
Most is imádom, hogy befejeztem, s alig várom, hogy nekifogjak a következő virágnak.
Nagyon örülök, hogy a virág színét már DMC-vel hímeztem, mert összehasonlíthatatlanul szebb lett az eredmény.
Egy bánatom azért csak van: borzasztóan nagy lett a minta 32-es vászonra hímezve. Sokkal kisebb végeredményt akarok, de már körvonalazódik az elképzelés.
Ebből a dáliából pedig azt hiszem párna lesz. Ki is próbáltam, hogy ráhelyezve egyre, hogyan mutat.
S még:
Megfertőztem rendesen anyukámat is. Annyira lelkes, de még nagyon kezdő! Nem kért tőlem véleményt, suttyomban hímezte, hogy mire ellátogatunk hozzá, már jelentős haladást látva tátva maradjon a szám.
Le a kalappal előtte, mert bár decemberben kezdett el keresztszemezni, már a második virágját hímzi.
A rózsát 28-as vászonra miniben két szállal böködte, s bizony törte vele a tűket. A magnóliát már egy szállal és sokkal boldogabban hímzi.
S utolsó:
Pénteken a szakkörben medálokat készítettünk. Nagyon büszke vagyok a tanítványaimra, mert rendkívül ügyesek, s végtelenül lelkesek!
Örömmel mutatom a munkáikat, s hozzáteszem: élőben még szebbek, hiszen teljesen sötét lett mire befejeztük a kreatívkodást, így a fotók nem a legjobbak.
Очень красивые цветы!
VálaszTörlésGently)))
VálaszTörlésОчень красивые работы!!
VálaszTörlésMuito belo! as cores fortes e vibrantes...
VálaszTörlésO trabalho de seus alunos muito bonito!
Tenha um lindo domingo
jó tanitónak jó tanitványai vannak!! A dáliád pedig csodaszép!
VálaszTörlésCsodaszép lett a dáliád! Melyik lesz a következő virágod?
VálaszTörlésAnyukád nagyon ügyes, úgy látszik ez családi vonás! :-)
A medál és a gyűrű is valami csoda!
Nagyon szépek a virágok, és a tanítványok is nagyon ügyesek!
VálaszTörlésGyönyörű lett a dália. Aki jó tanító, anál csak szép dolgokat lehet csinálni.
VálaszTörlésGyönyörű lett a dália. Aki jó tanító, anál csak szép dolgokat lehet csinálni.
VálaszTörlésVery gentle and elegant! Very well done!
VálaszTörlésthe pillow covers are amazing!!
VálaszTörlésMinden, de minden káprázatos! Gyönyörű munkák! :)
VálaszTörlésGyönyörű lett a dáliás !
VálaszTörlésPárnának csodás lesz! (de én rejtegetném, nehogy valaki párnaként kezelje:)
Nagyon tetszik a dáliád még ilyen óriásian is:-D
VálaszTörlésDe jó, hogy anyukád is hímez! Nagyon szép lett a rózsája!
Tanítványok munkái meg hihetetlenül minik és szépek!!!
Azta!! Nagyon szép minden! Gratulálok anyukádnak és a tanítványoknak is! :)
VálaszTörlésMarcsi, gyönyörű és nagyon gyors munka ;)
VálaszTörlésGyönyörűség minden! Öröm volt olvasni a bejegyzésedet!
VálaszTörlésNagyon szépek a virágok, igazi romantikus hangulatú munka. Aranyos anyukád, hogy titokban hímezget- na meg ügyes is.
VálaszTörlésA medál, gyűrű is mutatós!
Csodás a dáliád, és párnaként nagyszerű lenne! Anyukád hímzéseire nem is találok szavakat, profi :) Lánya anyja ;)
VálaszTörlésThe pillow is great just really amazing
VálaszTörlésPat
Istenem, most is csak ámulok és bámulok! Csodaszép minden! Anyukád előtt is le a kalappal! Az én anyukám inkább vesz 5-ször 5-ös kockákat, mert kis képekért nem áll neki. És ha a minta kicsi, inkább így nagyít rajta. Hát, közel sem ilyen finomak a munkái. A medálokkal most én is szemezek, hogy van kettő alapom. Még a láncot kell kitalálnom, mert nem vagyok egy nagy szakértője az ékszer-készítésnek. Inspirálóak a képeid, köszönöm!:)
VálaszTörlésMindkettőtök hímzése nagyon szép lett. Ezek a DFEA minták csodásak.
VálaszTörlésMinden csodálatos lett !
VálaszTörléswonderfullllllllllllllllll!!!!!!!!!!!!!!!!!
VálaszTörlésGyönyörű a dália is és az ékszerek is. Már jó ideje akarok én is ilyen ékszereket készíteni, csak a végső kivitelezésben vagyok bizonytalan. Kartont vontatok be a hímzővászonnal és vatelint tettetek rá? Vagy hogyan készült, már ha nem titok? Köszönöm.
VálaszTörlésNagyon szépek!!!
VálaszTörlésTout cela est magnifique ! les dahlias sont superbes, j'aodre les couleurs !!! Merci pour nous présenter cette jolie broderie... et bravo à tes élèves pour ces jolis médaillons :-)
VálaszTörlésDouce soirée Sylvie
Szépségesek, egytől egyig! :)
VálaszTörlésGratulálok a tanítványoknak is, ügyesek.
Bravo! These flowers are beautiful! I love them!
VálaszTörlés