2012. március 11., vasárnap

Készen van a dáliám!

 

Most is imádom, hogy befejeztem, s alig várom, hogy nekifogjak a következő virágnak. 
Nagyon örülök, hogy a virág színét már DMC-vel hímeztem, mert összehasonlíthatatlanul szebb lett az eredmény. 


 

Egy bánatom azért csak van: borzasztóan nagy lett a minta 32-es vászonra hímezve. Sokkal kisebb végeredményt akarok, de már körvonalazódik az elképzelés. 
Ebből a dáliából pedig azt hiszem párna lesz. Ki is próbáltam, hogy ráhelyezve egyre, hogyan mutat.

 
 

S még: 
Megfertőztem rendesen anyukámat is. Annyira lelkes, de még nagyon kezdő! Nem kért tőlem véleményt, suttyomban hímezte, hogy mire ellátogatunk hozzá, már jelentős haladást látva tátva maradjon a szám.
Le a kalappal előtte, mert bár decemberben kezdett el keresztszemezni, már a második virágját hímzi.
A rózsát 28-as vászonra miniben két szállal böködte, s bizony törte vele a tűket. A magnóliát már egy szállal és sokkal boldogabban hímzi.
 

 S utolsó: 
Pénteken a szakkörben medálokat készítettünk. Nagyon büszke vagyok a tanítványaimra, mert rendkívül ügyesek, s végtelenül lelkesek!
Örömmel mutatom a munkáikat, s hozzáteszem:  élőben még szebbek, hiszen teljesen sötét lett mire befejeztük a kreatívkodást, így a fotók nem a legjobbak.

29 megjegyzés:

  1. Очень красивые цветы!

    VálaszTörlés
  2. Очень красивые работы!!

    VálaszTörlés
  3. Muito belo! as cores fortes e vibrantes...
    O trabalho de seus alunos muito bonito!
    Tenha um lindo domingo

    VálaszTörlés
  4. jó tanitónak jó tanitványai vannak!! A dáliád pedig csodaszép!

    VálaszTörlés
  5. Csodaszép lett a dáliád! Melyik lesz a következő virágod?
    Anyukád nagyon ügyes, úgy látszik ez családi vonás! :-)
    A medál és a gyűrű is valami csoda!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szépek a virágok, és a tanítványok is nagyon ügyesek!

    VálaszTörlés
  7. Gyönyörű lett a dália. Aki jó tanító, anál csak szép dolgokat lehet csinálni.

    VálaszTörlés
  8. Gyönyörű lett a dália. Aki jó tanító, anál csak szép dolgokat lehet csinálni.

    VálaszTörlés
  9. Very gentle and elegant! Very well done!

    VálaszTörlés
  10. the pillow covers are amazing!!

    VálaszTörlés
  11. Minden, de minden káprázatos! Gyönyörű munkák! :)

    VálaszTörlés
  12. Gyönyörű lett a dáliás !
    Párnának csodás lesz! (de én rejtegetném, nehogy valaki párnaként kezelje:)

    VálaszTörlés
  13. Nagyon tetszik a dáliád még ilyen óriásian is:-D

    De jó, hogy anyukád is hímez! Nagyon szép lett a rózsája!

    Tanítványok munkái meg hihetetlenül minik és szépek!!!

    VálaszTörlés
  14. Azta!! Nagyon szép minden! Gratulálok anyukádnak és a tanítványoknak is! :)

    VálaszTörlés
  15. Marcsi, gyönyörű és nagyon gyors munka ;)

    VálaszTörlés
  16. Gyönyörűség minden! Öröm volt olvasni a bejegyzésedet!

    VálaszTörlés
  17. Nagyon szépek a virágok, igazi romantikus hangulatú munka. Aranyos anyukád, hogy titokban hímezget- na meg ügyes is.
    A medál, gyűrű is mutatós!

    VálaszTörlés
  18. Csodás a dáliád, és párnaként nagyszerű lenne! Anyukád hímzéseire nem is találok szavakat, profi :) Lánya anyja ;)

    VálaszTörlés
  19. The pillow is great just really amazing
    Pat

    VálaszTörlés
  20. Istenem, most is csak ámulok és bámulok! Csodaszép minden! Anyukád előtt is le a kalappal! Az én anyukám inkább vesz 5-ször 5-ös kockákat, mert kis képekért nem áll neki. És ha a minta kicsi, inkább így nagyít rajta. Hát, közel sem ilyen finomak a munkái. A medálokkal most én is szemezek, hogy van kettő alapom. Még a láncot kell kitalálnom, mert nem vagyok egy nagy szakértője az ékszer-készítésnek. Inspirálóak a képeid, köszönöm!:)

    VálaszTörlés
  21. Mindkettőtök hímzése nagyon szép lett. Ezek a DFEA minták csodásak.

    VálaszTörlés
  22. wonderfullllllllllllllllll!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  23. Gyönyörű a dália is és az ékszerek is. Már jó ideje akarok én is ilyen ékszereket készíteni, csak a végső kivitelezésben vagyok bizonytalan. Kartont vontatok be a hímzővászonnal és vatelint tettetek rá? Vagy hogyan készült, már ha nem titok? Köszönöm.

    VálaszTörlés
  24. Tout cela est magnifique ! les dahlias sont superbes, j'aodre les couleurs !!! Merci pour nous présenter cette jolie broderie... et bravo à tes élèves pour ces jolis médaillons :-)
    Douce soirée Sylvie

    VálaszTörlés
  25. Szépségesek, egytől egyig! :)
    Gratulálok a tanítványoknak is, ügyesek.

    VálaszTörlés
  26. Bravo! These flowers are beautiful! I love them!

    VálaszTörlés