2013. február 26., kedd

Mostanában készültek

Az előző bejegyzésemben láthattátok a kulcsos képet. Hétvégén fejeztem be ezt az aranyos kis mintát, amit sajnos nem tudom ki tervezett. A Pinteresten találtam, s úgy éreztem, hogy ehhez a rég vásárolt kerethez ez a minta pont megfelel.
 36 ct-os vászonra hímeztem DMC fonalakkal.
S időközben elkészült az én nyuszkóm is kék változatban.

2013. február 24., vasárnap

Pillanatok, emlékek egy igazi kincsbaráttól


A pillanatok, amelyeket valaha átéltünk, azokkal, akiket valaha ismertünk. Ezek összege vagyunk mi mindannyian, ezekből áll majd össze a történetünk. Ez lesz az emlékeink slágerlistája, amelyet újra és újra és újra lejátszunk magunkban.

 Szerencsés vagyok! 
Sok kincsemberrel volt alkalmam összetalálkozni, s mély barátságot kötni.
S az élet úgy hozta, hogy ha egy szál elszakadt, adódott egy másik. Csak türelmesen kellett várakozni.
Az egyik, szívemnek oly kedves kincsember lepett meg egy szavakba nem foglalható gyönyörűséggel, melyen életem pillanatait rögzítette olyan formában, melyhez foghatót nem láttam, s nem is fogok soha.








"Aminek meg kell történnie, az megtörténik. Akivel találkoznod kell, azzal találkozol. Akinek észre kell vennie, az észrevesz. Ilyenkor mondhat bárki bármit, Te úgyis érzed. Nem lehet tudni, mi lesz belőle: egy éjszaka szép emléke, évek, vagy egy élet. Ott van és Te tudod, hogy közötök van egymáshoz. Tehetsz bármit: valahol, egy láthatatlan dimenzióban már össze vagytok finom kis szálakkal kötözve. Ne aggódj, ha most nem vesz észre, majd újra látod. A legfontosabb, hogy nyitott legyél. Nem lehet rosszkor rossz helyen lenni. Mindig ott vagy, ahol dolgod van és mindig azokkal, akikkel dolgod van. Lehet, hogy gyönyörű lesz, lehet, hogy fájni fog, de ez az életed. És ennél se szebb, se jobb, se izgalmasabb nem történhetne veled."


 Nagyon köszönöm Angéla, hogy birtokolhatom ezt a kincset, s hogy te készítetted el nekem!

2013. február 16., szombat

A fődíj

Bizony eltűntem egy ideje, s ha jövök is a blogomhoz, akkor is keveset mutatok, s még kevesebb ismerőshöz tudok benézni.
Most olyan időszak van a suliban, ami bővelkedik tennivalóban, s ilyen is lesz az elkövetkező is, mert jövő héttől a munkaidőm után heti háromszor késő estébe nyúlóan továbbképzésen veszek részt több héten keresztül.
video


De, bár nem kötődik a keresztszemekhez, szerettem volna egy nagy örömhírt megosztani veletek, főként azért is, mert többen hozzájárultatok ahhoz, hogy az iskolám egy országos versenyben az első helyezést érje el, s megnyerjük a vele járó 1 millió forintot.
A héten történt meg a nagy díjátadó ünnepség, ami rendkívül jól sikerült.
Pár nap után már kezd elhalványulni az a rengeteg feszültség, a heteken, hónapokon át tartó megfeszített munka, az alváshiány, s csak a fantasztikus élmény vésődik be.

Nagyon büszke vagyok a teljesítményünkre, a tanítványaimra, akik erre a napra nagyon rövid idő alatt tanulták be a görög táncot, s a leánykámra is, aki  közönségdíjat kapott. 
Feledhetetlen élmény volt számomra.
Köszönöm a ti segítségeteket is.