2010. május 30., vasárnap

Gerinces needlebook-tutorial

Mikor télen elkészítettem az Atalie- needlebook-omat, többen kértétek, hogy adjak hozzá tutoriált. Bár még a mostani gerinces needlebook is csak a második amit összeállítottam, ahogy igértem, a következő készítés menetét lefotózom.
(Az összeállítás fotói éjjel készültek lámpafénynél, így kissé sárgásak)


Nem szeretek varrogatni, én inkább ragasztókat használok.
A kartonlapokra kétoldalú, nagy ívben vásárolható hártyavékony ragasztót.


Ha hímzett vászon sarkairól van szó, azokat leöltöm kissé, de ennél a vékonyka mintás vászonnál én megelégszem a vasalással.


Utána azért egy kis ragasztóval rögzítem a biztonság kedvéért.


.. s csipeszekkel  várom meg a száradást.


A hímzett vászon alatti részt szeretem ha kissé pufi, bucikás, s jó masszív, ezért két réteg vatelint tettem alá. No ez nem mindig jó, majd kiderült mikor is nem.


Az alsó réteg mindig egy picivel kisebb, mint a felső, s ekkor lesz szép íve-domborulata a széleinél a párnácskának.

A zsebecske következik:


Az alját úgy hajtottam fel, hogy legyen egy kis lógó fülecske, ezzel rögzítem a két oldallapot egymáshoz. 




Természetesen oldalt is túllógó részt hagyok a mintás vászonból, hogy az összeillesztést meg tudjam vele oldani.


A hátoldalt simán egy fedlappal lefedtem.





A zsebek visszahajló füleit ragasztózva rögzítem a már előzőleg bevont vásznas kartonra, s csiptetem, míg szárad.

S a kész végeredmény:


Az ollókat szalaggal kötöttem fel, ehhez a ringlizést a következőképpen készítem:

A fonalgrafikázáshoz vásárolt előszúrótűvel lukasztom ki a vásznas kartont...


...majd ollóval tovább szélesítem a lukat, olyan méretűre, amibe a ringli belepasszol.


A hátoldalán azonban "sorjás" marad a karton...


.. ezt sniccerrel szépen körben levágom.
s ezután egy kemény deszkán kalapáccsal óvatosan visszaverem a veret átbújó részét, ami a kartonhoz rögzíti.


A csipkét kézzel leöltögetem, de ehhez minden öltéshez a szurkálótűmmel a kartont előlukasztom, mert az előző needle-book-nál halomra törtem el itt, ennél a fázisnál a tűimet.
A kis fonaltartókat is kézzel felöltöm, én ezekhez perle fonalat szoktam használni.
A ringlibe behúzom a kötözésre szánt szalagokat, amit még a kétoldalú ragasztózott oldalon is jól belenyomom a kartonba.

S ez az oldal a kész munkán így néz ki:

Ezt követi a szerintem legkényesebb rész, a gerinc.


A két előkészített karton közé teszem a tervezett ollót, a zsebet, s megmérem, várhatóan milyen szélesnek kell lenni a gerincnek. Ezt azért még megtoldom egy két millivel. (a vászon csíkozásával még tovább lehet huncutkodni, hol vizszintesen, hol függőlegesen futtatva a vonalakat)

Az előre kimért kartont bevonom a vászonnal...

... s a sarkakat a visszáján is én szépen sarkasra behajtom, hogy ne látszódjon az eldolgozás a szélein majd. 


Aztán készítem el azt az alapot amit a gerinc alá teszek. Ezekkel a fülekkel rögzítem a pinkeep-ekhez a gerincet, s ez fog a könyvecske külső felén a gerinc oldalon látszódni.


Na erre az előkészített alapra helyezem a már leragasztózott, lecsiptetett, megszáradt gerincet.Így most már nem látszik majd az eldolgozás. Legalábbis, nem túlságosan. 



A végeredmény a már kész könyvecske fotóján:

Míg szárad a gerinc behelyezem a pinkeppek közé az összekötő szalagokat...


.. s ellenőrzöm még csak ráhelyezve a fedőréteget, hogy hogyan is fog kinézni:


S jöhet a számomra legnehezebb rész, a rétegek összeillesztése:


Beragasztózom a zsebes-vásznas alaplapot, s erre illesztem az egyik gerincbetoldó részt. Természetesen rögzítés, szárítás, igazítás ezerrel.



A hátoldalt csak egy ragasztózott csipkével díszítettem, s ha jól áll a belső oldalakon a gerinc, jöhetnek a fedőlapok, a külső oldalak.


Az utolsó, hímzett oldal felrögzítése előtti állapot:


S végül a zsinórozás. Kissé szétnyitom a még meg nem száradt kartonlapokat, közé bevezetem a zsinór végét, aztán a körvonalat, vékonyan ecsettel bekenve ragasztóval vezetem rajta a zsinórt, időnként gombostűvel rögzítve azt, míg egy pár perc után nem köt oda.



S mondtam az elején, hogy a bucikás fedlap nem kedvezett a terveimnek, ugyanis fém verettel szerettem volna a sarkokat megerősíteni, ami a hátsó lapon rendben is volt, de a pufi fedlap nem fért a veret befogadó-képességébe.


Hát ennyi. S ezt mind Ninától tanultam, lestem el. Továbbadom, használjátok egészséggel, finomítsátok tovább a tanácsokat, s készítesetek needle-book-ot!


32 megjegyzés:

  1. Köszönöm, köszönöm, köszönöm... !:D

    VálaszTörlés
  2. Ez aztán mestermunka!!!!!Nagyon kedves vagy,hogy megosztottad az elkészítését!Ez sem lehetett 2 perces munka....Nagyon köszönöm én is!!!!!
    Olyan 2 oldalas ragasztófátylat gondolom valamilyen boltban lehet kapni,a fehér ragasztó pedig tapétaragasztó?
    Nem használod ezek szerint a ragasztópisztolyt...

    VálaszTörlés
  3. Szívesen!
    Mammka!
    Hát tényleg kissé időigényes munka!
    A ragasztófátylat hatalmas ívben veszem a szolnoki Magentában. Nagyon szeretem használni.
    A ragasztó nem tapétaragasztó, hanem egy kevert kence, amit a dobozos barátnőtől kaptam még egy éve, s az a két deci azóta is kitart. Tejföl sűrűségű, ecsettel felvihető, kimosható, s nem áztatja át a szaténszalagot sem.

    VálaszTörlés
  4. absolutely beautiful!!!!!
    love the embroidery desig you used can you tell me who the designer is , please.
    I will be making my own with the help of your fantastic tutorial.
    Thanks for sharing
    hugs
    http://sewfar.blogspot.com/

    VálaszTörlés
  5. Gyönyörű munka, gratulálok!! :)
    Köszönöm a részletes leírást is :)

    Esküvői gyűrűpárnámat a Te A-betűs Atalie mintád alapján készítettem el, köszönöm :))

    F.Diana

    VálaszTörlés
  6. Világos, érthető és nagyon szép lett a végeredmény. Ezt a ragasztófátyolt én nem ismertem de jó kis találmány.
    Nagyon ügyes vagy. Persze a hímzésről se feledkezzünk el, gyönyörű!

    VálaszTörlés
  7. Elképesztően részletes és érthető tut lett, nagyon-nagyon köszönöm!

    Csak halkan jegyzem meg, hátha mást is megtéveszt, az a pufi dolog a vatelin vagy flíz, fríz, ki hogy mondja, a vetex pedig vékony, általában egyik oldala ragadós és a textilre felvasalva merevvé teszi, tartást ad neki.

    VálaszTörlés
  8. Örülök lányok, ha hasznosítjátok. Névtelen! Ez aztán a nagyon kedves hír. Köszönöm!

    KicsiKató! Jaj, nagyon köszi a kiigazítást, nem vagyok ám ilyen térem járatos, jól belekavarodtam. Kiigazítom a bejegyzésben.

    Laura! Thank you!

    VálaszTörlés
  9. Unikat
    Obrigado por compartilhar tão belo conhecimento. Você me ajuda a crescer mais na vida.. e isso é muito importante ... Que Deus esteje abençoando ricamente seu trabalho.
    Obrigado e um grande beijo

    VálaszTörlés
  10. Szia!
    Gyönyörű munka, gratulálok!
    Profi a leírás!

    VálaszTörlés
  11. Végre valaki le is fotózta :)) Én mindig lusta voltam, mert inkább csináltam a needlebook-ot :))
    Érdekes a gerincmegoldásod, én másképp csinálom, de így is szuper és látványos :)

    KÖSZÖNÖM, hogy hivatkoztál rám!

    VálaszTörlés
  12. perfect tutorial! thank you!
    check my blog :)

    VálaszTörlés
  13. Большое спасибо за такой подробный урок!

    VálaszTörlés
  14. De jó hogy feltetted!Köszönöm!!!!

    Örülök, hogy Te is jelentkeztél a játékomra, Marcsi! Sok szerencsét :)!

    VálaszTörlés
  15. Nekem is az egyik kérdésem a ragasztó lett volna. Szerinted mi milyen ragasztót használjunk?
    A másik kérdésem: milyen rigliket használsz? Hol lehet beszerezni?
    Köszönöm az okítást, remélem, nekem is sikerülni fog!

    VálaszTörlés
  16. Rég jártam erre,de érdemes volt benéznem hozzád!(mint mindig)
    Mesteri...

    VálaszTörlés
  17. Great tutorial!!! Thank you :)

    VálaszTörlés
  18. Csodás!!! :)
    De én már a fényképek nézegetése közben elfáradtam. ;) Ez akkora munka és pepecselős...nekem ehhez nem lenne türelmem...:DDD

    VálaszTörlés
  19. Thanks for this pretty tutorial.
    Hugs

    VálaszTörlés
  20. Thank you, lovely needlebook!!!

    VálaszTörlés
  21. Ez gyönyörű, és igen aprólékos ! Arra én is kíváncsi lennék, hogy a "hatalmas" ív ragasztó vajon mekkora ? És ugyanaz-e, amit mi foltvarrók használunk ? Mert az 90 széles, és min. 800.-/m.
    Tökéletesen érthető a leírásod :))

    VálaszTörlés
  22. Köszönöm a kedves szavakat.
    Thank you.
    Megigérem, utána járok a kétoldalú ragasztó papír pontos paramétereinek, s leírom.
    Hogy a tejfölszerű ragasztó helyett, mit használjatok, arra még nincs ötletem.
    Főkolomp! A ringliket több helyen láttam már. De a Hobby-művészben biztos, hogy lehet kapni. Készletben több színben és mintában. Nem túl olcsó, de néha belefér.

    VálaszTörlés
  23. Hű, Marcsi, ezt a szuper leírást még nem is láttam! Köszi!

    VálaszTörlés
  24. A ragasztó neve PLANATOL, és 1 literes flakonban árulják a Pantonban Pesten. Ez egy speciális könyvkötő ragasztó tejfölszerű, átlátszóra szárad, és bőrt és papírt is ragaszt.

    VálaszTörlés
  25. Nagyon szép egyébként a tűtartód, és tök jó, hogy ilyen részletesen elfotóztad.

    VálaszTörlés
  26. hola , tienes un blog precioso , con manualidades maravillosas , me encantan y gracias por compartir el tutorial.
    Besos

    VálaszTörlés
  27. Köszönöm az útmutatót! Minden tiszteletem a Tiéd, azt már tudom, hogy ilyenbe nem vágok bele, de azért a lyukasztást megpróbálom majd :)

    VálaszTörlés
  28. Köszi szépen a részletes, képekkel gazdagított leírást:)

    VálaszTörlés
  29. You are amazing! what did you do this work of art is a wonderful, wonderful, beautiful! , Really, thank you very much for the course of doing this toolbox.

    VálaszTörlés