímzel!Jólesett olvasni,meg a szememet gyönyörködtetni.És újra fontossá tetted számomra,hogy adjak,DE ne várjak viszonzást!Olyan gyarló vagyok!segítettem valakinek a napokban és jólesett volna legalább egy köszönöm.Ez elmaradt,de nem szabad,hogy ez bántson.Lényeg,hogy ő örül.

    VálaszTörlés
  3. ... nekem is nagyon jól esett olvasni!!!
    Te Marcsi teljesen zavarba hozol!! ;)

    Nagyon-nagyon szívesen!!!

    És én is KÖSZÖNÖM!!!! :)))

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jól esett olvasni, meghatódtam:) milyen kedvesen fogalmaztál, és jól esett az ajándék is. Köszönöm! És bármit nagyon szívesen:), tudod!

    VálaszTörlés
  5. Tudod Marcsi, egy cseppet sem csodálkozom, hogy a születésnapodon ilyen sokan vettek körül a szeretetükkel! Köszönöm Neked én is a sok kedves szót és tündéri kis aprókát!

    Nemsokára én is eldicsekszem majd vele a blogomon:)!

    Ja és a kollázsaid... gyönyörűek lettek!

    VálaszTörlés
  6. óóó, most látom, hogy a blogod is új ruhába öltözött, de szép, egyre inkább Te vagy:)!

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm a sok-sok kedves szót.

    VálaszTörlés