Mese képekben

Először is egyszerre érkezett meg mindenki, a kaputól csendben mentünk be, pedig ott volt a négy rajkó, de sikerült meglepni mamit és papit.
Semmit sem sejtett egyik sem.

Ének és vers a legkisebbektől:
Ajándékbontás....

.. s utolsónak a koszorú.

De csak eddig bírtam. Mert a fenti kép után másodpercek töredéke alatt kitört belőlem a sírás.
Csak sírtam én is, mami is, dédiék is, a gyerkőceim pedig csak vígasztalva símogattak.
De ez nagyon jó sírás volt. ( még most is megtelik könnyel a szemem, mikor felidézem)

S persze mami a tortával. Vagyis anyuci, de hát mióta unokák vannak, én is, és a hugi is csak maminak szólítjuk.

Minden nagyon jól sikerült.
A meglepi, az ajándékok, amiket magára aggatott, vagy fényképezett ezerrel a délután folyamán, a finom hamik, a hangulat. Szóval minden.
Azóta a koszorú a falon díszeleg, s aki csak belép a szüleimhez, elsőnek azt láthatja meg.





S itt lentebb már az én tündi-bündim, akiről még tegnap egy közös anya-lányos mozizás után készítettem a fotót, s aki ma reggelre úgy belázasodott, hogy nem tudott az osztálykirándulásra sem elmenni.
S még mindig lázas, torokgyulladás, de remélem holnapra jobban lesz már.