Most olyan időszak van a suliban, ami bővelkedik tennivalóban, s ilyen is lesz az elkövetkező is, mert jövő héttől a munkaidőm után heti háromszor késő estébe nyúlóan továbbképzésen veszek részt több héten keresztül.
De, bár nem kötődik a keresztszemekhez, szerettem volna egy nagy örömhírt megosztani veletek, főként azért is, mert többen hozzájárultatok ahhoz, hogy az iskolám egy országos versenyben az első helyezést érje el, s megnyerjük a vele járó 1 millió forintot.
A héten történt meg a nagy díjátadó ünnepség, ami rendkívül jól sikerült.
Pár nap után már kezd elhalványulni az a rengeteg feszültség, a heteken, hónapokon át tartó megfeszített munka, az alváshiány, s csak a fantasztikus élmény vésődik be.
Nagyon büszke vagyok a teljesítményünkre, a tanítványaimra, akik erre a napra nagyon rövid idő alatt tanulták be a görög táncot, s a leánykámra is, aki közönségdíjat kapott.
Feledhetetlen élmény volt számomra.
Köszönöm a ti segítségeteket is.
Поздравляю! Очень рада за Вас! :)
VálaszTörlésMég egyszer gratulálok a lánykádnak, és az iskolának is
VálaszTörlésgratulálok nektek! igen nagy dolog manapság egy iskolának, ha ekkora összeget nyer.a fotók alapján izgalmas projekt lehetett
VálaszTörlésGratulálok Nektek! Nagyon gangulatosak a képek is!
VálaszTörlésGratulálok !!
VálaszTörlésGratulálok Nektek! :)
VálaszTörlésMarcsi, rengeteget dolgoztál érte, megérdemeltétek! Jó volt a képek között olyat is látni, ahol együtt vagytok a kisasszonnyal. :) Legyen továbbra is erőd, kedved az ilyen hatalmas munkákhoz, mert amíg ilyen tanítók vannak, van egy kis reményünk...
VálaszTörlésÖrülök Veled, és szívből gratulálok én is! :)
VálaszTörlésGratulálok Marcsi!
VálaszTörlésSzivbol gratulalok!
VálaszTörlésÉljen! Éljen!!!:)))
VálaszTörlésNagyon örülök és szívből gratulálok!
VálaszTörlésEgyszer már jártam az iskolátokban, néhány éve tőletek ballagott el a legkisebb unokaöcsém. Milyen kicsi a világ!
Congratulations! Wonderful! Good luck!
VálaszTörlés