2009. augusztus 23., vasárnap

Tralala- Bienvenue Carrés rouges 3. befejező rész


minta: Tralala Bienvenue Carrés rouges
Fonal:Atalie- Lie de Vin
Vászon:
Belfast color patinum 32 ct

Szerintem aki benéz hozzám a blogomra, az már tudja, hogy imádok ajándékozni.
Így ennek a mintának a felhasználásával is egy meglepi készült, leánykám másik tanító nénijének, akinek a múlt héten volt a névnapja.
Egyébként örömömre őt is a barátnémnak tudhatom.

Nagyon örülök neki, hogy felfrissült az idő, és esik az eső, de ez most a fotózásnak nem kedvezett. Próbáltam ezért vakuval és anélkül is készíteni képeket.

A dobozt tojáshéjszínre festettem, majd lakkoztam. Organza és szaténszalaggal, valamint az abból készült maslival és egy kis verettel díszítettem.
A minta alá pedig bordó csipke került.

Aztán még egy doboz. A kolléganőm-párom is augusztusban ünnepelt, de ő a szülinapját. Mivel ő már kapott tőlem "keresztszemest", így most neki a dobozos barátosnémmal- Angélával készítettem egy tolltartót.

Bízom benne, hogy holnap az átadáskor mindketten örülnek majd neki.


S ez egy ilyen hónap, nagy játékdömping.
Kalex-hoz és Kicsikatóhoz is nézzetek be játszani, még van rá időtök, hogy benevezzetek!


23 megjegyzés:

  1. De lennék a tanító néni helyében!
    Gyere hozzám limcsire :)

    VálaszTörlés
  2. Fantasztikus vagy!!!! Gyönyörű lett - ez is!!!!! :)))))

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm hogy Velem játszol! Regisztráltalak! :o)
    Sok szerencsét kívánok! Kalex

    VálaszTörlés
  4. Wow! It is perfect work! Very style!)

    VálaszTörlés
  5. Oda vagyok a Tralala dobozkáért!!!
    NAGYON SZÉP LETT!!
    Férjed dobozkája is szuper!

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm lányok!
    Melinda a tolltartó nem a férjemnek készült, hanem a sulis páromnak, akivel együtt visszük az osztályunkat.

    VálaszTörlés
  7. Hát ez hihetetlen... Annyira bámulatosan szép ez a doboz, nem találok rá szavakat :))) Micsoda remekmű :)))
    Elfogadnám én is :D

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szép lett mindkét doboz, biztos boldog lesz aki kapja! :-)

    VálaszTörlés
  9. Csak ámulok és bámulok! Nagyon profi! Hűha!

    VálaszTörlés
  10. Szia !
    A nagymunkában biztos kiemelegedtél, gyere meghívlak hozzám, egy " Hűsítő Limonádéra" :)))

    VálaszTörlés
  11. Marcsi, a kézimunkáidnak vennék egy szép üveges szekrényt és jól bezárnám
    az ajtaját, olyan szépek, amiket csinálsz!
    Kati
    (Edit anyuja)

    VálaszTörlés
  12. ..szívesen elfogadnám bármelyiket!

    VálaszTörlés
  13. Jaj, de kedvesek vagytok! Nagyon köszönöm!
    Thank you!

    VálaszTörlés
  14. Dícsértem a másik oldalon is, hihetetlen szép lett! Bámulatos!!

    VálaszTörlés
  15. Nahát! Hogy Te milyen szépet készítettél már megint! A hímzés is szép, de az összkép is tökéletes. Nyithatnál egy kis boltot, mi pedig törzsvevők lehetnénk nálad.

    VálaszTörlés
  16. Judit! Köszönöm!
    Iluj! Egyszerűen felkacagtam. Drága vagy!

    VálaszTörlés
  17. Gyönyörű lett ez a doboz, meseszép. Kifogytam a a jelzőkből, már nem tudom fokozni, mennyire tetszenek :)

    VálaszTörlés
  18. What a wonderful blog. I saw your blog at Nina's and I will be visiting often. Great stitching, finishing and awesome pictures.

    VálaszTörlés
  19. Thank you for stopping by my blog and left me a message. Don't worry about your English. I use Google translate all the time to read blog or communicate with my customers in French. See you again soon. Have a great week.

    VálaszTörlés
  20. de nagyon szépséges lett ez a dobozka, gratula!

    VálaszTörlés