2009. július 28., kedd

Zsugorkönyv

Pár hónappal ezelőtt Zsukkánál láttam meg a zsugorkát.
Egyik éltető elemem, ha új technikákat ismerhetek meg, próbálhatok ki, s kísérletezhetek velük.
Mikor nyár elején készültem a kézműves táborra, persze gondoltam- fejlesszük a meglévő ismereteim, s jussak tovább a zsugorgombtól a cipzárdísztől.
S találtam egy könyvet: Fodor Katalin- Mudrák Béla: Zsugorfólia technikák
Gyönyörűségek vannak benne.
Persze nem pici gyereknek való, ezért velük maradtam a nyakláncdísznél.

De most kedvem volt, s kipróbáltam a könyvkészítést zsugorkából.

Egy A/4-es lapból(290Ft) négy könyvlap jött ki.
Először méretre nyírtam cikk-cakk ollóval, lyukasztottam őket, s színeztem porpasztellel.

Aztán egy újabb technika következett. (Aki ismeri már, attól elnézést az új szóért)
A Winkler iskolaszer katalógusból rendeltem (aki kéri adok telefonszámot) szilikonos pecsétnyomókat. Jaj, én nagyon élvezem a velük való játékot, de tetszett a hétvégén a leánykámnak is, ( aki harmadikba megy) s a keresztlányomnak is, aki egy évvel fiatalabb. Tehát alsó tagozatos és szerintem ovis kollégáknak is ajánlom figyelmébe.

Egy pecsétnyomó íven változó, de kb. 14-28 motívum található. Több témakörben vannak rajzok. Én egy leveleset és egy virágosat vásároltam. Ezekhez a csomagban küldenek acrylkockát, amire egyszerűen rátapad a kiválasztott szilikonnyomda. Mivel a kocka átlátszó, hajszálpontos pecsételést érhetünk el.
S jön a festékezés. A készletek nagyrészében különböző színű pecsétnyomó stiftek vannak, s ezzel csak bepamacsoljuk a mintát és nyomdázunk. (Én most főképp zöldes árnyalatokat használtam, mert ez a barátném kedvenc színe)
Most így nem rajzoltam, és színeztem, hanem a pecsétnyomókkal díszítettem a zsugorlapokat.




A legnehezebb a tükörírás volt az érdes felületre, hogy a végén szépen olvasható legyen a sima oldalon a szöveg.

Sütőbe helyezés előtt így néztek ki a lapok, s a sütésről(3-5 perc) közben egy fotó:

A suliban ezt ez egész eljárást csak varázslatnak hívtuk s én voltam a nagy varázsló, aki a nagy pillangókból apró pillikéket gyártottam.
Hát most is szépen zsugorodott ez a lap!
A végén próbálkoztam a gyöngyös-drótos összefűzéssel, ami még hagy maga után kívánnivalót, de mára ennyire futotta.
Azért ott egy kép a sarokban mutatóba, hogy az ajánlott könyvben milyen volt a minta.

16 megjegyzés:

  1. Hát ez szuper!!! Nagyszerű ötlet, kitűnő ajándék :)
    Sosem próbáltam, de izgalmas technikának tűnik :)))

    VálaszTörlés
  2. Marcsi, Edit (Függőségeim) anyuja
    vagyok, légy szíves írj neki e-mailt,
    ha eddig még nem írtál.
    Köszönöm, Kati

    VálaszTörlés
  3. Csak amulok,hogy Te milyen szepsegeket tudsz!!! Es mennyi felet!

    VálaszTörlés
  4. Jaj, es megkaptam az emailed, mar irtam is Neked!

    VálaszTörlés
  5. Ez a technika engem is izgat majd a hűvösebb időben én is ki akarom próbálni.:-)

    VálaszTörlés
  6. Marcsi, ez nagyon izgalmasan hangzik! Milyen sütőt használsz? Nekem gázsütőm van, az is jó ehhez a technikához?
    Szuper lett a könyvecske , nagyon tetszik.Örül majd neki a barátnőd biztosan.

    VálaszTörlés
  7. Örülök, ha nektek is tetszik. S annak még inkább, ha minél többen majd kipróbáljátok.
    Manka! Villanytűzhelyben készítettem, de szerintem a gázban is megoldható.
    Minden zsugorlaphoz nálunk az üzletben adnak egy tájékoztatót, s abban minden le van írva, hogyan kell elkészíteni.

    VálaszTörlés
  8. Szuper lett! Hogy te miket ki nem találsz!!!:)

    VálaszTörlés
  9. Milyen izgalmas technika.:) Nagyon szép lett, amit készítettél!

    VálaszTörlés
  10. Nagyon ügyes vagy! Szuper ajándékot hoztál össze a barátnődnek.

    VálaszTörlés
  11. egyre nagyobb bennem a kíváncsiság a zsugorfólia iránt:o) most már tényleg kénytelen leszek kipróbálni:D
    nagyon szépeket készítettél, köszönet a fényképes beszámolóért:o)

    VálaszTörlés
  12. Szia Marcsi!
    Lesz örömpityergés, ha átadod!!!
    Pont ahogy barátnéd szereti: az ajándék legyen kicsi,(zöld...), de nagy meglepetés! :)

    VálaszTörlés
  13. Meglepi nálam! Kukkants át!

    VálaszTörlés
  14. Ez a könyv....! Nagyon tetszik!! :-)

    VálaszTörlés